Átmenet a földi életből az örökbe – Szent Ferenc atyánk tranzitusa - 2025

Október 3-án, Szent Ferenc atyánk halálának, tranzitusának emléknapját ünnepeljük. Ez a nap nem a szomorúságé, hanem az örök életbe való belépés öröméé. A „tranzitus” szó átmenetet jelent: a földi életből az örök életbe vezető utat. Assisiben, a Porciunkula közelében, ahol Ferenc atyánk 1226-ban elhunyt, ma is érezhető az a mély béke, a teljes Istenre hagyatkozás, amely az ő életét jellemezte.

De mit jelent mindez számunkra, a mai zajos, felgyorsult világban, ahol olykor elveszítjük a kapcsolatot a csenddel, a lélekkel, az Istennel? Hogyan lehet a Ferenc által megélt egyszerűség, szegénység, békesség és szeretet példáját követni a rohanó, zűrzavaros mindennapokban?

A szentleckében Szent Pál így ír a Galatákhoz: „Nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével.” (Gal 6,14–18) Ferenc életében ez a kereszt hordozását jelentette: nem a világi dicsőség, nem a hatalom, nem a hírnév volt számára az érték, hanem a szeretetben való odaadás és az Istenre hagyatkozás.

Lényeges kérdés: a saját keresztünket tudjuk-e mi is hordozni? Tudunk-e csendben, kitartással, bizalommal ráhagyni minden nehézséget Istenre – legyen az betegség, veszteség vagy a mindennapok küzdelmei? Ferenc halála előtt, gyengén, sok féle betegség ellenére is, teljes alázattal élte meg ezt a bizalmat. Tanítványai látták, hogyan válik a szenvedés békévé, az átmenet örömmé.

Ferenc híres volt szegénységéről, de nem a nélkülözés miatt, hanem mert a valódi szabadságot látta az Istenre hagyatkozásban. Ma, amikor a fogyasztás, a teljesítmény és a látszat hajt minket, kérdezzük meg magunktól: Mitől vagyunk igazán gazdagok? A háztól, a bankszámlától, a rangtól, hatalomtól, vagy a béke, a szeretet, az egyetértés és az Istenhez való közelség adja a valódi szabadságot, gazdagságot?

Ferenc egyszerű ruhája, szerény étkezése, gondolatai mind-mind arra tanítanak, hogy a belső, szívbéli gazdagság nem anyagi, hanem lelki és közösségi. Jézus szavai a Máté evangéliumából: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,25–30) – Ferenc életében valósággá váltak. Szavak és tettek összhangjában élt, és mindenkit a szeretet és az Istenhez való közelség felé irányított.

Nagyon fontos megértenünk, hogy Szent Ferenc halála nem a vég, hanem a beteljesedés pillanata volt.

A tranzitus, a halálra emlékező liturgia nem a bánatot, hanem az örömet ünnepli: azt a nyugalmat és bizalmat, amelyben az Istenre hagyatkozó ember halála is pihen.

A ferences hagyományban a halált nem ellenségként, hanem „nővérként” köszöntjük. Első hallásra költői képnek tűnhet ez, de a hitben élő ember számára valós tapasztalattá válhat. Ha elfogadjuk az élet végességét, és mindennapjainkat Isten szeretetére hangolva, bizalommal éljük, akkor a halál nem félelem vagy veszteség, hanem a Teremtőhöz vezető út része lesz.

Ez a szemlélet felszámolja a bennünk lévő félelmet, helyébe békét és nyugalmat ad, miközben tiszteletben tartja az élet értékét.

Még azok is, akik hívőnek tartják magukat, gyakran tabuként kezelik a halált, elfojtják a gondolatát, és szorongva tekintenek rá. A ferences tradíció, hagyomány arra tanít, hogy a halált ne rejtett ellenségként, hanem szeretetteljes társként, „nővérként” fogadjuk.

Félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy ne vágyjunk további évekre, hosszú életre, ne tervezzünk, vagy ne szeressünk; éppen ellenkezőleg: tudatosítja bennünk az élet értékét, segít mélyebben élni a mindennapokat, és nyitott szívvel fogadni az utolsó pillanatot is.

A tranzitus így nemcsak Szent Ferenc halálára emlékeztet bennünket, hanem arra is, hogy minden napunk lehet előkészület az örök életre. Ha életünk minden apró tettét, szeretetteljes cselekedetét és imáját Istennek szenteljük, akkor a halál pillanata nem riadalom, hanem a Teremtőhöz való visszatérés örömteli és békés átmenete lesz.

Hogyan élhetjük meg mindezt a mindennapokban?

A Szent Ferenc példájából merített útmutatás gyakorlati alkalmazása a mindennapokban így valósulhat meg:

Először is, legyünk bátrak a hitben. Még a nehézségek közepette is vállaljuk hitünket és a szeretet tetteit. Ez nem csak elmélet, hanem cselekvés: segítsünk rászorulóknak, forduljunk szeretettel azokhoz is, akik nehezen fogadják el a jót, és imádkozzunk másokért, tudva, hogy Isten velünk van minden küzdelemben.

Másodszor, éljünk egyszerűen. Ne engedjük, hogy a fogyasztás, a teljesítménykényszer vagy a látszat határozza meg életünket. Tudatosan válasszuk a mértékletességet, a fölösleges tárgyak mellőzését, a minőségi időt a családdal és barátokkal, valamint a belső béke előtérbe helyezését a külső elvárásokkal szemben.

Harmadszor, osszuk meg a békét a mindennapok apró tetteiben. Egy kedves szó, egy figyelmes mosoly, türelem a közlekedésben, egy segítő kéz a házimunkában vagy bevásárlás során mind hozzájárulnak ahhoz, hogy békességet és szeretetet árasszon körülöttünk. A béke így válik láthatóvá, tapinthatóvá a közösségünkben.

Negyedszer, ápoljuk lelki életünket. Napi imával, csendes elmélkedéssel, szentírás-olvasással, rövid idővel a természetben vagy a közösségben kapcsolatba kerülhetünk Istennel. Ezek a kis, rendszeres gyakorlatok segítenek, hogy ne csak a külső világ zajára figyeljünk, hanem meghalljuk Isten halk szavát a szívünkben.

Ötödször, szolgáljuk közösségünket. Vegyünk részt a család, a baráti kör és a templomi közösség életében, segítsünk a rászorulóknak, támogassuk az időseket és fiatalokat, legyünk jelen testvéri szeretettel mindenütt, ahol szükség van ránk. A közösségi szeretet gyakorlása egyaránt épít minket és másokat.

Hatodszor, készüljünk tudatosan a halálra, de ne félelemből, hanem szeretetből és bizalomból. Tiszteljük életünk végességét, rendezzük kapcsolatainkat, bocsássunk meg sérelmeket, adjunk hálát, és élvezzük minden nap ajándékát. Így a halál pillanata nem ijesztő lesz, hanem a Teremtőhöz vezető békés átmenet.

Végül, mindennap tegyünk egy apró lépést az Istenhez vezető úton. Egy rövid ima, egy kedves szó, egy figyelmes gesztus valaki felé, a szentírás napi olvasása mind-mind közelebb visz minket Istenhez. Ezek az apró lépések formálják a szívünket, és minden nap erősítik bennünk a szeretet, a béke és a hit útját.

Szent Ferenc élete és tranzitusa arra hív minket, hogy minden nap élvezzük az Istennel való közelséget, osszuk meg szeretetét másokkal, és legyünk békések, egyszerűek, alázatosak. A mai ünnep arra ösztönöz, hogy életünk minden pillanata a szeretet, a béke és a hit szolgálatában teljen.

Ezért kérjük: Uram, segíts, hogy a Ferenc atyánk által megélt egyszerűség, szeretet és béke példáját követhessük. Add, hogy minden cselekedetünkben Tied legyünk, és a mindennapok apró tetteiben is hirdessük az örök élet felé vezető utat. Ámen.