Adventi gondolatok: Magasztaljuk mindnyájan Mária lelkével az Urat (Lk 1, 46 – 56) - december 22

Foto: fr. Szilveszter ofm - Ein Karem 2010

„ Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" - Erzsébet ezekkel a szavakkal köszönti Szűz Máriát, aki az idős rokon látogatására és segítségére siet a közel 200 km-re lévő Názáretből.
Mária Magnificatja, hálaéneke, amit felolvastunk az evangéliumi szakaszból, a hit éneke. Ennél ihletettebb és áttetszőbb hálás örömöt felcsendülni nem hallunk a Szentírásban emberi ajkon. A világirodalom gyöngyszemei közt sincs, ami felülmúlná tisztaságát. A Megtestesülés titkában való legmélyebb hitet szemlélhetjük itt. 

Erzsébet üdvözlő szavaira válaszolva Mária, aki az örök Ige tabernákuluma lett, így énekelt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk 1,46). 

Az ima, az Istent magasztaló ének, középpontjában az isteni kegyelem ünneplése áll, amely váratlanul betört Mária szívébe és létébe, és az Úr Anyjává tette őt. Éppen ezért ebben az énekben Isten imádása az első, amelyből hiányzik minden kérés és köszönet, panasz és vigaszkeresés. Benne az élet fölemeltetik az örökkévaló Isten színe elé... Pedig Mária is szenvedett, utazott, elfáradt, gondjai és teendői voltak.

Mária, az Istennel való találkozástól egészen átalakult és kinyílt szívvel énekli. „Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az Ő neve!” (Lk 1,49). Nem a hiányokra, a megoldatlan helyzetekre, a szenvedéseire tekint, hanem Isten nagy dolgaira, amelyeket vele művelt.
Mária életében láthatjuk, hogy milyen kegyelmi csodákat eredményez a hit. Velünk is nagy dolgokat tud tenni Isten, ha Mária példája szerint egészen neki adjuk életünket. Hisz a keresztségben az isteni természetben részesített bennünket, az áldozásban Krisztus-hordozóvá tett, és kinyilatkoztatásával, a Szentírással minden emberi értelmet meghaladó tudást tárt fel előttünk.
Mária éneke a keresztény élet forrásához vezet bennünket, a Megtestesülés titkában való hitünkhöz. Ezzel a misztériummal vette kezdetét a megváltás, s veszi kezdetét a mi megváltásunk, a bűntől való megszabadításunk is.

Ugyanis a Megtestesülés misztériuma annak „a nagy szeretetnek” legfelső megnyilvánulása, „amellyel Isten szeretett minket” (Ef 2, 4). „Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, s elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül” (1 Jn 4, 9-10) – olvashatjuk Szent János evangélista első levelében.
Miután Isten természetes életet adott az embernek és természetfeletti életre rendelte, mit adhatott volna neki még többet, mint önmagát, a testté lett Igét, hogy az megváltsa az embert a bűntől.
Így Isten irgalmas szeretete elérte legmagasabb pontját. Ha nincs nagyobb hálátlanság és nyomor a bűnnél, akkor nem lehet nagyobb szeretet annál, amelyik ráhajol az elvetemültségre, hogy azt megváltsa, és így az embert visszavezesse eredeti ragyogó állapotába. És ezt nem egy próféta vagy angyal által teszi az Isten, hanem személyesen: az egész Szentháromság műveli a Megtestesülést, amelynek során az Ige Személye emberi természettel kapcsolódik össze. Isten Fia jön, hogy megszabadítsa az embert, akit maga alkotott a föld porából.

Milyen a mi hitünk, a megtestesülésbe, a megváltásba vetett hitünk? Megtesszük-e a teljes utat Betlehemig és letérdelünk-e a jászolnál s mondjuk-e: Igen, Isten emberré lett Jézus Krisztusban – „értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától”(Credo)? Mert ez az, amit ünneplünk Karácsony éjszakáján; ez, és semmivel sem kevesebb. Hinni a tényben, hogy Isten emberré lett, nem kétségben és illúzióban járás, nem valótlanság.
E hitünkkel belépünk Isten világába és így magába a valóságba is. A Megtestesülésben és a bűntől való megváltásba vetett szilárd hit nélkül sohasem lehetséges igaz békesség, igaz öröm, és valódi remény és jóakarat az emberek között.

Modern korunk és sok keresztény számára, talán az a legnagyobb nehézség, hogy csak félig hiszünk, s félig kételkedünk. Nem megyünk el a végsőkig és nem merjük kimondani teljes meggyőződéssel: Istenem Hiszek benned és Rád bízom az életemet.
Szeretném, hogy a hit boldoggá tegye életem? Akkor kövessem a Boldogságos Szűz, Mária példáját és válaszoljak Szent Ambrus püspök felszólítására: „Magasztaljuk mindnyájan Mária lelkével az Urat, test szerint csak egy anyja van Krisztusnak, hit szerint minden lélekben megszülethet Krisztus, ha befogadja Isten Igéjét.

Mária lelke magasztalja az Urat, és szíve ujjong, az üdvözítő Istenben, mert lelkével és szívével az Atyának és a Fiúnak szentelte magát, áhítatos szeretettel imádja az egyetlen Istent, akitől minden származik, ő az egyetlen Úr, akinek erejében minden dolog létezik.”