„A szív, amely ajándékká válik” - Adventi köznap – december 22., hétfő, reggeli üzenet

Isten igéje ma megszólít bennünket:

„Ezért a gyermekért imádkoztam, és az Úr teljesítette kérésemet, amelyet hozzá intéztem. Ezért most az Úrnak adom őt életének minden napjára.”

(1Sám 1,24–28)

„Magasztalja lelkem az Urat,

és szívem ujjong megváltó Istenemben…

Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas,

és szent az ő neve.”

(Lk 1,46–56)

Advent utolsó napjai mindig sűrűek. Van, akinek a keze munkában fárad el, másnak az elméje túlterheltté válik. Vannak, akik családi készülődésben élnek, mások csendben, egyedül számolják a napokat karácsonyig. Isten igéje ma mégis mindannyiunkhoz ugyanazzal a gyengéd erővel szól.

Anna történetében egy asszony szívét látjuk, amelyet sokáig fájdalom és csendes bűnbánat formált. Nem zárkózott el Istentől, hanem rábízta legdrágább vágyát. Amikor pedig megkapta ajándékát, nem birtokolta, hanem visszaadta: „az Úrnak adom”. Ez a hit érettsége: felismerni, hogy minden ajándék, még az is, amiért keményen imádkoztunk és dolgoztunk.

Mária Magnifikátja ugyanezt a lelkületet énekli tovább. Egy fiatal lány szívéből tör fel a hála, aki nem magát állítja középpontba, hanem Istent. Öröme nem felszínes boldogság, hanem mély bizonyosság: Isten hűséges, az alázatosakat felemeli, az éhezőket betölti jóval.

Ez az üzenet megszólítja a kétkezi munkást, aki fáradtan, de becsülettel végzi dolgát; az értelmiségit, aki kérdez, mérlegel és keres; a szülőt és nagyszülőt, aki felelősséget hordoz; az egyedül élőt, aki csendben vár; a fiatalokat és diákokat, akik most a vakáció szabadságába lépnek, és talán először van idejük igazán befelé figyelni.

A bűnbánó embernek Anna reményt ad: Isten nem felejti el a könnyeinket.

A jót tevőnek Mária éneke új lendületet ad: van még szebb, még tisztább út.

A felszínes, megszokásból élő kereszténynek ma az a kérdés hangzik: mit adok valóban Istennek – időt, szívet, döntéseket?

A kétségbeesettnek ez az ígéret szól: Isten nagy dolgokat tud tenni ott is, ahol mi már csak hiányt látunk.

A keresőnek pedig ez a biztatás: az igazság nem elvont eszme, hanem az élő Isten, aki közel jön.

Ha az advent utolsó napjaiban megtanulunk ajándékként tekinteni életünkre, kapcsolatainkra, munkánkra és pihenésünkre, akkor karácsony nemcsak ünnep lesz, hanem találkozás. Emberibbé válnak kapcsolataink, és kiegyensúlyozottabbá mindennapjaink.

Imádság

Urunk, Istenünk,
taníts minket Anna hűségére és Mária alázatára.
Add, hogy ne csak kérni tudjunk, hanem hálát is adni.
Gyógyítsd meg, ami bennünk megtört,
ébreszd fel, ami elaludt,
és erősíts meg minket abban,
hogy életünket egészen Neked ajándékozzuk.
Ámen. 

Útravaló

Amikor mindent ajándéknak látok, amit Istentől kaptam, a szívem is ajándékká válik mások számára.