szerda, február 20, 2013

Két papot gyilkoltak meg nagyböjt első vasárnapján

Latin-Amerikában már a negyedik papot gyilkolták meg 2013-ban. Az afrikai egyháznak is számos vértanú papja volt az elmúlt években.
José Ramón Mendoza 44 éves volt, amikor február 17-én a venezuelai Lara államban egy bűnbanda megtámadta a piros lámpánál várakozó autójában. José Mendoza San Juan Evangelista plébánosa volt. Halála után püspöke így beszélt a hívekhez: „Mendoza atya az imádság embere volt. Az erőszak nem előre vezető út. Isten szolgájának életét oltották ki. Akik tették, egy ártatlan embert öltek meg” Az érsekség felhívást tett közzé, amelyben mindenkit arra buzdít, hogy tisztelje az emberi életet, a hatóságoktól pedig azt kéri, fékezzék meg az erőszakot. 2010-ben Bolivar államban öltek meg egy plébánost, ha pedig egész Latin-Amerikát nézzük, 2013-ban már négy papot gyilkoltak meg.

Folytatás az alábbi linken

Két papot gyilkoltak meg nagyböjt első vasárnapján

Nincsenek megjegyzések:

Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok - Húsvét 5. vasárnapja

Kép forrás helye itt érhető el Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban mondja Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves...