Oldalak

péntek, március 08, 2013

Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött? - Imre atya írása – ötödik, befejező rész

5. Következtetéseim
„Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött?” – tettem fel előadásom elején a kérdést. Most hadd vonjam le öt pontban a következtetéseimet. Szerintem az utóbbi évek pápaellenesség mögött elsősorban

5.1. Az Istenhit krízise áll
Ma körülöttünk egyre inkább kézzelfoghatóvá válik az Istentől való elfordulás. Az emberek egy jó része úgy él, mintha Ő nem létezne! A róla való megfeledkezés, mint sötét szmog terjed faluról-falura, városról-városra, és elzárja az emberek szeme elől a ragyogó kék eget. Amikor a pápa Istenről mint Úrról és Teremtőről, az emberről pedig mint teremtményről beszél, az emberek jó része nem csak, hogy nem érti, de szabadságát féltve ellentmond neki. A ma emberének egy jó része ugyanis maga fölött nem ismer el senkit és semmit. Minden tettének mércéje: önmaga!

5.2. Az erkölcsi krízis
A másik nehézség az elsőből következik: A hit térvesztésével magától értetődően mindig karöltve jár az erkölcsi krízis. Van még egy oka az erkölcsök krízisének: ma alapvető ellentét van a bibliai emberkép és a mai fogyasztói társadalom emberképe között. Míg a Biblia embere Isten teremtményének tudja magát, és számára szent az élet a fogamzástól a halálig, a ma embere számára csak az evilági kényelem és boldogulás létezik. Önmagát és embertársait csak teljesítménye, vásárló ereje és az érte kiadandó többletköltség alapján ítéli meg. Ezért harcol a gyermek-áldás ellen, ezért propagálja a fogamzásgátlást, nem fogadja el a házasságot, ezért versenyezteti a nemeket, ezért engedi meg a kegyes halált. Ezzel viszont – a pápa szavai szerint - a halál kultúráját építi, és önmagát pusztítja el.

5.3. A keresztény Európa krízise
Mindehhez hozzájárul a keresztény Európa önazonosságának krízise is. Gyökerei keresztények, de életstílusa hedonista. Jellemző, hogy Istenre, a keresztény értékekre való utalás nem került be az EU alapokmányába. Az európai ember gondolkodási módjában felvilágosult, csak az észnek hódol, erkölcseiben liberális, politikájában és a gazdasági élet vezetésében pragmatikus. Találóan írta az Észak-afrikai muzulmán államokban történő forradalmak kapcsán az egyik egyházi újságíró: „Az EU államait készületlenül érték az események. Ezért most nem tudja, mit tegyen. Azokért a szerződésekért bánkódik csak, amelyeket a térség diktátoraival kötött... Európai önazonosságát, identitását összetévesztette a pénztárcájával... Az ottani keresztények sorsa Brüsszelben és Straszburgban senkit nem érdekel... Ez pedig vajmi kevés!”

5.4. A Katolikus Egyház krízise
Tagadhatatlan az a tény, hogy a(z Európai) Katolikus Egyház is krízisben van. Ezt az utóbbi évtizedek gyors társadalmi változása okozta, amely gyakran negatívan hatott arra a hagyományos ragaszkodásra, amelyet a nép a katolikus tanítás és értékek iránt érzett. Nem egy nemzeti egyházban a hívek elhanyagolták azokat a szentségi- és áhitatgyakorlatokat, amelyek a hitet táplálják és képessé teszik a növekedésre, mint például a szentgyónás, az ima, a lelkigyakorlatok. Időközben egy „menű-katolicizmus” alakult ki, amelyben mindenki azt választja ki, ami tetszik, és azt utasítja vissza az Egyház tanításból, amit nem tud megemészteni. Egy olyan katolicizmus ez, melyben a szerepek felcserélődni látszanak. A papok a szentmise bemutatása és a szentségek kiszolgáltatása helyett mással foglalkoznak, a laikusok pedig a papi szolgálat egy-egy szeletét igyekeznek maguknak megszerezni.
Ma is, mint minden korban érvényes a reformátorok által hangoztatott elv: „Ecclesia semper reformanda”- „Az Egyház mindig reformálásra szorul”. Mint ahogyan azonban az is igaz, hogy nem strukturáiban, hanem önmagunkban kell megújítani az Egyházat. „Az Egyház feladata az, hogy minden korban az ember szükségeire, kérdéseire válaszoljon. És ez nem menedzseléssel, hanem csak életszentséggel történhet hathatósan.” – mondta a pápa.

5.5. Az európai katolikus teológia krízise
Végül meg kell említenem az európai katolikus teológia krízisét. Ismeretes, hogy vannak teológusok, akik nyíltan támadják a pápát. Itt elsősorban a Tübingeni Egyetem volt professzorára, Hans Küngre (*1928) és a Nijmegeni Egyetem professzorára, Hermann Häringre (*1937) gondolok, akik soha nem mulasztanak el egyetlen egy alkalmat, hogy Róma- és pápaellenes kritikájuknak hangot adjanak. S mindeközben nem veszik észre, hogy - bár divat, a médiában jól eladható, de - rettenetesen olcsó, miszerint ők a „nyitott teológusok”, és minden rosszért a „maradi pápa” a felelős: „Ő a bűnös! Mindenért és egyedül csak ő!” A valóságban, sajnos, ők maguk azok, akik elsodródnak az Egyház tanításától, s nem hisznek Jézus istenségében, és abban, hogy az Egyház Jézus által alapított intézmény!

Mások – teológiatanárok, papok – nem támadják nyíltan a pápát, csak egyszerűen elhallgatják tanítását. Nem olvassák tanítóhivatali megnyilatkozásait; írásban és szóban éppen az ellenkezőjét hirdetik annak, amit ő mond; a hitoktatásban eltérnek az Egyház tanításától. Egyfajta „párhuzamos egyházi tanítóhivatalt” hoznak létre, lekicsinyítik, vagy újraértelmezik a pápa azon alapértékekkel kapcsolatos tanítását, amelyekből nem lehet engedni. Ezzel az egyházmegyei lapoktól kezdve a vallástudományi intézetekig mindenütt növekszik a távolság azon hívők között, akik hallgatnak a pápára és azok között, akik nem. Mindez kétfajta, egymástól eltérő lelkipásztori hozzáálláshoz vezet, mintha két különböző egyház megnyilvánulásairól lenne szó.

A pápa tudatában van a helyzetnek és azoknak a valódi okoknak, amelyek mögötte meghúzódnak, mégsem nyugtalankodik. Nem nevez ki új államtitkárt, nem váltja le sajtóreferensét, nem alkalmaz reklámirodát, mely arra lenne hivatott, hogy „imázsát” szebbre fesse a médiákban. Felállított azonban ehelyett egy dikasztériumot, amely az újraevangelizációt hivatott – különösen Nyugat-Európában - előmozdítani. Tudja ugyanis, hogy az üldözésnek mindenkor kitett Egyház számára az üdvösséget nem a stratégiák, nem a diplomáciai húzások s nem a technológia hozzák el, hanem a Krisztus és evangéliuma megismerése, illetve az irántuk való hűség. És ez ezúttal is így lesz!

Stuttgart, 2011. február 24.

Nincsenek megjegyzések: