Szent Simon és Júdás Tádé apostolok ünnepén, október 28-án a búcsús szentmisét délelőtt 11 órakor kezdjük a plébánia templomban.
E jeles eseményre szeretettel hívjuk plébánia közösségünk minden tagját, községünk minden jószándékú lakóját és mindazokat, akik velünk együtt akarják tisztelni a két apostolt, s kérni égi pártfogásukat a világban duló háboruk megszüntéért, az áldott békéért, illetve önmagunk, szeretteink, népünk, valamint az egész emberiség számára.
fr. Szilveszter ofm
Aki teheti jöjjön, vegyen részt az előadáson, megéri, hisz nem gyakran adatik meg, hogy helyben, élő, komoly zene koncertet hallgathassunk. Az elmúlt évek előadásai, részükről, azt tanúsítják, hogy maradandó élményben lesz részünk, de nemcsak nekünk esztelnekieknek, hanem mindazoknak, akik a környékről eljönnek az előadásra.
Akik szentségi házasságban élnek, illetve akik részt vettek házasságkötési szertartáson, azok bizonyára visszaemlékeznek arra, hogy a házasságkötés szertartásának bevezetőjében a szertartást végző így szól a jegyesekhez: „Eljöttetek ide a templomba, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét Egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös, örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit...” Majd az eskütétel szövegében ezt ígérik egymásnak eskü alatt: „és hogy őt el nem hagyom holtomiglan-holtáiglan semmiféle bajban.”
De egyáltalán létezik-e „holtomiglan-holtodiglan”, van-e örök hűség a mai hűtlen világban? Teszi fel a kérdést az egyik internetes fórum írója. „Egyszerű kérdés, de a válasz rá igen bonyolult... éltem 28 évet, ez alatt, idáig nem fogadtam örök hűséget, és nem is voltam az. Itt most nem a fél éves kapcsolatokról beszélek, hanem amikor az ember belevág valami komolyabba, egy házasságba, gyerekvállalásba, családalapításba... eltelik mondjuk 20 év, ki tudja mi lesz akkor? Romantikus hülyeség lenne ez a dolog? Valahol mélyen úgy érzem betartható egy ilyen ígéret...”.
A hűség, csak úgy, mint a hűtlenség, mindig jelen volt, amióta csak házasságban élnek emberek. Gyakran halljuk, hogy a hűség csak kényszer, amely a kulturális szokásainkból alakult ki, és teljesen ellentmond az ösztöneinknek. Ennek ellenére a felmérések azt bizonyítják, hogy mindannyian vágyunk a holtomiglan-holtodiglan típusú kapcsolatokra, de csak kevesen hiszik el, hogy létezik is ilyen.
Mert a hűség manapság kiment a divatból. Ahhoz szoktat hozzá bennünket a fogyasztói társadalom, az „egyszer használatos” kultúra, hogy a dolgok értéke relatív, változandó. A termékek hamar elavulnak, s minden, ami elavul, elromlik, az újra, szebbre, jobbra cserélhető, csak legyen pénze az embernek. S ennek mintájára ezt tesszük emberi kapcsolatainkkal is.
Munkahelyünket váltogatjuk, így emberi kapcsolatainkat is érdekeink szerint alakítjuk vagy épen feladjuk. Ebben a szemléletben a házasság is csak addig érvényes, amíg nekünk jó. Ha nehézségek adódnak, a társadalmilag elfogadott mintát követve, elválunk. Mert gondolkodásunk már "modern" ebben a kérdésben: rövid az élet, mindent ki kell próbálni - jelszóval.
Az elkötelezettség mintha már nem lenne divat. Nem vagyunk elkötelezettek a hitünkben, vallásgyakorlatunkban, az eszméinkben, politikai meggyőződésünkben, a munkánkban, s így nem csoda, ha a kapcsolatainkban, a barátságban, a házasságban sem.
A hűség népszerűtlenségéhez az is hozzájárul, hogy nehéznek, sőt terhesnek állítják be. Márpedig nem szeretünk "talpig nehéz hűségben" járni, ahogy állítja a költő, József Attila a Rejtelmek című versében.
Ennek ellenére az igazi hűség nem nehéz, hanem könnyű. Természetes állapot, észre sem vesszük, nem külön érdem. Ugyanis az igazi szeretet, amely két embert összeköt, egyre inkább a másik örömét keresi, és ezáltal egyre hűségesebb, felbonthatatlan és termékeny lesz, ahogy fogalmaz a Szeretet himnuszában Pál apostol. Ha nehézzé kezd válni, akkor ez azt jelzi, hogy a kapcsolatunkkal valami baj van, érdemes elgondolkodni fölötte.
Mit tehetünk a hűség védelmében? Először is vegyük tudomásul, hogy erre az erényre nevelni kell a gyermekeket, sőt önmagunkat is. Már egészen kis korban meg kell ismertetetni őket azokkal a gyönyörű, klasszikus mesékkel, melyekben a fiú/lány az üveghegyeken túlra is elmegy, fáradtságot nem kímélve, ezer veszélyt leküzdve azért, hogy találkozzon a párjával, jóvátegyen egy vele szemben elkövetett hibát, visszahozza, hogy ismét együtt élhessenek boldogan, amig meg nem halnak.
Ezek a mesék azt sugallják, hogy a másik és kettőjük kapcsolata érték, melyért áldozatokat kell és érdemes hozni. Ez az áldozat azonban természetes, éppen a meg nem tételével követnénk el valami jóvátehetetlen hibát.
A nevelés másik, talán legjobb eszköze: a személyes példa. Azokban a családokban, ahol a családtagok egymásért élnek, olyan útravalót kapnak a fiatalok, mely egész életükre kihat.
A hűség védelme azonban nemcsak a családok belügye. Fontos egy olyan társadalmi értékrend elfogadtatása, mely ismét megteremti a hűség becsületét.
Természetesen a hűség nemcsak azért fontos, mert hiánya sok férj, feleség és gyermek életét keseríti meg. Ez az erény az emberi lét alapkoordinátáit is meghatározza, hiszen miféle ember az, aki nem hű a népéhez, eszméihez, hivatásához, vallási és politikai meggyőződéséhez, barátaihoz, családjához, hitvestársához...
Tanuljuk meg és gyakoroljuk, s ez által tanítsuk a hűséget, mert ezzel nem nehezebb, hanem tartalmasabb és boldogabb lesz az egyéni és családi életünk.
De mi is a hűség? A hűség döntés valaki vagy valami mellett: őt választottam, ezért szeretném megismerni. Mivel szeretném megismerni, ezért elkezdem szeretni. És mert szeretem, eggyé válok vele. A hűségnek talán ezek a fokozatai. Mivel a mai ember nehezen hoz döntést, ezért a hűség legelső foka hiányzik az életéből.
Természetesen ugyanígy a hűtlenségnek is vannak fokozatai. Van a látványos hűtlenség, amit mindenki észrevesz. De nagyon sok olyan hűtlenség is van a házastársak között, amely nem ilyen látványos. Egy-egy férj, feleség gyakran sokkal több törődést, figyelmet szentel az autójának, a munkájának, karrierjének, bármi másnak, mint a feleségének, férjének családjának. Isten nem ezt akarja. Ő azt kéri, hogy abban az életállapotban legyünk hűségesek, amelyben élünk. A házasságban elsősorban egymást próbáljuk meg szeretettel körülvenni, hiszen nagyon gyakran a rejtett hűtlenség következménye lesz végül a látványos, és később a válás.
Mi lehet a hűség alapja, biztosítéka? A 126. zsoltárban olvashatjuk: „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő. Ha az Úr nem őrzi a várost, őrzője hasztalan virraszt.”
A zsoltáros vallomásából kiindulva a hűség biztosítéka számunkra valahogy mindig az Isten kell, hogy legyen. Az Isten hűségét kell alapul vennünk. Mert Rá alapozva, belőle merítve, a vele való élő kapcsolatból fakad az ember ereje a hűséghez.
Ezért nem véletlen, hogy a házasság és az oltár összetartoznak. Mert az ember csak Isten színe előtt, Isten erejére alapozva mer hűséget ígérni a másiknak. Gondolom, mindenki tapasztalta, hogy egy jó ember közelében könnyebb jónak lenni.
A hűséges Isten közelében a hűség szinte magától jön. Nagyon szép Péter apostol vízen járásának története: amikor hallja a szélzúgást és látja a hullámokat, süllyedni kezd. Amíg erősen figyel Jézusra, nem érzékeli a veszélyt. Amikor ez a figyelem meglazul, abban a pillanatban süllyedni kezd és alámerül. Ugyanez a hívő ember története is a hűség kapcsán.
Ezért amikor ezüstlakodalmat, aranylakodalmat ünneplünk, akkor elsősorban az Isten hűségét ünnepeljük. A hívő ember azért mer hűséget esküdni, mert hisz az Isten hűségében, és hiszi azt, hogy ha élő kapcsolatban van vele, akkor az ő emberi ígérete Isten erejében meg fog valósulni.
Erre figyelmeztet bennünket a szentségi házasságkötéskor a szertartás bevezető része: „Eljöttetek ide a templomba, hogy az Úr megpecsételje és megszentelje szívetek szeretetét Egyházának szolgája és a hívek közösségének színe előtt. Krisztus Urunk bőséges áldását adja erre a szeretetre. Egy külön szentség kegyelmével gazdagít és erősít meg titeket, hogy kölcsönös, örök hűségben vállalni tudjátok a házastársak szent kötelességeit...
E szentmisében adjunk hálát a boldog családokért, házaspárokért, könyörögjünk a boldogtalanokért, a küszködökért, a békétlenségben élőkért, imádkozunk a házastársakért, a gyermekekért és a házasságra készülő fiatalokért, nem feledve, hogy az Oltáriszentségben köztünk élő Jézus Krisztus a családok egységének és szeretetének éltetője, erősítője.
Igen, Szentírás vasárnapján az egyház felhívja figyelmünket arra, hogy a Bibliát nemcsak a templomokban kell és szabad olvasni, hanem a templomok falain kívül a mindennapi életben, otthon a családban is. Nekünk Bibliával a kézben kell megtanulnunk keresztény módon hinni, imádkozni és élni a hétköznapok közepette. Hiszen a Bibliában Isten szól hozzánk és az ő igéje „Isten üdvösséghozó ereje” (DV 17), a hívőnek belőle kell élnie (Róm 1,16-17) – mondja Szent Pál apostol. Azonban a Biblia csak annak tárulkozik fel, azon ember számára válik értékké, erőforrássá, aki hittel olvassa. Annak viszont az élet igéje.
Mert a Szentírás nem „valami”, hanem elsősorban „Valaki”-nek az emberhez intézett a szava. A Szentírás lapjain keresztül az élő Isten üzenetével találkozhatunk, a hit ajándéka által, melyben Ő maga részesít minket.
Az Egyház két asztalról táplálja hit és lelkiéletünket. Az Ige asztalánál, az ambonál a hívek, a kinyilatkoztatott isteni Igét fogadhatják szívükbe a hit által, míg az oltárnál, az eucharisztikus asztalnál, „a hit szentségében”, az Oltáriszentség vételekor az Úr Testével és Vérével táplálkozhatnak.
Igaz, tehát azaz állítás, hogy a Szentíráshoz úgy kell viszonyulnunk, mint az Úr Asztalához. Ezért, amikor a Szentírást a kezünkbe vesszük, hódolattal, tisztelettel és mély hittel kell tennünk! Ez a gesztus nem lehet ugyanaz, mint amellyel bármely más könyvért nyúlunk a polcra, hiszen ezt a könyvet Isten jelenléte tölti be, valahogy úgy, mint az égő csipkebokrot, amikor az égi hang arra figyelmeztette Mózest, hogy vesse le a saruját, mert „szent ez a hely”.
A Szentírás tehát „Valaki”-nek, mégpedig a háromszemélyű egy Istennek a jelenléte közöttünk. Benne a mi Istenünkkel találkozhatunk, ezért van a kinyilatkoztatott szöveggel való kapcsolatunknak különös jelentősége – ez a kapcsolat Istennel való kapcsolat, Aki minket szeret, és Aki vágyódik arra, hogy kegyelmével hasson ránk. Olyan kapcsolat ez, mely belső megtérésre vezet minket – ez a legfontosabb célja. Ezért a Szentírást nem kíváncsiságból, ismeretszerzés céljából kell olvasnunk, vagy azért, hogy megoldást találjunk valamely gyötrő problémánkra – még ha időnként erre szükségünk is van. Hanem mindig az Úrral való kapcsolatot kell keresnünk benne azzal a reménnyel, hogy egyre inkább megismerhetjük, megszerethetjük Őt, hogy a Szentírás olvasása által egyre inkább elmélyülhet a Vele való személyes barátságunk.
Ha személyes kapcsolatba lépünk a sugalmazott írásokban jelenlevő háromszemélyű egy Istennel, akkor ez a szöveg átitat bennünket, akkor meg fogjuk hallani Isten Igéjét, belemerülünk Jézus gondolataiba, vágyaiba, és ez által, egyre jobban meg fogjuk Őt ismerni. Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust – figyelmeztet Szt. Jeromos, a szentírás fordító.
Ha figyelünk Isten Igéjére, ez hatással lesz választásainkra és döntéseinkre. Vágyni fogunk arra, hogy ezek összhangban legyenek az Ő tanításával és az Ő vágyaival. Ha hittel elmélkedünk Jézus gondolatairól és vágyairól, ezek idővel saját gondolatainkká és vágyainkká válnak. Ha gyakran tartózkodunk az Ő Jelenlétében, e nagybetűs Jelenlétben, hasonlóvá válunk Hozzá a mondás szerint: „Amilyen emberek között forgolódsz, olyanná leszel.”
Krisztus gyakran alkalmazott egy sajátos irodalmi műfajt, a példabeszédet. Ennek segítségével tanított Ő szeretni és hinni a Szeretetben, a szeretet Istenében. Ha már előfordult velünk, hogy elbuktunk, és lelkünket nagy sötétség borította el, akkor eszünkbe juthatott a tékozló fiúról szóló példabeszéd, amely lehetővé tette, hogy elhiggyük, Ő soha nem szűnik meg szeretni minket. Ez a példabeszéd megtanít a bűnbánatra, átélhetjük benne a kisebbik fiú csodálkozását és háláját, amellyel a megbocsátó atya örömét fogadja.
Vagy amikor viharok dúlnak az életünkben, eszünkbe kell jusson a Tibériás taván dúló vihar. És ismét tudatosíthatjuk magunkban, hogy amint egykor Jézus aludt az Apostolok viharba került bárkájában, úgy „alszik” most a mi szívünk bárkájában is, de jelen van, és amíg Ő jelen van, semmi olyan rossz nem történhet velünk, ami kockáztatná örök üdvösségünket.
Vagy az anyagi javakhoz való viszonyulásunkban a szívtelen gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd add eligazítást. A példabeszéd nem a gazdagságot kárhoztatja, hanem a gazdagsággal való visszaélést és az ezzel járó veszélyt: az emberi érzéketlenséget, szívtelenséget.
Találkozásunk az Isten Igéjében jelenlévő Krisztussal segít felfedeznünk Istent a környező világban is. Megtanít értelmezni számos jelképet, szimbólumot, melyeken át felfedezhetjük az Ő jelenlétét a természetben, sőt a civilizáció és a kultúra területén is.
Vianney Szent Jánost például a bárányok, juhok a Jó Pásztor szeretetére emlékeztették. Láttukra Jézus mérhetetlen szeretetének tudata mélyült el benne, amellyel szereti őt, az egyházközség pásztorát és mindazokat, akiket lelkipásztori gondjaira bízott. A hegyi patak zúgása az örökéletre szökellő „élő víz” forrását juttatta eszébe a Szentírásból. Valaki mesélte egyszer, hogy esténként szereti elnézni a kivilágított utcák és házak, vagy az arra járó autók fényeit. Ilyenkor arra gondol, amit oly gyakran olvashatunk a Szentírásban, hogy Jézus a világ világossága. Minden fény az örök Világosság, Krisztus szimbólumává vált számára.
Befejezésül hadd mondjuk el, hogy a szentírásolvasás titka abban áll, hogy Isten szavából igazi erő árad. Isten szava maga, Jézus. Az Ő örökkévaló, szellemi lénye megtestesült, látható és érinthető lett. De Isten örökkévaló Fia bizonyos értelemben nemcsak Jézusban testesült meg, hanem szavában, a Bibliában is. Itt személyesen találkozhatunk a kinyilatkoztató Istennel és Fiával, Jézussal, aki szívünkhöz szól és a Szentlélek által a bensőnkben akar megérinteni bennünket.
Ha megengedjük, hogy személyesen szóljon hozzánk, akkor erő árad Belőle. Lelkünket megerősíti szava. Isten szava által nemcsak benső éleslátást, új bátorságot kapunk, hanem bizonyosságot is, hogy jobb legyen az életünk!
Ha eddig nem tettük, akkor legalább mostantól kezdjük el olvasni a Szentírást.
Szentírás Vasárnapja kapcsán, tanuljuk meg mindennapi békétlenségeink, lelki nyugtalanságaink és gondjaink közepette is gyakrabban olvasni a Szentírást, szavain elmélkedve. De ne úgy olvassuk, mint egy akármilyen könyvet vagy újságot, hanem mint életet adó, drága igéket. Olvassuk a Szentírást, mert általa tanulunk meg imádkozni, illetve általa lesz az imánk valóban párbeszéddé, ahol az Isten is szóhoz juthat, egyébként egyoldalú szövegek felmondása marad az imádságunk! Olvassuk rendszeresen a Szentírást, mert segítségével tanulunk meg hinni, krisztusi módón szeretni, Isten jelenlétében élni, Isten gondviselésében bízni, tanításából erőt és megnyugvást meríteni!
„Vidd a Bibliát házadba, és beviszed vele a férj szeretetét, a feleség hűségét, a gyermek engedelmességét, megenyhíted a család baját és megszaporítod a család örömét”- állítja nagy költőnk Arany János. Érdemes elgondolkodnunk sok igazságot tartalmazó szavain.
Az adventi koszorún meggyújtott negyedik gyertya jelzi, hogy közel, kézzelfogható közelségben van Karácsony szent ünnepe, a Betlehemi Gyerme...
