Oldalak

szerda, május 29, 2013

Napi gondolatok: „Nem tudjátok, mit kértek!”

Sir 36,1-2a.5-6.13-19; Mk 10,32-45

Istennel való kapcsolatunkat nem teológiai tudásunk, hanem imádságunk minősíti elsősorban.
A mai Olvasmányban elhangzó ima meglepő rokonságot mutat a Miatyánkkal. Mindkettőben azt kéri Istentől az ember, hogy nyilvánítsa ki dicsőségét. Ez is bizonyítja, hogy már az ószövetségi szentírásban is a Szentlélek dolgozik, s előkészíti az embert, hogy horizontja az Istenember lelkének méreteire táguljon.

Ezzel szemben Zebedeus fiainak kérése merőben földies. Ők nem Isten országának eljöveteléért imádkoznak: „Jöjjön el a te országod!”, hanem az első helyekre pályáznak ebben az országban: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Nem azt kérik: „Legyen meg a te akaratod!”, hanem: „Szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!”
Az útját Jeruzsálem felé vevő Jézust aggódva követő tanítványok még nem tudják, hogy Mesterük nem a saját feje után megy és nem a vesztébe rohan, hanem az Atya akaratát teljesíti. Talán ezért is akar Jakab és János biztosítékot a jövőre, a megígért országot saját elképzeléseihez igazítva. Minthogy azonban csak Isten teremtő akaratán (azaz szeretetén) belül létezik a való világ és a mi igazi javunk, mielőtt bármit is kérünk, akaratunkat az ő akaratához kell igazítanunk.

Azzal, hogy Jézus saját akaratát szüntelenül az Atya akaratához igazította – még a szenvedést és a halált is vállalva értünk –, nem csupán jó példával járt elöl, hanem éppen az Atya akaratába való belesimulásával tette lehetővé, hogy mi is megtehessük azt, amit ő. Ugyanis ezzel az engedelmességgel érdemelte ki nekünk a Szentlelket, ő pedig képessé tesz bennünket arra, hogy felismerjük az Atya akaratát, és akaratunkat ahhoz igazítsuk.

Jézus, miután a Getszemáni kertben alávetette akaratát Atyja akaratának, bátran meri kérni: „Atyám, bocsáss meg nekik!” Sőt, már nem is kér, hanem ő maga osztogatja országát, melyet engedelmességével kiérdemelt: „Még ma velem leszel a paradicsomban.”

Csak miután kerestük az Atya akaratát, és akaratunkat alávetettük neki, tudjuk meg igazán, mit is kérjünk. Akkor már nem fenyeget az a veszély, hogy olyan valamit kérünk, ami nem szolgálja az ő dicsőségét és a mi igazi javunkat. S amit ekkor kérünk, azt bizonnyal meg is adja nekünk.

fr. Barsi Balázs ofm

Nincsenek megjegyzések: