„Ó gyönyörű szép titokzatos éj…” – Karácsony éjszaka

Az alábbi gondolatokkal kívánok minden kedves Blog olvasónak, Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket! 

Őszinte tisztelettel, imát kérve, 
fr. Szilveszter ofm

„Ó gyönyörű szép titokzatos éj…” – énekeljük majd az áldoztatás alatt. Igen, ezt az éjszakát csak költői hangulatban lehet ünnepelni. Ez a titokkal teljes éjszaka nem hoz csalódást számunkra, mint más éjszaka, mely csalfa romantika csupán, mely lezárja egy-egy nap utolsó vidám perceit…

„A nép, amely sötétségben jár, nagy fényességet lát – jövendölte Izajás próféta a mai első olvasmányban – akik a halál árnyékának országában laknak, azoknak nagy világosság támad”(9,1).

A prófétai jövendölés értelmében a mi éjszakánk értelmet kapott az első karácsony fényétől, mert akkor született a Gyermek, az Atya Igéje, aki fölötte áll térnek és időnek. Ő az éjszakák és nappalok értelme. Tőle tanultuk meg, hogy van értelme életünknek, és a fényes nappal után nem a kilátástalan éjszaka következik. Ez a szent éj az igazi nappal ígérete, mely megmutatja, hogy a fény átragyog a homályon, a sötétségen, reménytelenségen…

Az első szent éjszakán, amiről az evangélium beszél, minden sötétség megváltást nyert és megszentelődött. Nincs többé kilátástalan sötétség ezen a világon… Nincs többé szem, amely az örök világosság reménye nélkül csukódnék le, nincs naplemente, amely ne hozna újra kezdetet…

„Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünk és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét” - olvastuk szent Pál apostolnak Tituszhoz irt leveléből.

Dicsérjük az éjszakát, hiszen tudjuk, azt is a Mindenható alkotta, aki arra tanít minket, hogy szemünk az örök fényre tekintsen, és fülünk hallja meg az éneket, mely betölti szívünket. Így látva a karácsonyi éjszakát, józanul vigyázzunk magunkra, mert tudjuk, hogy Isten a mi éjszakánkba is eljött, és egykor az örök nap miránk is felvirrad.

Karácsony számunkra annak a napnak a kezdete, amelyben nincs többé naplemente. Maga Krisztus tette a legszentebbé ezt az éjszakát. Azóta, ha a sötétségbe tekintünk, tudjuk, hogy az nem végleges. A hívő ember ezért néz bátran elébe az éjszakának és vállalja, amit Isten nyújt neki, mert tudja, hogy Isten ott is jelen van.

„Nyugodtan virrasztunk az éjszakában, ahogyan a pásztorok vigyáztak a nyájra. Csöndesen teljesítjük mindennapi kötelességünket még a kilátástalan helyzetekben is, mert csak így halljuk meg az éjben a fény örömhírét…” (Karl Rahner). Miként Mária a barlang magányában, ahol csak József volt jelen, éjszaka hozta a világra Fiát, pólyába takarta, jászolba fektette.

Mi, akik most az éjszaka sötétjében, (a kedvezőtlen időjárás ellenére is), meghoztuk az áldozatot és otthonunkból a templomba jöttünk, hogy megünnepeljük Jézus születését, lélekben ott vagyunk a betlehemi éjszakában, a pásztorokhoz hasonlóan megyünk Máriához és Gyermekéhez, hogy köszöntsük őt a barlang sötétjében, ahol azonban ez a Kisded mindnyájunk ragyogó világossága.

Az éjszakai sötétség, amely most körülvesz minket, nemcsak közösségvállalásunk jelképe a gyermek Jézussal, hanem egyúttal emlékeztet a bűn, a tévelygés és a tagadás sötétjére is, amely ott van körülöttünk az emberek szívében. „Az éjszakai sötétség, amely születésénél körülveszi a kis Jézust, jelzi, hogy az emberré lett Isten-fia érkezésével mit akar legyőzni: a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség és a halál sötétségét”(Prohászka).

A kisded Jézus, a szegényes környezetben gyengének és erőtlennek tűnik, a hitetlenség, a közömbösség mérhetetlen sötétségével szemben. Isten szeretete azonban mérhetetlen. Ez az ő erejének titka. Ez a biztosítéka annak, hogy valóban legyőzi a bűn, a hitetlenség, a reménytelenség és a halál sötétségét.

„A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát” – olvastuk Izajás próféta könyvéből. Az evangélium pedig arról szól, hogy a pásztoroknak megjelent Isten dicsősége és „beragyogta őket”. Vagyis az isteni fény szinte robbanásszerűen betört a sötétséggel és megoldatlan problémákkal teli emberi világba.

A „fény”, a világosság szó hatja át a karácsonyi ünnepkört, és ennek a szentmisének az egész liturgiáját. Ahol megjelenik Isten dicsősége, ott a világban elterjed a fény, mert Szent János evangélista szerint: „Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.”

A világosság életet adó forrás. A fény ismeretet is jelent, a hazugság és a tudatlanság sötétségével szemben az igazságot jelenti. A fény tehát éltet bennünket, megjelöli az utunkat. Mivel meleget is áraszt, így szeretetet is jelent. Ahol szeretet van, ott fény támad a világban, ahol gyűlölet uralkodik, ott a világ sötétségbe borul. Igen, a betlehemi istállóban megjelent az a nagy fény, amelyre a világ várakozott és várakozik. Abban a jászolban fekvő Gyermekben Isten megmutatja dicsőségét, - a szeretet dicsőségét, amely önmagát adja, amely megfosztja magát minden nagyságától, hogy elvezessen bennünket a szeretet útjára.

A betlehemi fény, ha olykor elhalványult is a történelem során, de soha nem hunyt ki. Az évszázadok során megérintett férfiakat és nőket, és fénnyel vette körül őket. Ahol megjelent az Isten-gyermekbe vetett élő hit, ott kivirágzott a szeretet, a mások iránti jóság, a gyöngék és szenvedők iránti gondoskodó figyelem és a megbocsátás kegyelme is.

A Betlehemből kisugárzott fény, szeretet és igazság csóvája átíveli az évszázadokat. Ha a szentekre tekintünk – Szent Páltól és Szent Ágostontól kezdve egészen Assisi Szent Ferenc atyánkig, Szent Kalkuttai Teréz anyától, Szent II. János Pál pápáig és Isten Szolgája, Márton Áron, Erdély hitvaló püspökéig – látjuk a jóság folyamának áradását, a fény útját, amely mindig újból lángra lobban a betlehemi titok hatására, akármennyire is törekedtek az évszázadok folyamán eloltani. A világ erőszakával Isten a betlehemi Gyermekben állítja szembe jóságát, és arra szólít fel, hogy kövessük Őt.

Karácsony igazi misztériuma/titka az a belső ragyogás, amely ebből a Gyermekből árad. Hagyjuk, hogy ez a benső ragyogás szívünkben is meggyújtsa Isten jóságának lángocskáját, szeretetünkkel vigyük el a világba a fényt! Őrizzük meg hűségesen és ajándékozzuk oda másoknak, sokaknak.

A mai szent éjszaka liturgiájának a másik lényeges üzenete a „béke”. A pásztoroknak az evangéliumi szakaszban az angyalok ezt hirdetik: dicsőség a magasságban Istennek, és béke a földön a jóakaratú embernek.

A keresztény ember számára a béke szó különleges jelentőséggel bír. A béke olyan szóvá vált, amely az Eucharisztiát, az oltáriszentséget is jelenti – mondotta a nyugalomba vonult Benedek pápa. Ebben jelen van Krisztus békéje.

Azokon a helyeken keresztül, ahol az Eucharisztiát ünneplik, a béke hálója fonja be az egész világot. Az Oltáriszentség körül összegyűlt közösségek alkotják a béke birodalmát, amely olyan széles, mint maga a világ.

Amikor az Eucharisztiát ünnepeljük, Betlehemben vagyunk, mert a Betlehem szó annyit jelent, mint a „kenyér háza”. Krisztus önmagát és békéjét adja nekünk azért, hogy magunkban hordozzuk a béke világosságát és azt másoknak is átadjuk, hogy a béke munkásai legyünk, és hozzájáruljunk a világ békéjéhez.

Milyen jó lenne, ha a kis Jézus születési barlangjából kiáradó fényt minél több ember befogadná, ha világosságánál felismerné a helyes utat. Ha a kis Jézus szeretete felmelegítené a rideg emberi szíveket, és így közelebb kerülnénk egymáshoz a kölcsönös megbecsülésben, megbocsátásban, szeretetben és tiszteletben.

Ezért imádkozzunk a mai szentmisében: Urunk, teljesítsd be ígéretedet. Édesanyád, Mária és nevelő atyád, József közbenjárására, add, hogy ahol meg nem értés van, ott megszülessen a béke, a kétségbeesés helyét átvegye a beléd vetett bizalom és reménység. Add, hogy a szeretet felülmúlja a gyűlöletet, hogy fény ébredjen ott, ahol a sötétség uralkodik, ahol keresztény testvéreinket üldözik, tégy minket békéd eszközeivé és hordozóivá, hogy a betlehemi angyalokkal együtt őszinte szívből énekelhessük: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” Ámen