Oldalak

hétfő, december 24, 2012

Egy elrontott pásztorjáték... Imre atya

Noha már kilenc éves volt, még mindig a második elemiben járt, pedig már a negyedik osztály padját kellett volna koptatnia. Amit rögtön észrevettem rajta, amikor káplánként odakerültem: nagyon meleg szíve volt. Talán azért, mert édesanyja korán meghalt. De az is lehet, hogy csak egyszerűen mindig szeretetre vágyott...

Amikor a karácsonyi pásztorjátékra készülődtünk és a szerepeket kiosztottam, neki a fogadós alakítása jutott. Amikor láttam, hogy arca kissé elszomorodik, megkérdeztem tőle: „Mi van, Csabika? Nehéznek találod a szerepet?” „Nem, Kistiszti, - válaszolta sietve, de én pásztor szeretnék lenni báránykákkal és furulyával...”  Mivel azonban a szereposztásban ő volt a legutolsó, a többieknek már előző nap odaadtam a betanulnivalót, nem tehettem mást, mint megsímogattam kis buksi fejét és azt mondtam neki: „Ne törődj, meglátod, hogy eza szerep  sokkal jobban fog neked tetszeni, mint a pásztoré...”

Akkor még álmomban sem sejtettem, hogy „jövendőlésem” mennyire beigazolódik...

Elérkezett a Karácsony estéje. A gyerekeket mindig öt órára hívtuk az előadásra, hogy egyrészt ne kerüljenek késő ágyba, másrészt pedig hogy aránylag kis templomunkban legyen hely az ilyenkor csapatostól odasereglő felnőtteknek.

A templom ezuttal is zsúfolásig megtelt. Szívem dagadozott, amikor láttam a sok gyermeket. Észre sem vettem a nagy zsivajt, amelyre pedig plébánosom mindig olyan kényes volt. Nem is próbáltam hát elcsitítani. Amikor azonban elkezdődött a pásztorjáték, egyből síri csend honolt az ódon falak között.

Minden a legnagyobb rendben ment: a gitárosok szépen játszottak, a szereplők a szöveget nagyszerűen betanulták. A szívem is kacagott...

Elérkezett az a jelenet, amikor József bevezeti Máriát, és gyöngéden a fogadó felé irányítja. Ott erőteljesen kopog a nagy ajtón, amelyet a kulisszára festettünk. Csabika, mint fogadós, ott várakozott az ajtó mögött, és leste, hogy József mikor ér az ajtó elé.

„Mit akartok itt?” – kérdezte a kopogás után erőltetett mord hangján – még belülről. Majd kijött, mogorván maga elé nézett, és mondta tovább magabiztosan a betanult szöveget: „A fogadóban nincs egyetlen hely sem!”

„Jó uram, már mindenütt voltunk! De eddig sehol nem fogadtak be...” – rimánkodott neki József. „Nagyon messziről jövünk és nagyon el vagyunk fáradva...”

„Ebben a fogadóban nincs számotokra hely!” – harsogta Csabika, és közben sötét pillantásokat vetett hol Józsefre, hol pedig a nézőseregre.

„Kérlek, kedves fogadós, ne miattam, hanem feleségem, Mária miatt. Gyermeket vár, áldott állapotban van. Csak annyi hely kellene neki, hogy kissé kipihenje magát. Biztosan van egy kis sarok odabenn, ahol kipihenhetné kissé magát...” – próbálkozott még utólszor József.

Erre a „szívtelen” fogadós elérzékenyült. Most először a szerepe folyamán. Gyöngéden Máriára nézett... Majd hosszú szünet következett, olyan hosszú, hogy mindenki – én is – azt gondolta, Csabika elfelejtette a szövegét.

„Nincs, takarodjatok!” – súgtam neki halkan.

„Nincs!” – ismételte gépiesen Csabika. „Takarodjatok!”

József szomorúan helyezte Mária vállára a kezét, aki hüppögve hajtotta férje vállára a fejét. Elfordultak, hogy folytassák tovább útjukat. Csabika viszont nem zárta be a fogadó ajtaját, mint az a szövegben szerepelt, hanem megállt a küszöbön, és szomorúan nézett az elzavart szent pár után. Szája kissé nyitva maradt, homlokát a gond látható kis ráncokba fogta, és szeme sarkában megjelentek az első könnycseppek...

És mielőtt még valamit is mondhattam vagy súghattam volna neki, minden másképp alakult, mint az a szerepben szerepelt.

„Maradj, József” – kiáltotta Csabika. „Hozd vissza Máriát is!” Szája ekkor már széles mosolyra húzódott. „Odaadom nektek az én szobámat!” ...

A nézők közül sokan azt hitték, hogy Csabika elrontotta a szerepét. De a legtöbben azt mondták nekem utána, hogy ez volt a „legkarácsonyibb” pásztorjáték, amit valaha is láttak!

Én sem láttam sem azelőtt, sem azóta ilyen szépen végződő pásztorjátékot! És deresedő fejjel azt kell mondanom: Egyedül Csabika értette meg a Karácsony lényegét! 

Ezekkel a sorokkal kívánok minden egyes Hívemnek és Olvasómnak kellemes Karácsonyt, és áldásos, békés, boldog, örömteli új esztendőt!

Stuttgart, 2012-12-24.

Imre atya

Nincsenek megjegyzések: