A címben szereplő felszólító mondat, az egyház hivatalos imájában, a zsolozsmában, az adventi időszak nyitányaként hangzott el, és úgy jelenik meg, mint az egész egyházi év antifónája. Az új évszak kezdetén a liturgia arra szólítja fel az egyházat, hogy újítsa meg minden néphez szóló felhívását, amely ebben a két szóban foglalható össze: „eljön Istenünk.” Annyira szemléletes ez a két szóból álló kifejezés, amely jelen időben szerepel, nem pedig múlt, vagy jövő időben, mivel egy mindig aktuális cselekvésről van szó, tehát arról, ami már megtörtént a múltban, megtörténik a jelenben és meg fog történni jövőben.
Advent arra hívja fel a hívek figyelmét, hogy tudatosítsák magukban ezt az igazságot, és ennek megfelelően cselekedjenek. Üdvösséges felhívás a napok, a hetek és az évek ismétlődése során: Ébredj fel ember és emlékezz arra, hogy Isten eljön. Nem tegnap és nem holnap, hanem még ma, most.
Az egyházatyák, arra figyelmeztetnek, hogy Isten eljövetele Krisztus két lényegi eljövetelében valósul meg: megtestesülésében és dicsőséges második eljövetelében a történelem végén. De a két nyilvános eljövetel mellett van egy harmadik – Szent Bernát szavaival élve, az időközi vagy rejtett eljövetel –, amely a hívők lelkében valósul meg, és hidat emel az első és az utolsó eljövetel között.
Az adventi liturgia erről az emberi történelembe oly mélyen beíródott várakozásról szól, melynek az egyház ad hangot. Ez a várakozás sajnos túl gyakran meghiúsul, vagy hamis irányba terelődik.
Ezért állandó megújult életet kíván tőlünk az Üdvözítő, akinek ünnepélyes fogadását most készítjük elő. Nincsen igazi advent bűnbánat nélkül. Az eljövendő Isten, a közeledő Üdvözítő valódi bűnbánatra int mindnyájunkat prófétái által.
Miközben a karácsony közeledik, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a küzdelem folytatódik bennünk is a jó és a rossz, az erény és a bűn között. Az adventi bűnbánat abban segít minket, hogy megtapasztaljuk: másokért felelősséggel tartozunk. Szembesülünk azokkal a kudarcokkal, amelyeket elszenvedtünk a saját gyarlóságunkkal vívott harcban. Szégyenkezünk, amiért olyan gyakran alulmaradtunk küzdelmeinkben, holott tökéletesednünk kellett volna a szeretetben.
Fontoljuk meg azt is, miért jön közénk az eljövendő Isten, Jézus Krisztus. Nem udvariassági látogatásról van szó. Ő lelki békét akar nekünk ajándékozni. De ezt az ajándékot csak akkor tudjuk befogadni, ha előzőleg megsirattuk bűneinket és megszabadultunk azoktól.
A bűnbocsánat szentsége tehát fontos szerepet játszik az adventi előkészületben. Megtisztít minket a vétkeinktől és egy egész sor energiaforrást szabadít fel bennünk a szeretet titkának az átélésére és megvalósítására. Ennek köszönhetően már nem kötelességből tesszük a jót, hanem buzgóságból. Már nem félünk attól, hogy szeretetünk nem talál viszonzásra. Már nem lelkiismeret-furdalástól gyötörten, hanem örömmel és békével telnek a várakozás napjai. Azt érezzük meg, hogy a hétköznapok látszólag szürke világában is lehet érvényesíteni, diadalra juttatni az igazságosságot, a hűséget és a szeretetet. Vétkeink elismeréséből, szomorúságunk borújából egy új, örömmel és világossággal teli élet fakad.
Az adventi időszak során mintegy elégtételt adunk az Úrnak azért, amit addig elhanyagoltunk. Az alázat, a bűnbánat, a megtérés gyümölcseit teremjük: vagyis kilépünk önmagunkból, hogy elinduljunk azon az úton, amely az élő és igaz Istennel való találkozáshoz vezet.
Az adventi időt az „idők Ura” ajándékozta nekünk, hogy felébressze mindenki szívében az eljövő Isten várakozását, a reményt, hogy nevét megszenteljék, azt, hogy eljön az Ő országa és legyen meg az Ő akarata, amint a mennyben, úgy a földön is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése