Oldalak

kedd, május 21, 2013

Napi gondolatok: Magallán Szent Kristóf áldozópap és társai, mexikói vértanúk

Magallán Szent Kristóf Mexikóban, San Rafael Totatiche faluban született 1869-ben. A Katolikus Egyház üldözésének idején huszonegy más áldozópappal, valamint Mexikó különböző vidékeiről hozzájuk csatlakozott három világi hívővel, Krisztus Királyt megvallva, 1927-ben szenvedett vértanúságot.
+++
Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből

Aki az igazság mellett tanúskodik, az Krisztus Király vértanúja lesz

     Ahányszor a vértanúk ünnepét üljük, kedves testvérek, el kell gondolkodnunk arról, hogy mi is azon Krisztus Király alatt vitézkedünk, aki alatt ők is méltók voltak harcolni és győzni. Meg kell gondolnunk, hogy mi is ugyanazon keresztséggel nyertük el az üdvösséget; ugyanazon szentségek éltettek és erősítettek minket is, amelyeket ők méltók voltak elnyerni; mi is annak a nagy Királynak a jelét hordozzuk homlokunkon, akinek nevét ők boldogan viselték.
     Ezért ahányszor csak e szent vértanúk égi születésnapját kívánjuk megünnepelni, kell, hogy ezek a boldog vértanúk valamit felismerjenek bennünk a saját erényeinkből, hogy aztán kedvük legyen érettünk Isten irgalmáért könyörögni. Minden ember szereti ugyanis a hozzá hasonlót. Ha tehát a hasonló csatlakozik, akkor a vele ellentétes gondolkodásút messze elkerüli. Íme, a mi jeles Szentünk, akinek ünnepét örömmel kívánjuk megülni, józan volt; hogyan csatlakozhatnék hozzá én, aki ittas vagyok? Hogyan vállalhatna közösséget az alázatos a gőgössel, a barátságos a gyűlölködővel, a nagylelkű az önzővel, a szelíd a haragossal? Ez a szent vértanú kétségkívül tiszta lelkű volt; hogyan társulhatna hozzá a házasságtörő? És mivel a dicsőséges vértanúk – kedves testvéreim – a szegényeknek a saját vagyonukat is kiosztották, hogyan lehetnének barátai olyannak, aki másokat megrabol? A szent vértanúk arra törekedtek, hogy ellenségeiket is szeressék; hogyan lehetnének társai olyanoknak, akik még barátaikat sem akarják viszontszeretni. Ne restelljük tehát, szeretett testvérek, amennyire csak tudjuk, a szent vértanúkat utánozni, hogy érdemeik és imáik folytán minden bűnöktől feloldozást érdemeljünk.
     De mondhatná valaki: ugyan, ki képes utánozni a vértanúkat? Ha nem is mindenben, azért sok mindenben ez lehetséges. És Isten segítségével ezt meg is tudjuk tenni, sőt meg is kell tennünk.
     Nem bírod elviselni a tűz lángját? De akkor legalább kerüld a paráznaságot. Nem tudod elviselni körmeid letépését? Szállj szembe a fösvénységgel, a bűnös üzelmekkel és a gyalázatos haszonleséssel. Mert ha a érzékiség most legyőz, hogyan ne törnének meg a kemény kínzások? A békeidőknek is megvannak a vértanúi; mert a haragot legyőzni, az irigységet, mint a vipera mérgét kerülni, a gőggel szembeszállni, a gyűlölködést szívből elűzni, a torkosság felesleges vágyait megfékezni, az iszákosságot megvetni, – mindez részesedés a vértanúságban.
     Vértanú vagy te is, ahányszor és amikor csak igaz ügyben fáradozol és tanúságot teszel te is az igaz ügy mellett. S mivel az igazságosság és az igazság maga Krisztus, ahol baj van, akár az igazságossággal, akár az igazsággal vagy a tisztasággal, ott – ha van hozzá erőd – állj a pártjára, és elnyered a vértanúk jutalmát. És mivel a vértanúság a latinban tanúskodást jelent, azért aki az igazság mellett tanúskodik kétségkívül vértanúja lesz az igazságnak, aki maga Krisztus. 
Forrás: Az Imaórák Liturgiája

Nincsenek megjegyzések: