Napi gondolatok: Menj! Hited meggyógyított téged! (Lk 17, 11-19)

Az evangéliumi részlet két fontos információt ad a vallási értelemben vett csodáról.

Az Arany kódexből a tíz leprás meggyógyulása

Az első információ szerint a csoda mindig az emberszívek mélyén történik: nevezetesen akkor, amikor az önmagába zárkózó bűnös embert Isten maga felé fordítja és meggyógyítja bűneiből. A tíz leprás közül Jézus csak egyet nyilvánít igazán gyógyultnak. Csak egynek mondja: Menj! Hited meggyógyított téged! E belső átalakuláshoz képest a felszínen látható változás (mint pl. a fizikai gyógyulás) lényegtelen, elhanyagolható esemény.

A második információ azt tudatosítja bennünk, hogy a belső "gyógyulás" (a megtérés) létrejöttéhez az ember nyitottsága és közreműködése szükséges. A kilenc hálátlan leprás csak evilági életével, földi egészségével törődik, s egyik sem gondol Istenre. A tízedik azonban rádöbben, hogy a gyógyító Isten belülről érintette meg. Hálát ad, mert már eleve nyitott és fogékony az Isten közeledésére.
A mai napon kérjük Istent, tegyen velünk is csodát: kérjük, hogy tisztítson meg a bűn leprájától, s tegyen bennünket tiszta teremtményekké. S imádkozzunk azért is, hogy e csodás átalakulás előfeltételeként szabadítson meg bennünket önző világunktól, hogy nyitott lényünkben szabadon működhessen a gyógyító és felemelő isteni kegyelem!

+++

Ferenceseknél november 14. TAVELICS SZENT MIKLÓS és társai vértanúk (1391) emléknapja

Miklós Dalmáciában született nemesi családból. 12 évig Deodatusz testvérrel Boszniában az elszakadt ortodoxok és az eretnek patarénusok között hirdette Isten igéjét, majd a Szentföldi misszióba ment. Sok imával és az arab nyelv tanulásával készült az apostoli munkára.

Még két rendtársa, az olasz István és a francia Narbonni Péter volt velük szoros lelki kapcsolatban. István azelőtt nyolc évig Korzikában, Péter pedig Trinci Pálnak, az obszervancia egyik nagy képviselőjének társaságában működött több éven át Olaszországban. Mind a négyen kitűntek a szerzetesi erények gyakorlásában. Az a gondolat foglalkoztatta őket, hogyan szolgálhatnák a legalkalmasabban a jeruzsálemi mohamedánok üdvét, s arra az elhatározásra jutottak, hogy nyíltan meghirdetik az evangélium fő igazságait a város vezető embereinek, vállalva a vértanúságot is.

Miután a dolgot megbeszélték elöljárójukkal, a közelben lévő teológusokkal, leírták olaszul és arabul azt a szöveget (hitvallást), amit magukkal vive jelentkeztek a kádinál. Ott több vezető embert is találtak. Felolvasták hitvallásukat, melyben többek közt az is benne volt, hogyha nem hisznek Jézus tanításának, elkárhoznak, s hogy Mohamed egy kéjvágyó, eszem-iszom ember, gyilkos volt, aki Krisztussal ellentétes tanítást hirdetett, nem lehetett az Isten igaz prófétája. A Mohamed ellen mondottak nagy haragja lobbantották a kádit és a jelenlévőket: miután többször is felszólították őket, vonják vissza szavaikat, rettenetesen megkínozták őket s harmadnapra a halálos ítéletet végrehajtották rajtuk Jeruzsálem egyik terén, kitéve őket a tömeg bosszújának: annyira szétszabdalták testüket, hogy csak csont és húsdarabok maradtak belőlük, ezeket máglyán elégették. De a még megmaradt csontokat is eldugták a keresztények elől. Tavelics Szent Miklós és társai 1391-ben szenvedtek vértanúhalált. Vértanúságuk híre hamarosan bejárta Európát is.

Tavelics Miklós tisztelete különösen szülővárosában volt élő, ennek hatására XIII. Leó pápa őt boldoggá avatta. Amikor a szenté avatásra került sor, 1970-ben, VI. Pál pápa három vértanútársát is szentté avatta.