kedd, július 23, 2013

"A tömeg lelkesedése miatt egy bizonyos ponton nem lehetett tovább haladni a pápa autójával" - P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő mérleget készít a Szentatya brazíliai látogatásának első napjáról.

Rádiónk helyszínen tartózkodó munkatársa, Roberto Piermarini, a Vatikáni Rádióújság főszerkesztője az első nap váratlan, programon kívüli eseményeiről, aggodalmairól kérdezte először Lombardi atyát.
Rádiónk főigazgatója így válaszolt: „Azt hiszem, hogy amikor aggodalomról van szó, akkor arra az útszakaszra utalunk, ami a repülőtérről a Guanabara Palotához vezet. Itt a pápát hatalmas lelkesedéssel fogadták. Azonban útközben történt egy kis hiba, nehéz lett volna folytatni az útvonalat a sok-sok lelkes embertől körülvéve. Úgy tűnt, hogy nem lehet tovább haladni. Ez volt az a pillanat, ami egy kis meglepetést és egyesek számára aggodalmat jelentett, de valójában olyan dologról van szó, ami érthető: egy ilyen nagy városban egy ilyen rendkívüli fogadtatás, az emberek óriási érdeklődése és egy ilyen pápa, aki spontán módon magához vonzza a lelkesedést és sokak közelségét”. Azt mondhatnám – folytatta P. Lombardi, - hogy hasznos tapasztalat volt az elkövetkező napok számára. El kell kerülni a kisebb kellemetlenségeket, ugyanakkor pozitív szempont volt az első nap ilyen nagy lelkesedése.
 
VR: - A pápa számított rá, hogy Rió és általában véve Brazília lakossága ilyen lelkes fogadtatásban részesíti? – tette fel a kérdést munkatársunk.
P. Lombardi: - A pápa tudja, hogy a brazilok nagyon szívélyesek; tudja, hogy a latin-amerikaiak, akiket ő jól ismer, nagyszívű emberek, a brazilok pedig különösképpen. Nagy hatást tett rám, hogy első beszédében a „szív” szó sokszor visszatért. „Brazília hatalmas szívéről” szólt és arról, hogy „kopogtat ezen a szíven, hogy beléphessen és fogadtatásra találjon”. A pápa jól megérti ennek a népnek az érzékenységét és örömteliségét, amely minden bizonnyal jellemzi majd ezeket a napokat.
 
VR: - A pápai repülőúton nem került sor kérdésekre és válaszokra, de a pápa beszéde mindenképpen fontos volt?
P. Lombardi: - Nem csak a pápa rövid beszéde volt fontos, hanem személyes kapcsolata is. Személyesen köszöntötte a több mint 70 újságírót, TV operatőrt, fényképészt, mindenkivel külön beszélgetett; mindegyiküknek lehetősége volt arra, hogy beszéljen a pápának családjáról, kérhették, hogy adja áldását szent tárgyakra: egyszerű és emberi találkozó volt, amely éppen a szív kapcsolatát jelenti a pápa számára.
 
VR: - Mi volt a témája a pápa és Rousseff elnök közötti találkozónak?
P. Lombardi: - A témákat mindenekelőtt beszédében fejtette ki az elnökasszony, ami minden bizonnyal jelentőségteljes volt, a társadalmi igazságosság, az emberi növekedés, a fiatalok témáját illető elkötelezettség szempontjából is.. Az elnökasszony a személyes megbeszélés során kifejezte nagyrabecsülését azért az elkötelezettségért, amelyet a pápa fejt ki ezen a téren. Különösen emlékeztetett a pápa lampedusa-i beszédére, amely rendkívül jelentős volt: tehát látható, hogy a Földközi-tenger kis szigetéről a pápa beszéde eljutott a világ szívéhez, mert itt Brazíliában is, egy nagy földrészen, egy nagy országban befogadták ezt a beszédet. Azután a pápa szavai a találkozás, nem pedig a „kiselejtezés”, a „kirekesztés” kultúrájáról olyan szavak, amelyek mélyen behatolnak a szívbe és nagy hatást tesznek még a politikai felelősökre is!
 
VR: - Ami a biztonságot illeti, beszéltek egy bombáról, amelyet vasárnap találtak Aparecidában. Érezhető némi aggodalom emiatt?
P. Lombardi: - Nem egy bombáról, hanem egy kis házi készítésű robbanószerkezetről van szó, amelyet a bazilika közelében lévő nyilvános mosdóban találtak. Természetesen nem a pápa személyére vonatkozik. Az illetékesek szerint tehát nincs ok aggodalomra.
 
VR: - A pápa kedden kipiheni az időeltolódás, a 10 órás repülőút fáradalmait. Várható valamilyen programon kívüli esemény?
P. Lombardi: - A pápa mindig képes arra, hogy valami újat kitaláljon.. Tehát egyáltalán nem garantálhatom, hogy teljesen nyugodt napról lesz szó. Azt hiszem azonban, hogy gondolni kell a következő napokra is, amelyek tele lesznek programokkal. Ha a pápa találkozni akar ismerőseivel vagy el akar mélyíteni egy beszélgetést, természetesen megteheti. Fontos esemény kedden (a copacabana-i tengerparton) az Ifjúsági Világtalálkozót megnyitó szentmise, de a hagyomány szerint erre mindig a pápa részvétele nélkül kerül sor.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...