„Az Emberfiát az emberek kezére fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.”
Mint minden embernek, Jézusnak is van egy benső és egy külső élete. Benső világát egészen lefoglalja a félelmetes és fenyegető tény, amelyre közvetlen környezete nem gondol: erőszakos, rettenetes halála. „Az Emberfia az emberek kezére adatik.” Az eredetiben szenvedő igealak szerepel, egyrészt mert Jézus akkor még nem tudja, ki lesz az árulója, másrészt mert abban viszont egészen biztos, hogy ez az esemény sem lesz – mint ahogy semmi sem lehet, ami történik vele – Atyja tudta és akarata ellenére.
Mint minden embernek, Jézusnak is van egy benső és egy külső élete. Benső világát egészen lefoglalja a félelmetes és fenyegető tény, amelyre közvetlen környezete nem gondol: erőszakos, rettenetes halála. „Az Emberfia az emberek kezére adatik.” Az eredetiben szenvedő igealak szerepel, egyrészt mert Jézus akkor még nem tudja, ki lesz az árulója, másrészt mert abban viszont egészen biztos, hogy ez az esemény sem lesz – mint ahogy semmi sem lehet, ami történik vele – Atyja tudta és akarata ellenére.
Az Atya nyilván nem kegyetlenkedésre, meggyötörtetésre, hanem szeretetének mindenáron való kinyilatkoztatására, az új és örök szövetség megkötésére adja át Fiát. Jézus jelzi, hogy abban, ami vele történik, van, ami elfogadhatatlan és bűn, illetve van, ami elfogadható és a bűn feletti győzelem.
A módokat és időpontokat emberként most még nem tudja, de azzal akar azonosulni, amit Atyja akar, s nem azzal, amit az emberek akarnak. Az Atya pedig tiszta szeretet és élet: Fia nélkül nem élt soha istenségében, és egy Fia nélküli világmindenséget sem viselhetne el, ezért, ha megölnek – mondja Jézus –, Atyám fel fog támasztani!
Ebből a hatalmasan örvénylő benső világból, amelyről két mondattal hírt ad semmit sem értő tanítványainak, rántják le a külvilág kisszerűségébe a kafarnaumi adószedők kissé szemtelen módon; nem is Jézushoz intézik szavaikat, hanem Péterhez: „A ti mesteretek nem fizet templomadót?”
Íme egy igazán hétköznapi esemény: az adófizetés. Jézus mégis a saját legbensőségesebb titkára figyel, kapcsolatára az ő Atyjával. Nem hagyja kizökkenteni magát abból a világból, melyből élete minden pillanatban forrásozik. De hogy meg ne botránkoztassa az adószedőket, megfizeti az adót, magáért és Péterért.
Ilyen nagy lelki szabadsággal kellene élnünk külső életünket. Mert mi is fiak vagyunk a keresztség által, Isten gyermekei. Nem vagyunk lekötelezve a testnek, és amennyiben e világ törvényei követelhetnek valamit tőlünk, azt Isten fiainak benső szabadságával kell teljesítenünk, tudva, hogy elmúlik ez a világ, és eljön Isten országa.
MTörv 10,12-22; Mt 17,22-27
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése