Adventi zarándoklat Karácsony felé – december 23.
Közel vagyunk.
Már nem hosszú az út.
Karácsony fénye itt van a közelben.
És éppen ezért ma egy kényes, de nagyon fontos
kérdést kell feltennünk magunknak. Nem vádlón, nem keményen – csak őszintén.
Mikor válhat az áldás átokká?
Nem akkor, amikor rossz.
Hanem amikor nem vigyázunk rá.
A siker áldás lehet.
A gyümölcs ajándék.
A szolgálat, a tehetség, a hit – mind kegyelem.
De mindez könnyen elcsúszhat.
Nem egyik napról a másikra, hanem lassan, észrevétlenül.
Amikor az áldásból önigazolás lesz.
Amikor a gyümölcsöt birtokolni akarjuk, nem továbbadni.
Amikor a siker középpontjába már nem az élet kerül, hanem mi magunk.
Ilyenkor nem történik semmi látványos.
Csak eltűnik a hála.
Elhalványul az öröm.
Megkeményedik a szív.
Az evangélium nem fél kimondani ezt a veszélyt.
Nem azért, hogy elvegye az ajándékot, hanem hogy megóvja.
Advent végén ez különösen fontos.
Mert Karácsony nem rólunk szól.
Nem a mi teljesítményünkről, nem a mi „jól sikerült” életünkről.
Karácsony arról szól, hogy Isten lehajol.
Hogy ajándék lesz.
Hogy nem birtokol, hanem odaad.
Ma, december 23-án talán ez a legfontosabb kérdés:
- Tudok-e
örülni annak, amit kaptam, anélkül, hogy magamhoz kötném?
- Tudok-e
hálát adni anélkül, hogy elvárnám a viszonzást?
- Tudom-e
elengedni azt, ami már nem Istenről, hanem rólam szól?
Ez nem veszteség.
Ez felszabadulás.
Mert ahol az áldás nem válik átokká,
ott születhet meg igazán a Karácsony.
(Folytatás: december 24. – „Az Ige testé lett”)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése