Korunk embere is keresi a közös alapot, melyre biztosan építhet. Széles alapot keres, melyre majdnem minden ráfér, így aztán a demokrácia jelszavával a leggyengébb réteget jelöli ki, szikla helyett homokot. Mindenkinek szeretne megfelelni, senkinek a másságát nem akarja megsérteni, ezért nem ás túl mélyre, se nem épít túl kemény kőre, marad a homok. Keresi a legnagyobb közös osztót a különböző népek és fajok között, de nem veszi észre, hogy csupán egyvalami van, amiben valóban mindnyájan megegyezünk: ősbűn megrontotta emberi természetünk. Arra meg nagyon jól tudjuk, mi mindent lehet építeni…
A mai keresztény kísértése is, hogy attól való félelmében, hogy bárkit is kirekeszt, önmagát rekeszti ki az üdvösségből. Annyira meg akar felelni az ökumenizmusnak, hogy nagyvonalúan lemond bizonyos hittételekhez való ragaszkodásról, annyira tiszteletben akarja tartani mások ateizmusát, hogy lehetőleg semmi jelét nem adja vallásos elkötelezettségének, s annyira tolerálni igyekszik a másságot, hogy viszonylagosnak tekint mindenfajta erkölcsi normát. De vajon ezen az áron sikerül-e felépítenie egy olyan világot, közösséget, társadalmat, ahol mindenki otthon érzi magát? Miután mindent leépített, ami értékes volt az életében, ami megadta identitását, keresztény mivoltának bontott tégláiból ugyan miféle házat rakhat? Nem vétkezik-e valójában azok ellen is, akiknek mindenáron meg akar felelni? Nem árulja-e el azt a legmélyebb hivatását, amelyet felragyogtatva és kibontakoztatva az egész emberiség szolgálatára lehetne, ha megvallaná és felmutatná a világnak Krisztust, aki egyedül képes megszabadítani az ősbűn átkától?
A magukat krisztusinak vallók legnagyobb közös osztója az istengyermekség, legkisebb közös többszörösüknek pedig az Úrral való, egyénileg és közösségben megélt személyes kapcsolatnak kellene lennie. Erre lehetne építeni családot, közösséget, tartós emberi kapcsolatokat. Persze, lehet, hogy amit erre építünk, nem lesz olyan pompás, mint mások kacsalábon forgó palotái, de a vihar vagy földrengés idején majd megmutatkozik, melyik épület állja ki jobban a próbát.
És ha arról, amit sziklának véltél, netalán kiderülne, hogy homok volt csupán, s épületed a viharban összedől, még nem történt tragédia. Összedőlt életed romjain fölösleges keseregned: itt az ideje, hogy miután igazolva láttad Jézus szavát, végre felkutasd a sziklaalapot, s most már csak arra építs, még ha fáradságos is.
Iz 26,1-6; Mt 7,21.24-27
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése