Oldalak

vasárnap, november 04, 2012

A szeretetet kell érvényre juttatnunk, hogy emberekké nemesedjünk - Évközi 31. vasárnap (Mk 12, 28-34)



Részletek az évközi 31. vasárnap szentbeszédéből:

A mai szentírási részek központi gondolata az Isten- és felebarát iránti szeretet. Ennek kapcsán érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit is jelent ez a sokat használt és elkoptatott kis szó: szeretet?...
Simone Weil írta egyszer: „Kilépünk a világból, mint kiscsirke a tojásból, és odaszállunk az Isten mellé. Őmellőle, vele együtt nézünk le a világra. Akkor tudjuk szeretni.” Nincs ennél nagyobb igazság: Jézus így nézte, így szerette a világot. És a világon az embereket, minden embert, kivétel nélkül. Mert ismerte az Isten szívét. Tudta, Ady Endre szavaival élve, hogy „hajunknak egy ősz, hulló szála – följegyzett bú nála”. Tudta, hogy az „uraknak Ura” „ős szerelem”, és szeretett az Isten szívével.
Ha valaki nem képes kiröpülni a világból, azaz kilépni önmagából és az Isten mellé telepedni, az Ő szemével nézni, és az Ő szívével szeretni a világot, akkor köröket kezd rajzolgatni maga köré, és beosztogatja az embereket: aki beleesik a körbe, az felebarát; aki nem, ahhoz vagy nincs közöm, vagy ellenség. Így lesz felebarát a család; a baráti kör; az érdektárs; aki szimpatikus; a tisztességes ember; aki osztja politikai nézeteimet; aki ugyanazt a nyelvet beszéli: akin uralkodni tudok…
Addig, amíg én maradok a középpontban, és magam köré húzom a köröket, nem ismerem az igazi szeretetet, nem ismerem az Istent. Aki igazán szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Ugyanis, az igazi szeretet végtelen, nincs korlátja vagy határa…
Az igazi szeretet korlátlan, határtalan. Ha csak egyvalakit is kizár, már nem valódi szeretet. Mert a valódi szeretet egybeforrás a teremtően, feltétel nélkül szerető Isten szívével. És ez nem naiv idealizmus és álmodozás. Hisz senki oly élesen nem látta az emberek rosszaságát, mint Jézus. Látta, szenvedett miatta, és mégis jó volt hozzájuk. „Hiszen az Isten is jó a hálátlanokhoz és gonoszokhoz” (Lk 6,35)…
Gyomláld ki szívedből a gazt – mondja Ágoston –, mert nagy értékű magot vetnek belé. Ne burjánozzék ott semmi, ami ezt a magot elfojtaná!Üressé, tágassá kell lennie a szívnek, hogy ott felnőhessen és kinyílhasson a szeretet virága. Akinek szíve saját énjével van tele, abba nem fér bele az Isten. Csak ha odaadtam mindenemet, lesz enyém a Minden, vagyis Isten. Idézzük újból Ágostont, a szeretet nagymesterét: „Ha kenyeret akarsz venni, filléredet adod. Ha telket akarsz venni, tallérodat adod. Ha szeretetet akarsz venni, magadat kell adnod. A kenyér ára a fillér. A telek ára a tallér. A szeretet ára te magad vagy!” Nagy ár ez! De szinte semmi, ha összevetjük azzal a végtelen kinccsel, amely nélkül „minden édesség keserű és minden vagyon koldusi nyomor”. Aki így odaadta magát, és akit így betöltött az Isten, az Szent Ferenc atyánk szerint szabad, mint a tavaszi szél, annak testvére a nap, hold, ékes csillagok, annak nővére a halál és barátja minden ember; annak öröme mások öröme, bánata mások bánata, annak élete Krisztus, halála nyereség; az „nem tartozik senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel” (Róm 13,8)…
Azt, aki – mint Simone Weil mondta – az Isten iránti szeretet által kirepült e világból az Isten ölébe, azt az Isten visszaküldi onnan a földre az embert szeretni. Visszaküldi, de nem egyedül, mert vele jön az Isten is. „Ha valaki látni akarja az Istent, minek küldenénk őt utazásra fel az égig. Csak legyen szívében szeretet! Ha szeret, mennyország lett a szíve, és benne lakik Isten” (Ágoston).
Mikor a feltámadt Jézus megjelent apostolainak a Genezáret-tó partján, háromszor kérdezte meg Pétert: „szeretsz-e engem?” És amikor Péter háromszor is igennel felelt, Jézus háromszor hozzátette: „Legeltesd bárányaimat!Nem azt mondja Jézus: „Ha szeretsz, maradjunk kettesben”, hanem: „Ha szeretsz, menj és legeltesd bárányaimat”. Szent Ambrus ezzel kapcsolatban azt mondja: „Az Úr e világban hagyta Pétert, mint szeretetének helytartóját”.
Péter apostolhoz hasonlóan Krisztus szeretetének helytartóivá, az Isten szeretetének tükreivé kell lennünk: ez a krisztusi ember egyetlen léthivatása
Az elmélkedésünk kezdetén föltett kérdésünkre megkaptuk-e a választ? Sikerült-e megmagyaráznunk, s megértenünk, hogy mi a szeretet? Aligha!
De, hogy közelebb kerülhessünk ennek a „titoknak” a megértéséhez, nézzünk a keresztre, hisz ott van a SZERETET, keresztre feszítve. Vagy ha túl nehéz megértenünk a kereszt üzenetét, akkor tanulmányozzuk a szentek életét, mert az ő életvitelükben tetten érhető a Szeretet…
Márton Áron, Erdély szentéletű püspökének életében is tetten érhető a Szeretet, amit hősi fokon gyakorolt, akkor, amikor félelmet nem ismerve fölemelte szavát a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók, majd később a jogaiktól megfosztott görög katolikus egyház, illetve minden üldözött ember érdekében. Ő nem csak hirdette, hanem élte is, amit 1946-ban fogalmazott meg: „A jövő század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, Amely a hamissággal az igazságot állítja szembe, a gyűlöletet szeretettel igyekszik legyőzni, és a bosszúálló szándékra nagylelkűséggel válaszol”.
Az 1947. január 1-én mondott beszédében azt mondja, hogy az emberek életében azért van annyi rossz és szenvedés, mert a szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelennek” lettünk. Ha le akarjuk küzdeni a rosszat, akkor azt állítja, hogy a a szeretetet kell ismét érvényre juttatnunk”...

Nincsenek megjegyzések: