NAGYPÉNTEK: Krisztus és mi, azaz Krisztus és én.

Simon András grafikája

"A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze."

Nagyhét napjaiban, különösen Nagypénteken, a passiót, Urunk szenvedéstörténetét hallva, arra serkentenék mindenkit, hogy gondolkodjunk el egy kicsit – Jézus szenvedésének a fényében – a mi életünkről, a mi problémáinkról és keresztjeink viseléséről.

Ha ennek az elmélkedésnek valamilyen elnevezést szeretnék kreálni, akkor azt mondanám, hogy: Krisztus és mi, azaz Krisztus és én. 

Simon András grafikusnak és költőnek egy gondolatát kimondottan találónak tartok ezekben a napokban. Ez a gondolata egy olyan kép mellett áll, ahol egy szív van lerajzolva, és a szívből egy kereszt mutat az ég felé. A gondolat így hangzik:  

Amikor érzem, hogy szeretsz,
örömre dobban a szívem.
Jóságod kiűzi belőlem
a félelmet és az önzést...
Szabaddá válok az áldozatra,
hogy érted újra elfelejtsem magam.

Mi gyakran félünk. A diákok félnek a vizsgák előtt, a munkások egy-egy különösebb kihívás előtt, a betegek az operáció előtt. Ezen félelmek közepette mindannyiszor magunkba zárkózunk nemcsak azért, mert az emberekkel való kommunikáció különösebben megterhelne bennünket, hanem tesszük ezt számos esetben azért, hogy sajnáltassuk magunkat. Ilyenkor a másik fél (természetesen) nem akar zaklatni, azaz terhünkre lenni, véget nem érő bocsánatkéréssel és együttérzéssel távozik...

Jézus mit tesz? Tudjuk, hogy mily halálfélelmekkel küzdött, mégsem mondja azt az apostoloknak, hogy: "hagyjatok magamra, menjetek ahová tudtok, én most ki vagyok idegileg..." stb...

Nem sajnáltatja magát, bár lelkében a félelem emberfeletti. Összehívja barátait, hogy a húsvéti vacsorát elfogyasszák, és szinte egyáltalán nem éreztet velük semmit, az apostolok föl sem fogják, hogy Júdás valóban kiadni készül Jézust a főpapoknak...

Mit csináltunk volna mi Jézus helyében?? Nehéz kérdés, de a mai megpróbáltatásokhoz való viszonyunkat ismerve, lehet hogy egészen másképp viselkedtünk volna...

Amit Jézus életének ebből a mozzanatából megtanulhatunk, az az áldozatvállalás magasztossága.

Simon András grafikus imént idézett gondolata és elképzelt grafikája a szívről, a szeretetről, és a felfelé ívelő keresztről, segít ezt elmélyítenünk.

Vagyis, ha megtapasztalom Isten közelségét, mint Jézus, ha hiszek benne és elfogadom szerető kezéből a jót, akkor a kereszt, az áldozat is értelmet nyer!

Jézus nem nyavalyog, hogy Őt sajnálják az emberek, hanem a legnehezebb pillanatokban imát kér tőlük. Ez a legtöbb, ami a másik embernek a megpróbáltatások enyhítésére adható, illetve kapható...

Egy-egy vizsga, feladat, operáció előtt, amikor félünk, imát kérjünk, nem kell, hogy mindenki lássa rajtunk a szorongásunkat.

"A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze."

A próféta ezen megfogalmazását átelmélkedve megérthetjük, hogy Isten mennyire szeret minket személy szerint, Jézus mindnyájunkért az életét áldozta. Éppen ezért szűnjön meg bennünk a félelem mindentől, hogy – Jézushoz hasonlóan – szabaddá váljunk az áldozatra és a szeretetre.

Szentírási részek: Iz 52,13–53,12; Zs 30; Zsid 4,14–16.5,7–9; Jn 18,1–19,42

Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája