szombat, március 02, 2013

Cantalamessa: a pápai szék nem üres


A Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásában Raniero Cantalamessát, a Pápai Ház szónokát kérdezték XVI.Benedek pápaságáról és lemondásáról.

Elmondta: Benedek pápának valóban több írása, beszélgetése is előre vetítette, hogy ereje fogytán így dönthet. Hangsúlyozta, milyen nagyszerű példáját adta a hatalomtól való elszakadásnak, hiszen sokkal könnyebb elfogadni a hatalmat, mint lemondani róla. Visszatér az egyszerű, szemlélődő élethez, és ez lecke az egész Egyház számára. Mindannyiunknak szükségünk van a szemlélődés idejére, amikor – hogy magát XVI. Benedeket idézzük – érezzük, itt az ideje, hogy felmenjünk a Tábor hegyére.

Mindig is csodálta Ratzinger bíboros, majd Ratzinger pápa alázatosságát. Az igehirdetéseken mindig ott volt, az első sorokban, soha nem hiányzott. Cantalamessa 34 éve tölti be a szónoki tisztséget, és mindig újra és elámult azon, hogy a pápa meghallgatja egy egyszerű pap prédikációit.

Cantalamessa biztos benne, hogy a lemondás felett érzett elbizonytalanodás helyét átveszi az Egyház épülése: jobban megértjük általa, hogy az Egyház igazi feje Jézus Krisztus, vagyis a pápai szék a legmélyebb értelemben nem üres, nem sede vacante.  Krisztus él, feltámadt, ő vezeti az Egyházat minden emberen, mozgalmon keresztül, akik egymást váltják az idők során.

Biztos benne, hogy a Benedek pápa elvetett magok kicsíráznak, hiszen pápasága idején fontos gondolatokat, elveket fogalmazott meg. A legmélyebb lelkületű emberekre jellemzően nem feltűnően, inkább finoman, diszkréten fejeződött ki szavaiban mélyen intellektuális, spirituális lénye.

Magyar Kurír

(tzs)

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...