Napi gondolatok: A nagy lakoma (Lk 14,15-24.)

Jézus példabeszédében azokról a személyekről van szó, akik túl könnyedén vesznek egy meghívást, és közömbös viselkedésük miatt elveszítik jogukat, hogy az asztalhoz ülhessenek, és másokat hívnak meg helyettük.

Az eredeti jelentés azokra a saját vallásosságukban öntelt zsidókra utal, akiket felülmúlhatnak az általuk kiközösítettek; az ősegyház nyilvánvaló párhuzama volt ez, hogy az evangéliumot Izrael elutasította, a pogányok pedig elfogadták.

Ebben a történetben a házigazda jellemző módon először barátait és rokonait hívta meg, mielőtt a szegényekhez és a bénákhoz fordult volna. A kor társadalmi köreiben az volt a szokás, hogy a vacsora idejének elérkezésekor személyesen meghívták a vendégeket, még akkor is, ha korábban már küldtek egy meghívót. Az is jellemző volt a keletiekre, hogy udvariasan visszautasították a meghívást, hogy a házigazda küldöttei még jobban invitálják őket.

Mire a meghívás megérkezik, a meghívottak tervei megváltoztak. Kifogásaik talán jogosak voltak. Egy embert elengedhettek katonai szolgálatából, hogy egy új házról vagy szőlőről gondoskodhasson, vagy ha nemrégiben eljegyezte magát vagy megházasodott. De a vendégek annyira tapintatlanok és gondatlanok voltak, hogy nem értesítették a házigazdát tervük megváltozásáról. Nem vették komolyan vendégszeretetét, amelyet mindenkinek felajánlott. Isten ajánlata azonban komoly dolog. Aki azt visszautasítja, annak viselnie kell az elutasítás következményét: az üdvösségből való kizárást.

A lakomára való meghívás visszautasítása az ünnepi közösségből való végleges kizárás veszélyét hordozza magában. A üdvösség lakomájára szóló meghívást nem szabad félvállról venni és különféle okokkal mentegetőzni, mert az végzetes lehet, az örök üdvösséget illetően.