Ezen
a napon az egész egyház köszönti Jorge Mario Bergoglio pápát, kifejezve
háláját, szeretetét. Számos üdvözlet, gratuláció érkezik nem csak a
hívőktől, hanem a világ minden részéről.
Ferenc pápa névnapján a
vatikáni Apostoli Palota Pál kápolnájában mutatta be a szentmisét a
Rómában élő bíborosokkal. Homíliájában köszönetet mondott nekik
koncelebrációjukért, azért, hogy befogadták őt. „Köszönöm, jól érzem
magam veletek” – mondta a Szentatya.
A napi olvasmányokból kiindulva
a pápa hangsúlyozta: „éppen abban a pillanatban, amikor kitört az
üldöztetés, egyben az egyház missziós lendülete is nagy erőre kapott. A
keresztények elmentek Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, hogy hirdessék
az evangéliumot.
Apostoli buzgóság éltette őket, és így terjedt
el a hit. Az evangéliumot hirdették a görögöknek, vagyis a pogányoknak
is. Ezáltal a Szentlélek kezdeményezésére újabb lépésre került sor”.
A
Szentlélek egyre inkább arra buzdította őket, hogy mindenki számára
hirdessék az evangéliumot. De Jeruzsálemben valaki, aki ezt hallotta,
kissé ideges lett és elküldte Barnabást „apostoli vizitációra”. Talán
egy kis humorérzékkel azt mondhatjuk, hogy Barnabás apostoli vizitációja
volt a Hittani Kongregáció teológiai kezdete. Barnabás látta, hogy a
dolgok jól mennek.
Az egyház így még inkább Anya, sok gyermek
Anyja lett. Egyre inkább Anyává vált. Olyan Anya, aki hitet,
önazonosságot ad. A keresztény önazonosság azonban nem személyazonossági
igazolvány: a keresztény önazonosság azt jelenti, hogy az egyházhoz, az
Anyaszentegyházhoz tartozunk. Nem találhatjuk meg Jézust az egyházon
kívül – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Idézte VI. Pál szavait:
„abszurd kettősség” lenne, ha Jézussal akarnánk élni az egyház nélkül,
ha Jézust az egyházon kívül akarnánk követni, Jézust az egyház nélkül
szeretnénk.” Az Anyaszentegyház, amit Jézustól kaptunk, önazonosságot ad
nekünk, ami nem pusztán egy pecsét: egyben hovatartozás”. A pápa
elmagyarázta: az önazonosság hovatartozást jelent, és nagyon szép az
egyházhoz tartozni.
Homíliájában azután rámutatott: Barnabást
öröm töltötte el, amikor látta, hogy sokan hittek és megtértek az Úrnak.
Ez az evangelizáló öröme. VI. Pál pápa szavaival „az evangelizálás édes
és vigasztaló vidámsága”. Ez az öröm, üldöztetéssel, nagy szomorúsággal
kezdődik, de örömmel végződik. Az egyház így halad előre a világ
üldöztetése és az Úr vigasztalása közepette. Ilyen az egyház élete. Ha
egy kicsit a világ útjain akarunk járni, alkudozva a világgal, akkor
soha nem lesz részünk az Úr vigasztalásában. Ha csak a vigaszt keressük,
ez mindig felületes lesz. Az emberi vigasztalás nem olyan, mint az Úré.
Az egyház a kereszt és a feltámadás, az üldöztetés és az Úr
vigasztalása közepette halad előre. Aki ezen az úton jár, nem téved –
fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.
Ezután az egyház missziós
természetéről elmélkedett: az első keresztények bátran hirdették Jézust a
görögöknek, ami abban az időben botrányosnak számított. Gondoljunk az
Anyaszentegyházra, amely egyre növekszik. Új gyermekeinek megadja a hit
önazonosságát, mert nem lehet Jézusban hinni az egyház nélkül. Maga
Jézus mondja az evangéliumban: „Ti nem hisztek, mert nem vagytok az én
juhaim közül valók”.
Ha nem tartozunk Jézus juhai közé, akkor a
hit nem jut el hozzánk, hitünk gyenge rózsavíz, tartalom nélkül.
Gondoljunk arra a vigaszra, amit Barnabás érzett: ez „az evangelizálás
édes és vigasztaló vidámsága”. Ferenc pápa homíliája végén így
imádkozott: „Kérjük az Úrtól ezt az apostoli buzgóságot, hogy késztessen
bennünket az előrehaladásra. Mint testvérek, mindnyájan haladjunk
együtt előre, vigyük el Jézus nevét az Anyaszentegyház szívébe, amely
Szent Ignác szerint „hierarchikus és katolikus”.
A szentmise
elején Angelo Sodano bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja köszöntötte a
névnapját ünneplő Ferenc pápát. A Rómában élő bíborosok nevében
kifejezte jókívánságait és köszönetet mondott a mennyei Atyának, azokért
az ajándékokért, amelyekkel idáig elhalmozta a pápát, egyben
fohászkodott azért, hogy péteri szolgálata továbbra is sok kegyelemben
részesüljön.
A bíborosok minden jót kívánnak a pápának névnapja
alkalmából és kérik számára, valamint maguk számára a keresztény
hősiesség ajándékait, amelyekkel a Szentlélek minden idők vértanúit
elárasztotta.
Valójában a Szentlélek öntötte a római hadsereg
fiatal tisztjének szívébe az erőt, amely révén képes volt szembe nézni
minden nehézséggel; otthagyta katonai szolgálatát, Krisztus tanítványa
lett és szétosztotta vagyonát a szegények között.
Szent György
levetette katonai páncélját; majd magára öltötte a hit és a szeretet
páncélját, annak a figyelmeztetésnek a hatására, amelyet Szent Pál
intézett a Tesszalonikaiakhoz, nekik szóló első levelében: „legyünk
józanok, és öltsük föl a hit és a szeretet páncélját, sisakként pedig az
üdvösség reményét” (1Tessz 5,8) – idézte a Népek apostolát Sodano
bíboros, majd így folytatta:
„Szentatyánk, Önnel együtt
fohászkodunk a keresztény erősség ajándékáért azok számára is, akik még
ma is szenvednek hitük miatt, mint Szent György idején. Ön Csak néhány
nappal ezelőtt emlékeztetett minket arra, hogy még nem ért véget a
vértanúk ideje” – mondta Sodano bíboros, majd Szent Györgyhöz
fohászkodva fejezte be köszöntő beszédét.
(vm)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése