Oldalak

szerda, március 13, 2013

I. Ferenc pápa

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének – jelentette be Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros szerda este a Szent Péter-bazilika erkélyéről röviddel este nyolc óra után. 



A 266. pápa a Ferenc nevet választotta, így I. Ferenc néven foglalja el – első latin-amerikaiként – Szent Péter trónját.

Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires 76 éves jezsuita érseke. Szinte az egész karrierjét a hazájában, Argentínában töltötte. Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában. 

Az eredményes szavazás jeleként szerdán 19 óra 6 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, majd megszólaltak a harangok is, először a Szent Péter-bazilikában, majd egész Rómában, amelyek megerősítették az új pápa megválasztásának tényét.
A megválasztott nevét a katolikus egyház hagyományainak megfelelően egy órán belül jelentették be a Szent Péter téren egybegyűlt tömeg előtt.
 
A Szent Péter téren várakozó tömeg – hívők, zarándokok és kíváncsiskodó turisták vegyesen – üdvrivalgásban tört ki a fehér füst láttán. A hideg eső ellenére várhatóan százezrek lesznek már a téren, mire az új pápa megjelenik a Szent Péter-bazilika erkélyén.
 
A bíborosok dékánja két kérdést tett fel megválasztása után az új egyházfőnek. Az első: elfogadja-e kánoni megválasztását? Mivel a jelölt az első kérdésre igennel válaszolt, azonnal az egyház pápája és Róma püspöke lett. A második: milyen néven lehet szólítani?
A „könnyek kamrájában"   
Ezt követően az új pápa átment a Sixtus-kápolnából nyíló, „könnyek kamrájának" nevezett szobába, amely nevét annak köszönheti, hogy sok pápa itt engedett szabad folyást érzelmeinek, eltöprengve feladata nagyságán. Ezután magára öltötte a Vatikán saját szabója által készített fehér pápai öltözetet.
 
A bíborosok egyenként a pápa elé járulnak, leróva előtte tiszteletüket. Ezt követi az új pápa személyének bejelentése a Szent Péter téren várakozó sokaság és a világ nyilvánossága számára. Ezt a francia Jean-Louis Tauran, a korelnök protodiakónus bíboros tette meg latinul a következő szavakkal: Habemus Papam (van pápánk).
Urbi et Orbi    
Az új pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről köszöntötte a rá várakozó híveket, és Urbi et Orbi (a városnak és a világnak szóló) áldásban részesítette őket.
 
A 20. század eleje óta kilenc pápát választottak a Vatikánban, a pápaválasztó konklávék időtartama 2-5 nap között mozgott.
 
Az előző katolikus egyházfők közül Joseph Ratzingert (XVI. Benedeket) 2005-ben a negyedik, Karol Wojtylát (II. János Pált) 1978 októberében a nyolcadik, Albino Lucianit (I. János Pált) ugyancsak 1978-ban, de augusztusban a negyedik „körben" választották pápává.

Forrás: Bonum tv

Nincsenek megjegyzések: