Egy hosszú és rohanó nap végén megállunk, és
visszatekintünk. Ma is átéltük a világ zaját, a munkát, a híreket, a családi
gondokat és örömöket. Mindezek mögött azonban ott rejlik Isten csendes üzenete:
Ő az, aki ma is indítja a szíveket, ahogy Círusz király és a fogságban élők
szívét is megindította.
Talán nekünk sem jutott ma elég időnk önmagunkra, egymásra,
Istenre. Talán túlságosan engedtük, hogy a rohanás vezessen bennünket. De ma
este hálát adhatunk mindenért, amit mégis megéltünk: egy jó szóért, egy
elvégzett feladatért, egy pillanatnyi békéért. És bocsánatot kérhetünk azért,
amit elsiettünk, elhanyagoltunk vagy elrontottunk.
A Biblia ma arra emlékeztet: Isten képes bennünket is
hazavezetni a belső szétszórtságból. Hazavezet önmagunkhoz, egymáshoz, és végső
soron az Ő szívéhez. Ha engedjük, hogy szívünket indítsa, akkor a holnap
reményteljesebb lesz: kicsit emberibb, kicsit szentebb, kicsit békésebb. A
világ zajában is megszülethet az összhang a „profán” és a „szent” között – mert
Isten jelen van a hírek mögött, a zűrzavarban, a kétségek közepette is. Ő
velünk van.
„Isten indítja a szíveket – engedem, hogy ma este az én szívemet is Ő vezesse.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése