Oldalak

szombat, december 08, 2012

Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen fogantatásának ünnepe

A mai napon a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen fogantatását ünnepeljük. Hogyan is ünnepelhetnénk advent idején az eljövendő és várva-várt Üdvözítőt anélkül, hogy ne gondolnánk a Szűzanyára, aki a szíve alatt hordozta azt, akit az egész világ várt. Ezért egyesek az adventet liturgikus Mária-hónapnak is nevezik. Erre szolgálnak elsősorban a rorátés, a korai szentmisék. Szép, igazán kifejező szimbólum van abban, hogy a hajnal pirkadásakor mondjuk ezeket a szentmiséket, mert Mária a hajnal csillaga, aki jelezte, hogy jön Krisztus, a világ világossága, az igazi Nap.
Szent Bernát írja: „Mária a Jákobból támadt nemes csillag, melynek fénye az égen tündököl, bevilágítja a földet, felmelegíti a szíveket, növekedésre serkenti az erényt. Mária a nemes és fényes csillag, e végtelen tengerünk fölött magasló, amely érdemei miatt ragyog, és példái által megvilágosít minket… Ha követed őt, sohasem tévedsz el utad során. Ha kéred őt, nem veszíted el a reményt… Oltalma alatt eléred a kikötőt.”

Ennek ellenére kevés olyan ünnep van, amelyet oly sokan félre értenek, mint éppen a mait: Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepét. Pedig jelentése nagyon egyszerű: Szűz Mária Jézus előlegezett érdemei miatt - létének első pillanatától kezdve, vagyis ahogy édesanyja szíve alatt megfogant, mentes volt az áteredő bűntől, a szeplőtől, a piszoktól.
A Boldogságos Szűzanya, az élő Isten tabernákuluma, Szent Fiára való tekintettel soha, még egy pillanatra sem lett a sátán rabja, mindig érintetlen teremtmény maradt, egészen Istené, a Magasságbelinek szeretett leánya, akire Isten mindig a legnagyobb tetszéssel tekinthetett.  Úgy is mondhatnánk, hogy az áteredő bűn által minden ember börtönre születik, mert feje felett ott van a kárhozatra szóló "adós-levél" amit Pál apostol szerint Krisztus törölt el "és a keresztre szegezve megsemmisített".
Az eredeti bűn következtében Szűz Mária is, mint Ádám leánya az adósok börtönére volt kötelezve, neki is hordoznia kellett volna a bűn-adóság szomorú örökségét. Ahogy azt a nagy ferences hittudós, Boldog Johannes Dun Scotus hasonlattal fejezi ki: Ádámban az egész emberiség a bűn mocsarába zuhant. A Szűz Anyának is ebbe kellett volna esnie, de Isten különös kiváltsága még a bűnbeesés előtt, zuhanás közben kiragadta őt
Mert mi az áteredő bűn? „Megfosztottság az eredeti szentségtől és igazságtól”, tanítja az Egyház Katekizmusa (405), vagyis minden egyes ember erkölcsi hiányossága, hajlandósága a rosszra, amivel e világra született. Ezt mindannyian saját bőrünkön tapasztaljuk. Amikor tudjuk, hogy nem vagyunk, olyanok amilyeneknek lennünk kellene, amilyenek lenni szeretnénk. Talán jól-rosszul megtesszük kötelességeinket, szeretjük embertársainkat, de éppen amikor megpróbálunk igazán szeretni, akkor érezzük, hogy rosszul szeretünk, vagyis még sokkal önzetlenebbül kellene szeretni. Minden számítgatás és megszorítás nélkül kellene igent mondani a másik embere. Persze többnyire azzal szoktuk vigasztalni magunkat, hogy "megteszünk mindent, ami tőlünk telik". De közben érezzük, hogy többet is tehetnénk.
Mária Isten kegyelmével, jelenlétével teljes, benne nem sérült az eredeti szentség és igazság. Vagyis nincs benne az a hiány, amit eredeti bűnnek nevezünk. Őt Isten úgy választotta ki a világ teremtése előtt, hogy mentes maradt Ádám bűnétől. A Szent Szűz az ember Isten iránti romlatlan, tiszta szeretetének képviselője, s ezért egyedül ő lehet Isten méltó társa a megtestesülés, a megváltás művében.
Isten, Máriában egy olyan nyitott emberszívet teremtett magának, amelybe betérhet. Olyan szívet, amelytől bármit meg lehet kívánni, bármilyen sokat követelni, mérték nélkül túl lehet terhelni. Egy emberszívet, amely "IGEN" -jének erejében mindig tovább megy vele, a keresztig, az elhagyatottság éjszakájáig, mindig ugyanolyan alázattal, ugyanolyan bátorsággal szolgálva az üdvösség művét.
Ennek ellenére Mária kiválasztott és kiváltságos volta nem jelentette azt, hogy ne maradt volna meg a szabad akarata, a szabadsága. Ez a szabadság azonban nem elsősorban a rossz választásának lehetősége, hanem sokkal inkább a minden emberi megfontolástól, félelemtől, megalkuvástól való szabadság: vagyis igent mert mondani Isten akaratára, mindentudás és előrelátás nélkül.
"A világosság tulajdonába jött - írja Szt. János - és övéi nem fogadták be". Ez áll mindannyiunkra, ránk áteredő bűnben születettekre, akik egy határozott ponton - az áldozat vállalás határán - megtagadjuk a világosság követését.
"Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek". Ez elsősorban arra érvényes, aki valóban és föltétel nélkül befogadta a világosságot: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint" - mondja Mária az angyali üdvözlet alkalmával.
Erre a mondatra várt a bűnbeesés óta az egész megváltásra szoruló világ. Ezzel az IGEN-nel kezdődik a világ újjáteremtése, hiszen ebben a pillanatban a második isteni Személy, „az Ige testté lett”!
Itt mutatkozik meg a názáreti szűz nagysága, aki hatalmas akadályt gördített el az emberiség megváltásának útjából. Innentől érthető, miért hívták a történelem során oly sokszor segítségül a bajbajutott keresztények Máriát, akinek hite hegyeket mozdít.
„Most segíts meg Mária” – mily sokszor imádkozta ezt népünk a történelem során az egész Kárpát medencében, de különösen itt ebben a kegytemplomban is, amely őrzi a Csíksomlyói Segítő Szűz, az Istenanya csodatevő szobrát. És nagyon sokszor meg is tapasztalta imáinak foganatját, meghallgatását.
Mária, azóta is mutatja, bizonyítja, hogy Ő hűséges hívő gyermekeihez, de elvárja, hogy hallgassunk az Ő Fiára, ahogy ezt a kánai menyegzőn mondta a szolgáknak: „Tegyétek, amit mond!”

„A keresztény hit nagy kincs, és az evangélium arra szólít fel, hogy ennek mindent alá kell rendelni” – mondta Boldog II. János Pál pápa, aki életében különleges módon is megtapasztalta mennyei édesanyjának hathatós közbenjárását. Ő biztat minket is: fedezzük fel Mária nagyságának titkát és kövessük őt a hitben! Akkor mi is megtapasztaljuk azt a kegyelmet, amit Erzsébet így fogalmazott meg Mária látogatásakor: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Higgyük, hogy Mária gondjába vett minket Szent István fölajánlása óta, mint nemzetet, és higgyünk abban is, hogy a hétköznapi életünk gondjait is szívén viseli, illetve továbbítja a Mindenhatóhoz.
Ma sem kevesebb a szenvedés a minket körülvevő világban, mint volt régen. Mennyi a meg nem értett, a magányos, a testileg-lelkileg beteg ember! Hány embert gyötörnek családi gondok! Mennyi házastárs életét keseríti meg a vak féltékenység, vagy a házastársi hűtlenség. Hányan szenvednek annak következményeitől, hogy saját hibájukból, vagy azon kívül valamilyen szenvedélynek lettek a rabjai, s nem tudnak szabadulni belőle.
A megoldás mégsem a külső tényezőkben rejlik, mint inkább saját lelkünkben. Mert boldogságunk már itt a földön végső soron azon dől el, mennyire vagyunk egységben az Atya akaratával, mennyire igyekszünk, akár áldozatok árán is azt tenni, amit Isten kíván tőlünk, amit szent Fia mond. Nem annyira a körülményeink, mint inkább Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk határozzák meg a békességünket.

Fontos tudnunk, hogy Mária nagysága nem csak az angyalnak kimondott egyetlen nagy igenjében rejlik, hanem a hosszú hétköznapok során kimondott sok-sok kis igenjében is, amelyekkel minden körülmények között hűséges maradt Istenéhez. Pedig az agg Simeon jövendölése – a te lelkedet is tőr járja át –, életében valóra vált: ő lett a hétfájdalmú Szűz, aki annyit szenvedett, akinek annyi sok megpróbáltatásban volt része, mégis boldognak mondja minden nemzedék.
Kérjük a dicsőséges Máriát – de figyeljünk közben a rejtett Máriára is. Az asszonyra, aki nem neheztelt Józsefre, amiért nem sikerült neki szállást találnia élete nagy és nehéz napján, a szülés pillanatára. Az édesanyára, akiben nem volt harag, amiért egyetlen fia magára hagyta és elment, hogy megtalálja és teljesítse a hivatását. Nézzünk az anyára, aki nem sértődött meg, amikor fia azzal utasította el hívását, hogy „aki teljesíti Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám”.
Figyeljünk az anyára, aki Fia bántalmazóinak és gyilkosainak megbocsátott. És igyekezzünk példát venni a nőről, akinél nem volt fontosabb asszony a világtörténelemben, ennek ellenére sohasem fáradozott azon, hogy saját fontosságát hangsúlyozza – ellenkezőleg mindvégig a háttérben maradva Fiára irányította az emberek figyelmét.

A mai ünnepen az Egyház azt kéri gyermekeitől, dicsérjék Istent mindazért a csodáért, amit Máriában, az alázatos szűzben véghez vitt: "Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett" (zsolt). E csoda, amit Isten az alázatos Szűzben véghezvitt, megszakította az Ádám valamennyi fiát megkötöző eredeti bűn láncát. Máriában pedig, már Jézus születése és az üdvösségmű történelmi beteljesedése előtt, létrehozta az üdvösséget.
A keresztény embernek ezért nincs más feladata, mint hogy életét a Szeplőtelen Szűzéhez alakítsa, utánozza őt a kegyelem befogadásában, az Isten iránti állandó nyitottságban és készségben. S mint Máriában a kegyelem teljessége az Isten és emberek iránti szeretetben virágzott ki, a kegyelem által ugyanígy kell növekednie minden hivőben az Isten és az emberek iránti szeretetnek a Magasságbeli dicsőségére, az Egyház javára és a lelkek üdvére.
Imádkozzunk! Urunk, jó Atyánk, köszönjük a Szeplőtelen fogantatás ünnepét és az adventi időszakot, amikor várakozik a lélek és készülhet a szív, hogy te Jézusban eljöjj, kopogtatva az ajtón és leülj a mi asztalunkhoz. Olyan megfoghatatlanul szép és áldott ez a reménység, és ezt te magad adod a mi szívünkbe! De még inkább köszönjük a te adventedet, hogy magad is vársz miránk, olykor tékozló fiaidra és leányaidra. hogy hátha megjobbítjuk életünket, megtérünk és méltóbbakká leszünk az estéhez, amelyen te vagy a kedves vendég, aki nálunk akarsz megszállni.
Jöjj el, jöjj el hozzánk advent Ura, Megváltó Jézusunk! Kérünk téged, a te anyád, a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz által, nyisd meg szívünket és tölts el minket tőled való békével, örömmel és Lélekkel! Ámen.

Nincsenek megjegyzések: