Liguori Szent Alfonz Mária (Marianella, 1696. szeptember 27. – Pagani, 1787. augusztus 1.) olasz katolikus teológus, egyháztanító, a redemptorista rend megalapítója, majd püspök és a katolikus erkölcsteológia egyik legjelentősebb alakja.
Alfonz Nápolyban született egy előkelő családban, akit még hét testvére követett.
Alig volt 17 éves, amikor jogi doktorrá avatták a nápolyi egyetemen. Azonnal ügyvédi gyakorlatot kezdett. Két év múlva már Nápoly egyik leghíresebb ügyvédje volt. Aki pert akart nyerni, az mind hozzá fordult. Huszonhét éves, amikor a király egyik főembere rábízott egy pert. Óriási volt a tét, és Alfonz ezt a pert egy apró figyelmetlenség miatt elvesztette. Ez a kudarc odaállította eléje: látod, Alfonz, az egész tudományod ennyit ér. Te minden erődet megfeszíted, és egy szalmaszálon egy egész vagyon – még jó hogy nem egy emberélet – elveszett. Erre elhagyta a jogászi pályát és pap lett.
Papként pedig arra törekedett, minden erejét latba vetve, hogy a föld sója és a világ világossága legyen. Háromévi megfeszített nápolyi lelkipásztorációs tevékenység után püspöke engedélyivel elhagyja a városi életet és vidékre költözött. Ettől kezdve Alfonz járta a vidéket, a tanyákat. Fölkereste azokat a papot talán soha nem látott családokat, és tanított fáradhatatlanul.
Később társakat keresett és megalapította a Megváltóról elnevezett társulatot, az úgynevezett redemptoristák szerzetes közösségét az elhagyott, vidéki, falusi vagy még rosszabb körülmények között élő emberek misszionálására. Nekik akartak alkalmat adni a hit megismerésére hitoktatással, prédikációval, szentmisével, gyóntatással, a házasságok rendezésével.
Így telik el életéből 30 év, amikor a pápa kinevezi püspökké. Ekkor azonban Alfonz már elmúlt 60 éves, és beteg volt. Köszvény gyötörte és világosan látszott, hogy testileg rohamosan megy tönkre. Senki sem gondolta, hogy még 36 év hátra van az életéből.
Nagyon jó püspök lett. Mint egy falusi plébános a nyáját, úgy szerette és gondozta annak a pici egyházmegyének minden kis faluját, családját, házát. Ő valóban a föld sója, a világ világossága volt.
Szent Alfonz életpéldája bizonyítja, hogy amennyiben képesek vagyunk befogadni életünkbe az Istent, - amennyiben engedjük, hogy növekedjék és szabadon kibontakozzék bennünk Jézus, annyiban válunk keresztényekké, - annyiban leszünk képesek ezt a múlékony dolgok hiúságára épült, és ezért ízetlen, sótlan világot bölcs, és az örök értékek felé forduló világgá alakítani, - annyiban válhatunk Krisztus világosságának hordozóivá és leszünk képesek szeretetből fakadó tettekkel szétoszlatni a bűn sötétjét és megvilágítani még azokat is, akik a hittől nagyon távol állnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése