Oldalak

vasárnap, február 17, 2013

Vasárnapi gondolatok: Senki sem tehet arról, hogy madarak szállnak el a feje felett - nagyb. 1. vas.

2010-es zarándoklatunk felvételei
Szentatyánk, Benedek pápa 2010 hamvazószerdáján a nagyböjti szent időt egy zarándokúthoz hasonlította. „Negyven napig tart ez az út, amely elvezet minket az Úr húsvétjának öröméhez. Ezen a lelki zarándokúton nem vagyunk egyedül, mert az egyház a kezdetektől velünk tart és támogat bennünket Isten Szavával, amely magában foglalja a lelki élet programját és a bűnbánatra hívó elkötelezettséget, valamint a szentségek kegyelmével”. 
Zarándokutunkon, mindjárt a kezdetén Isten Szava Jézus pusztai tartózkodásának és megkísértésének történetét tárja elénk. Tudomásunkra adja, hogy a lelki zarándokút nem mentes a kísértésektől, a megpróbáltatásoktól, de ezt Isten Igéjével le lehet győzni, s a győzelemből szabadság, élet és feltámadás, sőt Istennel való személyes, benső találkozás fakad.
 
Az evangéliumi leírásból, egészen világos, hogy Jézus a Lélek ösztönzésére megy a pusztába, hogy Istennel legyen. A puszta az Istennel való találkozás helye volt a választott nép számára és később sok keresztény számára is. Jézus tudatosan, határozottan indul el a pusztába, az Istennel való bensőséges együttlét és az érte való küzdelem helyére. Elhagyja a világot, keresi a csendet, a magányt, ahol Isten szavát tisztábban hallhatja, nyilvános működésére vonatkozó akaratát egyre jobban megismerheti.
A megszokott, mindennapi életből pusztába vonuló Jézus példát ad arra, hogy nem elégedhetünk meg a rutinos, hagyományos vallásossággal, az éppen eléggel, hanem többre kell törekednünk. Több csöndre, több elmélyült gondolkodásra, igényesebb lelkiéletre: életszentségre. Ez pedig sokszor választás elé állit, bennünket: vagy megyünk a megszokott kényelmes utunkon, vagy rátérünk az olykor meredeknek tűnő szűk útra.
A változtatni nem akaró, a megszokott kényelméhez, s olykor bűnös életviteléhez ragaszkodó ember aligha fog találkozni Istenével. A kényelem, a kis megalkuvások, apró árulások, megszokott bűnök légköre ezt nem teszi lehetővé. Istennel az találkozik, aki kivonul a pusztába, mint Jézus. Aki bátran ott hagyja a megszokottat, a kényelmeset, és a többet akarás nagylelkű szeretetével képes lemondani, áldozatot is hozni Istenért.  

Az Úr Jézus „A Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán”. A negyvenes szám a Szentírásban többször is szerepel Izrael népe negyven éven keresztül vándorolt a sivatagban így készülve fel arra, hogy Isten népévé váljon. Illés próféta negyven napon át gyalogolt, hogy felérjen a Hóreb-hegyére, ahol Istennel találkozott, Jézus is negyven napra vonult vissza a sivatagba, a pusztába, hogy fölkészüljön nyilvános működésére.
A puszta, a sivatag elsősorban a csend, a szegénység helyszíne, ahol az ember javak nélkül találja magát és létének alapvető kérdései merülnek fel benne. Arra kap buzdítást, hogy a legfontosabb dolgokra figyeljen, ezért könnyebbé válik számára az Istennel való találkozás is. A sivatag azonban a halál helyszíne is, ahol a víz hiánya miatt élet sincsen, továbbá a magány helye, ahol az ember még erősebben megérzi a kísértést.
Jézust a pusztában arra kísérti, ösztönzi a sátán, hogy hagyjon fel az Atya által neki szánt élettel, helyette kövessen könnyebben járható utakat. Jézus azonban szembeszáll a sátán kísértéseivel, vállára veszi szenvedéseinket, hogy győzzön a rossz felett és megnyissa nekünk az Istenhez vezető utat, a megtérés ösvényét.
Jézus megkísértése kapcsán érdemes tisztáznunk, hogy mi is a kísértés? A kísértés még nem bűn, de a bűn gyökere és lehetősége. A kísértés az a csábítás; hogy testi-lelki szükségleteinket csupán evilági, fizikai és ördögi módon elégítsük ki, és ne Krisztus által. Minden kísértés lényege, hogy Istentől független életet éljünk. Fontos tudnunk azt is, hogy a sátán csábítani ugyan képes, de kényszeríteni már nem! Semmiféle ördögi hatalom nem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, ha mi nem akarjuk, ha Jézusra bízzuk magunkat.
Senki sem tehet arról, hogy kísértései vannak, ha csak szándékosan nem keresi őket, de arról igen, ha a kísértésből megszületik a bűn. Minthogy senki sem tehet arról, hogy madarak szállnak el a feje felett, de arról igen, hogy a fején fészket raknak-e vagy sem.
A három kísértés, amiről szó van az evangéliumban, igazából alapfajtái a kísértéseknek, amikben így vagy úgy mindegyikünknek része van. És ez azért van így, mert emberek vagyunk, s a kísértő ismeri az ember gyönge pontjait. A bukott angyal, a sátán, aki engedetlensége miatt elveszítette a mennyei boldogságot, azon fáradozik, hogy az embert rávegye az Isten elleni lázadásra, s ezáltal elszakítsa Istentől és megfossza az örök boldogságtól.
A három alapkísértés azért tud megérinteni minket, mert az életben sok mindenre szükségünk van ahhoz, hogy élni tudjunk. Ezeknek a szükségleteknek a foglalata a kenyér, ami nemcsak azt a darab, fizikailag megrágható kenyeret jelenti, hanem mindazt, amire – mint táplálékra, italra, ruházatra és más nélkülözhetetlen anyagi dologra – az élet fönntartásához szükségünk van.
A kenyéren kívül szükségünk van legalább egy kis területre is, ahol azt az uralmat, amellyel a minket teremtő Isten megajándékozott, mint hatalmat gyakorolni tudjuk. Hiszen arra vagyunk teremtve, hogy uralkodjunk a földön, a teremtett világon.
Emellett mindegyikünk igényli azt, hogy egy másik ember szeméből kiolvashassa a tetszést: ha nem is tapsol meg, de örömére van az, amit én produkálni tudok, az anyagvilágban is, meg egy kicsit önmagamban is. Nekünk szükségünk van a sikerre, és annak elismerésére, a dicséretre. Ahhoz, hogy igazán emberek tudjunk lenni, szükségünk van rá. Ez önmagában nem rossz.
Az ördög azonban ezeken a pontokon támad és lázít. Olyan provokatív kérdéseket tud föltenni, meg olyan provokatív helyzeteket tud teremteni, hogy az ember egyszerűen szem elől téveszti, hogy kitől is kapta mindezt?! Meg mire való az anyagi javak léte, a hatalom, az elismerés, a megbecsülés?
Az ember összekuszáltságában azt gondolja, hogy mindezek önmagukban léteznek: – és kezdi önmagáért kergetni a több kenyeret, kezdi önmagáért hajszolni a látványosabb dicsőséget, meg a nagyobb hatalmat. És ebben a pillanatban horogra akad. Bár eleinte észre se veszi. Rendszerint csak akkor ébred rá, amikor már késő. Amikor már a saját erejéből nem tudja visszafordítani a dolgokat, mert a nagyobb darab kenyérért már letért a becsület és az igazság útjáról, már nem igaz, amiket mond, és amiket önmagáról felmutat a dicsőség elnyeréséért, és esetleg már vérbe, becsületbe gázol a hatalom megszerzéséért, vagy éppen annak mindenképpeni megtartásáért – elég csak a választásokra gondolnunk… És akkor részéről már nincs menekvés. Ezt ő már megoldani, visszacsinálni, feloldozni nem tudja. Ez a sátáni csapda az egészben.
Igen, az Úr Jézus és egyáltalán az ember megkísértése arra irányul, hogy ha már nem tudunk Isten nélkül meg lenni, akkor Istent saját érdekeink, sikerünk, dicsőségünk elérése érdekében „használjuk fel”.
Az Egyház ezt tudja. Ezért minden Húsvét előtt meghirdeti a nagyböjtöt, azt a bűnbánati időt, ami föl akar készíteni a Húsvétra, a föltámadott Krisztussal való találkozásra. Az Egyház föl akar készíteni arra, hogy a Föltámadottal olyan emberként találkozzunk, amilyennek minket a Teremtő Isten elgondolt: aki tudja magáról, hogy éhes, tudja, hogy kenyérre van szüksége, de nem engedi magát föllázítani, Istennel szembefordítani, s ha mégis letért az igazság útjáról, akkor visszafordul és megtér, és bocsánatot kér mindazért, amit elvétett. 

„A megtérésre szólító szavakat nagyon komolyan kell vennünk. A megtérésre való felhívás ugyanis emlékeztetés arra, hogy olykor mennyire felszínes és könnyelmű az életvitelünk. A megtérés azt jelenti, hogy megváltoztatjuk életünk irányát, de ez nem lehet egy apró kiigazítás, hanem igazi és gyökeres fordulatnak kell lennie. Megtérni azt jelenti, hogy az árral szemben úszunk, ahol az ár felületes, csalóka és nem következetes életstílusra utal. Ezek ugyanis azok a dolgok, amelyek a gyöngeségek rabjává tesznek bennünket és a morális középszerűség börtönébe zárnak” (Benedek pápa).
Manapság nem könnyű kereszténynek lenni. Nem könnyű hűségesnek lenni a keresztény házassághoz, becsületesen élni, irgalmat gyakorolni a mindennapi életben, időt szentelni az imának és a belső elcsendesülésnek. Nem könnyű szembeszegülni olyan választásokkal, amelyeket sokan nyilvánvalónak és természetesnek tartanak – ilyen például a szentségi házasság előtti, vagy a házasságon kívüli együtt élés, az abortusz kérdése a nem kívánt terhesség esetében, vagy az eutanázia súlyos betegség esetén, vagy az elesett, az egyszerű, szegény ember kihasználása… 

Annak kísértése, hogy a szürke-hétköznapokban hitünket háttérbe szorítsuk, mindig fennáll. A megtérés viszont az Istennek adott pozitív válasszá változik, amelyet életünk során többször meg kell erősítenünk. Így a megtérés által a keresztény élet magaslataira törekszünk, ráhagyatkozunk az élő és személyes evangéliumra, azaz Jézus Krisztusra.
Megtérni és hinni az evangéliumban nem jelent két különböző dolgot, sőt még azt sem, hogy ezek valamiképpen egymás közelében vannak, hanem azt jelenti, hogy ez a két valóság teljesen fedi egymást.
„A megtérés a teljes igen, az, hogy életünket átadjuk az evangéliumnak és szabadon válaszolunk Krisztusnak, aki elsőként úgy ajánlja saját magát, mint aki az Út, az Igazság és az Élet. Pontosan ez az értelme azoknak a szavaknak, amelyekkel Márk evangéliuma szerint Jézus megkezdi nyilvános működését: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség Jóhírében”. Mindez érvényes egész keresztény életünkre, mert minden egyes nap a kegyelem pillanata lehet arra, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, hogy bízunk benne, hogy benne maradunk, hogy megtanuljuk tőle, mi az igazi szeretet, és hogy követjük őt a mindennapokban az Atya akaratának teljesítésében. Ez ugyanis az élet egyetlen nagy parancsolata.” (Benedek pápa)
 
Nagyböjt ideje alatt, a hit évében újítsuk meg elkötelezettségünket a megtérés útján – biztat bennünket a leköszönő Szentatya, XVI. Benedek pápa. A megtérés azt jelenti, hogy nem saját sikereinkért, pozíciónkért élünk, hanem azért, hogy minden nap, minden dologban az Isten iránti hit, igazság és szeretet váljon a legfontosabbá számunkra. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: