Oldalak

szerda, július 03, 2013

Napi gondolatok: Én Uram, én Istenem!

Szent Tamás apostol ünnepe
Hitetlenkedve fogadta Jézus feltámadásának hírét. Ez a hitetlenség a feltámadt Krisztus előtt semmivé vált, és így vallotta meg az Egyház húsvéti hitét: „Én Uram, én Istenem!”
Életéről nem tudunk semmi biztosat azon kívül, amiről az evangélium hírt ad. A hagyomány szerint India népeinek hirdette az evangéliumot. Edesszában a VI. századtól kezdve július 3-án emlékeznek meg holttestének átviteléről.

+++

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

Én Uram, én Istenem!

     A tizenkettő közül az egyik, Tamás vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus (Jn 20, 24). Ez az egy tanítvány tehát távol volt. Visszatérve hallotta, hogy mi történt, de a hallottakat nem akarta elhinni. Amikor ismét eljött az Úr, a hitetlen tanítványnak megmutatta oldalát, majd odanyújtotta neki kezét is, hogy érintse meg. Sebhelyeinek megmutatásával begyógyította Tamás hitetlenségének sebét. Szeretett testvéreim, vajon mit gondoltok ezek láttán? Talán azt hiszitek: véletlen volt az, hogy ez a választott tanítvány éppen azon a napon távol volt, és azután visszatérve hallotta a történteket, de a hír vétele után is kételkedett, és kételkedő lélekkel érintette Jézust, sebeit megérintve pedig már hitt?
     
Bizony nem véletlen volt ez, hanem az isteni Gondviselés műve. Az isteni irgalom csodálatos módon úgy intézte, hogy amikor a kételkedő tanítvány megérintette a sebhelyeket Mesterének és Urának szent testén, ugyanakkor begyógyítsa bennünk is hitetlenségünk sebeit. Több haszna lett hitünknek Tamás hitetlenségéből, mint a hívő tanítványok hitéből, mert míg a sebek érintése visszavezeti őt a hitre, a mi lelkünk azalatt minden kételkedést elvetve megszilárdul a hitben, így lett tehát a kételkedő és a sebeket megtapintó tanítvány a megtörtént feltámadás tanúságtevője.
    
 Megérintette a sebeket, és felkiáltott: Én Uram, én Istenem! Jézus csak ennyit mondott: Hittél, Tamás, mert láttál (Jn 20, 28). Amikor Pál apostol azt írja, hogy a hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk (Zsid 11, 1), akkor egészen világosan érthető, hogy a hit olyan dolgokról ad szilárd meggyőződést, amelyeket nem lehet látni. Amit ugyanis látni lehet, az már nem a hit, hanem a megismerés tárgya. Akkor pedig miért mondja az Úr Tamásnak, miután látta és tapintotta őt, hogy hittél, mert láttál? Azért mondja, mert más volt az, amit látott Tamás, és más az, amit hitt. Hiszen a halandó ember nem láthatja az istenséget. Tamás az embert látta, és Istent vallotta meg, amikor felkiáltott: Én Uram, én Istenem! Látása alapján hitt tehát Tamás, aki valóságos embert tapasztalt meg érzékszerveivel, és azt a láthatatlan Istennek vallotta felkiáltásával.
    
 Nagyon örvendetes az, amit ezután mondott az Úr: Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek (Jn 20, 29). Ebben a kijelentésben ugyanis kifejezetten rólunk van szó, akik őt teste szerint nem látjuk, de szívünkben megvalljuk. Igen, rólunk van szó, de csak akkor, ha hitünk szerint élünk. Mert csak az hisz igazán, aki cselekedeteivel tesz tanúságot hitéről. Akik nem így tesznek, akiknek csak a nevük hívő, azoknak mondja Pál: Hangoztatják, hogy ismerik az Istent, de tetteikkel megtagadják (Tit 1, 16). Ezért mondja Jakab is: A hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog (Jak 2, 17). 

Forrás: Breviárium 

Nincsenek megjegyzések: