Húsvéthétfő: A holt életvezér ma Úr és él!

„Milyen nagy öröm, hogy átadhatom nektek ezt az üzenetet: Krisztus feltámadt! Szeretném, hogy eljusson minden házba, minden családba, különösen oda, ahol több a szenvedés, a kórházakba, a börtönökbe…” - mondta a Szentatya, Ferenc pápa a 2013-as húsvéti ünnepi szentbeszéde kezdetén. „Mindenekelőtt azt szeretném, hogy [ez az üzenet] eljusson minden szívbe, mivel Isten ott akarja elvetni ennek az Örömhírnek a magvát: Jézus feltámadt, van remény a számodra, többé már nem állsz a bűn, a rossz uralma alatt! Győzött a szeretet, győzött az irgalom! Mindig győz Isten irgalmassága!”

Az Egyház nem tud betelni a húsvéti örömmel. Ennek a gondolatnak szenteli Húsvét másnapját, mint tanácsolt ünnepet, Húsvét nyolcadát, sőt a Pünkösdig terjedő húsvéti időt.

Az Egyház örül, hogy a sokat szenvedett, halálra ítélt és megfeszített Jézus feltámadt és él. S életet, sőt örök életet ad azoknak, akik hisznek benne és hűségesek maradnak hozzá.

Ezek közé tartozik Mária Magdolna, aki az egyház ősi himnusza által így vall: „Feltámadt reményem, Krisztus” (húsvéti szekvencia).

Mária Magdolna az első, aki húsvét reggelén találkozik a feltámadt Jézussal. Sietve elment a többi tanítványhoz és repeső szívvel hírül adta nekik: „Láttam az Urat” (Jn 20, 18).

A mai evangéliumi szakasz szerint a kenetet vivő asszonyok is hasonló élményben részesülnek, találkozhatnak a Föltámadott Úrral, Aki azzal a feladattal bízza meg őket, hogy siessenek, s vigyék hírül a testvéreknek is a történteket, tapasztaltakat, tudniillik, hogy találkoztak Vele.

Ma, mi is, akik áthaladtunk Nagyböjt pusztaságán és Jézus kínszenvedésének fájdalmas napjain, mi, akik lélekben végig jártuk az Ő keresztútját, szemléltük a golgota tragikus eseményeit, azt a megbízatást kaptuk, hirdessük a világnak: „Feltámadt Krisztus!” Mit jelent az, hogy Jézus feltámadt? Azt jelenti, hogy Isten szeretete erősebb a rossznál, sőt magánál a halálnál is; azt jelenti, hogy Isten szeretete átalakíthatja életünket, virágba boríthatja azokat a sivatagos tájakat, amelyek a szívünkben vannak.

Mi, akik, nagyböjt folyamán az elmélkedésekben, az imákban és az énekekben számtalanszor fölidéztük Jézus keresztútját, azt az utat, amely látszólag zsákutcába, a sötét sírba vezetet, hirdessük: hogy valójában ez az út Jézus feltámadásával megváltoztatta az emberek életét, és történelmét, egyszer s mindenkorra átbillentette a mérleget a jó, az élet, a megbocsátás oldalára, s megnyitotta az utat az „új ég és új föld” felé (Jel 21,1). Hiszen a föltámadt „Jézus nem tért vissza a korábbi életéhez, a földi élethez, hanem belépett Isten dicsőséges életébe, és a mi emberi valónkkal lépett oda be, és ezzel megnyitotta előttünk a reménnyel telt jövőt.”(Ferenc pápa)

Kt. Minden keresztény újra átéli, illetve minden kereszténynek át kellene élnie Mária Magdolna és az asszonyok tapasztalatát: a föltámadottal való találkozást. Ez a találkozás megváltoztatná az életünket: hiszen találkozás ez azzal az egyetlen Emberrel, aki megismerteti velünk Isten teljes jóságát és igazságát, aki nem felületesen, pillanatnyilag, hanem gyökeresen szabadít meg bennünket a gonosztól.

Ő képes teljesen meggyógyítani bennünket, és visszaadni méltóságunkat, amit a bűn lerontott bennünk. Ezért hívja Magdolna Jézust „reményemnek”: mert Ő volt az, aki révén újjászületett, Ő adott neki új jövőt, jó életet, amely mentes a gonosztól.

„Reményem Krisztus” – ez annyit jelent, hogy minden jóra való vágyakozásom Őbenne talál valós lehetőségre: Vele remélhetem, hogy életem jó és teljes, örök, mert maga Isten jött annyira közel hozzánk, hogy végül be is lépett emberségünkbe.

De Mária Magdolnának, csakúgy, mint a többi asszonynak és tanítványnak, látnia kellett azt a Jézust, akit a nép vezetői megtagadtak, akit elfogtak, megostoroztak, halálra ítéltek és keresztre feszítettek.

Elviselhetetlen lehetett a látvány, hogy magát a megtestesült Jóságot alávetették az emberi gonoszságnak, hogy az Igazságot kigúnyolta a hazugság, az Irgalmasságot meggyalázta a bosszúállás.

Úgy tűnt, hogy Jézus halálával meghiúsult azok reménye, akik Benne bíztak. De az a hit soha nem fogyatkozott meg teljesen: főleg Szűz Mária, Jézus anyja szívében eleven maradt a kicsiny láng az éjszaka sötétségében is. A Szűzanya szívében, aki elkísérte Fiát a fájdalmas úton, aki a kereszt tövében állt Fia halála órájában, aki bátorította a születendő egyházat, hogy éljen az Úr jelenlétében.

A reménynek ebben a világban számot kell vetnie a gonosz kérlelhetetlenségével is. Nem pusztán a halál fala állít akadályt a remény elé, de még sokkal inkább az irigység és gőg, a hazugság és az erőszak elmérgesedett végpontjai.

Ennek ellenére milyen jó tudnunk, hogy Jézus áthatolt ezen a halálos szövedéken, hogy megnyissa számunkra az élet Országa felé vezető utat. Volt egy pillanat, amikor látszólag legyőzték Jézust: sötétség árasztotta el a földet, Isten csöndje teljes volt, a remény már csak üres szónak tűnt. És íme, a szombat utáni nap hajnalán a sírt üresen találják. Azután Jézus megmutatja magát Magdolnának, a többi asszonynak, és a tanítványoknak. És ekkor a hit újjászületik; sokkal élőbb és erősebb, mint valaha, most már legyőzhetetlen, mert döntő tapasztalaton alapszik, ahogy az ősi himnusz vallja: ”Élet itt a halállal / megvitt csodacsatával. / A holt életvezér / ma Úr és él!”

A feltámadás jelei, s még inkább a Föltámadottal való találkozások bizonyítják az életnek a halál, a szeretetnek a gyűlölet és az irgalmasságnak a bosszúállás feletti győzelmét: „Az élő Krisztusnak sírját, / s fölkeltnek láttam glóriáját, / Angyali tanúkat, / szemfedőt és gyolcsokat”.

Ha Jézus feltámadt, akkor – és csak akkor – valami valóban új dolog történt, ami megváltoztatja az ember és a világ helyzetét. Akkor Jézus olyasvalaki, akire feltétel nélkül ráhagyatkozhatunk, és nem csak egyszerűen bízhatunk az üzenetében.

Őrá hagyatkozhatunk, mert a Feltámadott nem a múlthoz tartozik, hanem élőként van jelen ma is. Ezért Krisztus remény és vigasz különösen a keresztény közösségeknek és az egyes személyeknek, amelyeket hitük miatt a leginkább sújt a hátrányos megkülönböztetés és az üldöztetés. A Feltámadott, a remény ereje által jelen van a szenvedés és az igazságtalanság minden emberi helyzetében.

Húsvét üzenete, hogy a csapások és nehézségek idején nem vagyunk egyedül; a föltámadt Jézus jelen van szeretetével, támaszt nyújt kegyelmével és energiát ad nekünk szentségeinek vételével, hogy tovább haladjunk. Krisztusnak eme szeretetéhez kell fordulnunk, amikor az emberi eltévelyedések és nehézségek azzal a kockázattal fenyegetnek, hogy megsebzik emberi életünket.

Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériuma arra bátorít, hogy reménnyel folytassuk utunkat, mert a fájdalom és a megpróbáltatás időszaka, ha Krisztussal, és a belé vetett hittel éljük meg, már magában hordozza a feltámadás fényét, a feltámadt világ új életét, mindazoknak a Húsvétját, akik hisznek Szavában. Abban a keresztre feszített Emberben, aki Isten Fia, maga a halál is új jelentést és irányt nyer. Krisztus megváltotta és legyőzte a halált: „Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24).

Ajánljuk magunkat, s mindazokat, akikért imádkozni tartozunk, Krisztus Anyja, az Esztelneki Madonna oltalmába. Ő, aki elkísérte Fiát a fájdalmas úton, Ő, aki a kereszt tövében állt Fia halála órájában, Ő, aki bátorította a születendő egyházat, hogy éljen az Úr jelenlétében, vezesse el szívünket a kínszenvedés titkától a húsvéti titokig, a felé a fény felé, amely Krisztus Feltámadásából tört elő és megmutatta a szeretet, az öröm, az élet végleges győzelmét a rossz, a szenvedés, és a halál felett.