Oldalak

vasárnap, július 07, 2013

Békíts ki magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke... - évközi 14. vasárnap


Foto: fr. Szilveszter – Pogány Havason  
A szentmise imádságaiban és szentírási szövegeiben gyakran hallunk a békéről, békességről. Ma például mind a három szentírási szakaszban szerepel: az első olvasmányban Isten ígéreteként – „Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot…” A szentleckében pedig jókívánságként szerepel: „Béke és irgalom mindazoknak…” És az evangéliumban, Krisztus Urunktól ránk hagyott köszöntési formaként szerepel: „Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak!”
A béke utáni vágy nem csak a ma emberét jellemzi. Amióta ember él a földön az óta békére és igazságra sóvárgót. Mekkora vigasz lehetett a választott nép számára az Isten szava, amelyet Izajás próféta közvetített a babiloni fogság, a megaláztatás, az elnyomás és egy pusztító háború után. „Ezt mondja az Úr: Íme kiárasztom rá a békét, mint folyamot, és mint kiáradt patakot a nemzetek dicsőségét”.
A Biblia Istene, a béke Istene. Ugyanis az igazi békét nem az emberek teremtik meg saját erejükből, hanem „a béke az ég ajándéka”. Jézus megígérte: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, amint a világ adja”(Jn 14,27).
A Krisztus-i béke gyökerénél a szeretet és az igazság áll. Ezért sürget bennünket a II. vat. Zsinat: „szeretetben cselekedve az igazságot fogjanak össze minden igazán békeszerető emberrel, és együtt esdjék ki és valósítsák meg a békét”.
Egy mélyen hívő idős férfi mondta egyszer, hogy amikor az emberek nagyon rosszul, nagyon igazságtalanul bánnak vele: „Ilyenkor elszorul az ember szíve. De aztán csak előveszi a Szentírást, és azt olvassa benne: „Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. Tudom én jól, hogy csak itt van a megoldás”.
Ez az egyszerű ember, minden teológiai tanulmány nélkül rádöbbent a kereszténység lényegére.
A krisztusi béke a megbocsátásból és bocsánatkérésből forrásozik: a békéhez és egységhez csak ez az út vezet. Igen, akik a Szentlélek által Isten fiaiként újjászületnek, azok „békét teremtő” emberré lesznek.
Az igazi békét csak az Isten tudja megadni, mint mondtuk az Úr Jézus ígérete alapján. Ezt az igazságot felismerve, a lelki, erkölcsi „háborúból jött” Ady Endre így könyörög Istenhez: "Békíts ki magaddal s magammal, hiszen te vagy a béke."
Akit az Isten kibékített magával és így elvezette arra, hogy megbékélve elfogadja önmagát, az lesz képes az emberek között is béketeremtővé, békefenntartóvá válni.
A hit, remény és szeretet békéjében élő ember olyan, mint a szentjánosbogár. Amikor minden élőlény elrejtőzködik a prédára leső éjszakai ragadozók elől, ez a kis bogár lámpást hordoz a testén! Mintha csak azt mondaná: „Itt vagyok, tessék!” Nem törődik a leselkedő veszéllyel. Fontosabb neki az, hogy világítva jelezze párjának: „Gyere, várlak!” És így, szende kis fényével eléri azt, hogy még a csillagtalan, viharos éjjeleken se legyen teljes a sötétség. Az egész világűrt betöltő éjszaka sem képes kioltani a kis szentjánosbogár fényét. Mert a sötétség üresség, a fény pedig valóság és élet.
Nem hiába nevezte Jézus Keresztelő Szent Jánost is (akiről ez a bogár nevét kapta) „égő és világító lámpá”-nak (Jn 5,35). Akár a szentjánosbogár, Keresztelő Szent János sem törődött a holnappal; nem bánta, hogy mit tesz ellene Heródes. Megmondta, mi az igazság, s élt az Isten tenyerén. És mint ahogy a kis szentjánosbogár fajtája, minden óvatlansága ellenére, sem pusztul ki a világból, úgy az Isten tenyerén élőknek sem kell félniük az örök haláltól. Mert aki a sötétségből átment a világosságba, a háborúból a békébe, az „nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre” (Jn 5,24).
A Krisztus-i béke az igazság gyümölcse is. „Én arra születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról”- mondja Jézus. „Mi az igazság”? - kérdezi legyintve Pilátus.
Két ember áll egymással szembe Jeruzsálemben az Antonia vár teraszán, az egyik olyan nagyra értékeli az igazságot, hogy leszállt az égből, és most kész az életét adni érte. A másik az igazságot egy kézlegyintéssel akarja elintézni…
Mi Krisztus követői tudjuk, hogy az igazság változatlan és örök érvényű. Mások viszont mindent, az igazságot is viszonylagosnak tekintik és a többség szavazatától teszik függővé. Vagyis ma ezt, holnap pedig azt mondják ki igazságnak, szavazzák meg a parlamentben. Így alakulnak ki sajnos az életben bizonytalanul haladó, majd vállvonogató és a mindenre rábólintó ember típusok, akik letérve az egyedül helyes krisztusi útról, végül is Pilátushoz hasonlóan fogalmazzák meg az igazságot.
Ha valóban békét akarunk, akkor lényeges, hogy tegyünk is érte. Hogy mit? Elsősorban küzdjünk és hozzunk sok áldozatot a krisztusi igazság és szeretet megvalósításáért. Thomas Merton, a nagy lelki író mondja: Ne akarjunk fából vaskarikát, vagyis krisztusi szeretet és igazságosság nélkül békét. Hiszen egymás szeretete, nem csak keresztényi, hanem emberi kötelességünk is
Mennyire igaza volt annak a buddhista szerzetesnek, aki így vitázott a világhírű szobrásszal, Harro Hammannal: nemde azt írja a ti bibliátok, hogy mindenkit szeretni kell, és senkit sem szabad megölni. Hogyan van mégis, hogy ti keresztények állandóan háborúskodtok? A művész annyira megrendült lelkében, hogy katolikussá lett és beállt a béke hirdetői, a ferences szerzetesek közé.
Assisi Szent Ferenc konfliktusokkal teli társadalomban élt: a felkelések, a forradalmak, a háborúk és a keresztes hadjáratok világában. Megtérésekor kilépet ebből a társadalomból, de csak azért, hogy új szempontjaival és álláspontjával térjen oda vissza.
Végrendeletében maga tanúsítja, hogy egész életében a békességet kereste, arra vágyott. Ezért, ha valakivel találkozott, vagy ha átlépte egy ház küszöbét, mindig így köszönt – éppen a mai evangéliumi szakaszból kiindulva: „Az Úr adjon neked békét és üdvösséget!” Prédikációi elején és végén rendszeresen a békéről beszélt. Életrajzában olvashatjuk, hogy „Nagy lelkesedéssel szüntelenül ezt a békét hirdette a férfiaknak és nőknek, szembejövőknek és távozóknak. Ezzel elérte, hogy sokan azok közül, akik eredetileg gyűlölték a békét és a lélek üdvösségét, az Úr segítségével ismét visszataláltak Hozzá, s maguk is a béke fiai és az örök üdvösség sóvárgói lettek”.
Konfliktushelyzetekben békekötésre sürgeti a feleket. Így lett Ferenc atyánkból békességszerző számtalan városban: Arezzóban, Sziénában, Bolognában és végül Assisiben a polgármester és a püspök között. Minden lehetséges eszközt felhasznált ehhez: a szót, az éneket vagy akár a rejtett háttérimádságot a kiengesztelődés érdekében folyó tárgyalások idején.
Számtalan példát idézhetnénk Szent Ferenc életéből, hogyan kötelezte el magát és hogyan buzdította követőit is a béke szolgálatára. Egyszer így szólt testvéreihez: „Amikor szavaitokkal békét hirdettek, szívetekben is legyen béke. Senki se gyulladjon haragra vagy kezdjen veszekedést miattatok; ellenkezőleg: mindenkinek békességre, jóságra és egyetértésre kell jutnia a ti szelídségtek által. Mert arra kaptatok meghívást, hogy gyógyítsátok a sebesülteket, és visszavezessétek az eltévelyedetteket” (vö. Ez 34,16).
A „Három társ legendája”, melyben ezek a sorok olvashatók, azt a következtetést vonja le, hogy a ferences mozgalomnak alapvetően a békét előmozdító mozgalomnak kell lennie, s a testvéreknek pedig békességszerzőkké kell válniuk. Viszont az intelmeiben arra figyelmeztet, hogy az „Igazán békességszerzők azok, akik a mi Urunk Jézus Krisztus szerelméért e világ minden szenvedése közepette is megőrzik lelküknek és testüknek békéjét”(Intelmek 15), mert a Krisztustól származó béke, annyira mélységes, hogy összefér a legnagyobb gyötrelmekkel is.
Azt hiszem Ferenc atyánknak eme lelkiségéért, magatartásáért, életformájáért tulajdonítják neki az alábbi kis imát, amit érdemes magunkévá tenni, és amivel mai elmélkedésünket befejezzük:
„Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek, ahol sérelem van, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétség, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol sötétség, oda világosságot, ahol szomorúság, oda örömet.
Hogy ne vigaszt keressek, hanem vigasztaljak, hogy ne megértést keressek, hanem másokat értsek meg, hogy ne engem szeressenek, hanem szeretetet nyújtsak.
Mert amikor adunk, akkor kapunk, mikor megbocsájtunk, nyerünk bocsánatot, mikor meghalunk, születünk meg az örök életre”.
Ámen.

Nincsenek megjegyzések: