szombat, december 05, 2015

A fény hordozói kell, hogy legyünk! – Advent 2. vasárnapja

Advent időszakában mi keresztények tekintetünket egyrészt a történelemben való zarándoklatunk végére irányítjuk, ami az Úr Jézus második, dicsőséges eljövetelekor fog bekövetkezni a világ végén, másrészt meghatottan emlékezünk Jézus betlehemi születésére, és a pásztorokkal, meg a napkeleti bölcsekkel térdet hajtunk a jászolban fekvő Kisded előtt.
A keresztények reménysége a jövő felé irányul, de mindig mélyen bele gyökerezik a múlt eseményeibe. Mert: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született s a törvény alattvalója lett” – olvashatjuk Pál apostol szavait a Galatákhoz írt levelében (4,4).
Igen, Megváltónk születésnapját ünnepeljük Karácsonykor, de szent hitünk tanítása szerint mégis megmarad az adventi lelkület: továbbra is várjuk Urunk Jézus Krisztus eljövetelét, igaz a második eljövetelét, ami a világ végén fog bekövetkezni, amikor eljön „ítélni eleveneket és holtakat”, ahogy a Hiszekegyben valljuk.

Keresztelő Szent János, volt az Ószövetség utolsó prófétája, aki rámutathatott a Megváltóra a Jordán partján, háromszor is: „íme az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). A hozzá özönlő tömegnek megmutatta a Messiásvárás útját. Izajás prófétát idézte, hogy saját küldetését igazolja: „A pusztában kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden test meglátja az Isten üdvösségét”. (Lk 3,4-6 vö. Iz 40,3-5)
Ebben benne volt az ószövetségi Messiás várás minden vágyakozása, de benne van az Úr Jézus második eljövetele várásának a programja is. Érdemes átgondolnunk ezt a programot. Részben, hogy kellőképpen fölkészülhessünk lelkileg a Karácsony méltó megünneplésére, részben, hogy ne érhessen váratlanul Urunk, Jézus Krisztus második eljövetele.

A cél világos: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Az utat nagy vendégek, államfők és méltóságok fogadásara szokták „egyengetni”, a gödröket betölteni. Sokszor a tévé képernyőjén láthatjuk, hogy hogyan szorgoskodik a piros szőnyeg körül a katonaság disz zászlóalja, és a vendégfogadó állami méltóságok sokasága… Legalább ennyire kellene szorgoskodni az Üdvözítő fogadásán, illetve a vele való nagy találkozás, a lelkünkbe vezető útjának előkészítésén is.

Nem sokat kell gondolkodnunk a tennivalókon, hiszen Izaiás próféta, és nyomában Keresztelő Szent János részletezi az út egyengetésével járó tennivalókat. Az első ilyen tennivaló:
l. „A völgyeket töltsétek fel!”. Ha szemelőt tartjuk Krisztus tanítását, s abba mintegy tükörbe tekintünk, akkor látnunk kell, hogy mennyi völgy, gödör, hiányosság, üresség van a lelkünkben, ami egyébként boldogtalanságunk forrása is.
Elsősorban látnunk kell a mulasztásainkat a kötelességteljesítés terén. El kell gondolkodnom, azon, hogy Krisztus igazi követője, azaz öntudatos keresztény vagyok-e, mint családapa, családanya, mint földműves vagy gyári munkás vagy hivatalnok, az iskolában és a munkahelyen, a családban vagy a közéletben?
Ha a Jézus által megdicsért imádkozó vámos lelkületével tekintünk önmagunkba, akkor egészen biztos, hogy felfedezzük, mennyi a völgy, az űr, a hiány az életvitelünkbe, amit mind az eljött és eljövendő Megváltó kegyelmével kell ezután kitöltenünk.
Épen ezért nincsen igazi advent bűnbánat nélkül. A közeledő Jézus valódi bűnbánatra int mindnyájunkat. A Messiás tiszta fénye láttán érezzük bűnösségünket, erőtlenségünket, méltatlanságunkat. Egyszóval világosan látjuk Isten előtti helyzetünket: ő mindig többet tesz értünk, mint amennyit mi teszünk őérte.
Szükségünk van az adventi bűnbánatra ahhoz, hogy akaratunk szabad, nemes és tiszta lendületét Isten felé helyreállítsuk. Hiszen hétköznapi életünkben annyi elem van, amely elvon minket a Messiás iránti vágytól. A mai társadalom arra próbál minket rászoktatni, hogy pénzért minden kívánságunk valóra válhat, hiányérzetünk kielégülhet. Isten nem engedi, hogy a megvásárolt javak életünk ürességét kitöltsék, hanem ő maga kívánja beteljesíteni a boldogság utáni vágyunkat.

2. A próféta szerint második tenni való: „a hegyeket, halmokat hordjátok el!” Mennyi gőg, beképzeltség, meg nem értés van bennünk, amikor a példabeszédbeli farizeus módjára összehasonlítjuk magunkat embertársainkkal, amikor szomszédaink, munkatársaink fölött ítélkezünk, és büszkén valljuk: Nem vagyok olyan, mint ők. (Lk 18,11)
Legyünk alázatosabbak, és akkor könnyebb lesz a megbontott egységért küzdeni vallási, társadalmi és nemzeti téren is. A betlehemi Jászol előtt eltűntek az ellentétetek, mert Szent Pál szerint a keresztény „új teremtmény.” (2 Kor 5,17) Ahogy fogalmaz: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban”(Gal 3,28), akiben elérkezett közénk az Isten országa.  

Vajon tudomást szereztünk-e, tudatosult-e már bennünk az, hogy az Úr Jézus első eljövetelével, közöttünk van az Isten országa? Ezért kell megváltoztatni az életünket. Közöttünk van az igazságosságnak, a békének, az örömnek az országa. De vajon mit tapasztalunk belőle? Egy olyan világban, amelyben a széthúzás jobban érzékelhető, mint az, hogy emberek egymásra találnának, hol van az Isten országa? Ahol minden mintha szétesőben lenne, hol tapasztalható az egység, a rendezettség, a béke? Egy olyan világban, ahol az emberek másokat kihasználni, leigázni és másokon uralkodni akarnak, ahol ártatlanokat hurcolnak meg, csak azért, hogy éreztethessék hatalmukat, hol van a messiási ország ószövetségi látomásának képe: együtt lakik a farkas a báránnyal, párduc a gödölyével? 

Mi, akik egész életünkben Krisztusra várunk, nem hagyhatjuk, hogy zavaros maradjon bennünk és körülöttünk a világ. Tiszta értékrendet kell kialakítani magunkban. Az értékrend elveket jelent. Kell, hogy tiszta, világos elveink legyenek. A „minden mindegy, csak nekem jó legyen” elv az értékrendben valahol nagyon alacsonyan áll. Tovább kell látnunk önmagunk korlátain és érdekein: felelősek vagyunk önmagunkért, de ugyanakkor másokért is. Hogy valóban találkozhassunk az Úrral, meg kell szüntetnünk egyenetlenségeinket, széthúzásainkat. Nem keveredhet össze az igen és a nem, nem vegyülhet össze az igaz és a hamis, az igazság a hazugsággal.
Tisztulnunk kell. Évről évre tisztábbá kell válnunk. Amikor most újra figyelmeztet bennünket az adventi várakozás ideje, legyen nyitott a szívünk, és legyünk készek arra, hogy rendet teremtsünk az életünkben. Mert tiszta értékrendhez való ragaszkodás nélkül Istenre váró ember nem élhet – sem egymagában, sem családjában, sem országában, sehol a világon.

3. Harmadik teendő: „ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá!” Ebben benne van minden, ami elferdülés a szent Evangéliumtól. Tekintsünk önmagunkba. Mennyi elhajlás van bennem a keresztségi fogadásoktól, amelyeket bérmáláskor megismételtem, s minden évben húsvét éjszakáján gyertyával a kezemben megismétlek. Itt az ideje, hogy a Szent Evangéliumot kezünkbe vegyük és mintegy lelki tükörbe tekintve felfedezzük elferdüléseinket. Egyenesítsük ki újra lelkünk útját az Úr számára, hogy ismét szívünkhöz találhasson a kegyelem órájában.
Az adventi rorátés hajnalok várakozásában nem szabad, hogy elfelejtsük: nem csak mi várjuk a fényt. Ez a világ, amelyben élünk, sóvárogva várja Isten gyermekeinek a megnyilvánulásait. Elsősorban megélt kereszténységre van szüksége ennek a világnak, élő kövekből felépülő közösségekre és tiszta emberekre van szüksége a mi világunknak. S mi, keresztények, Krisztus-hordozók, a fény hordozói kell, hogy legyünk minden megnyilvánulásunkban. Igaz, sokszor csődöt mondtunk. De van lehetőségünk arra is, hogy mindig újrakezdjünk bűnbánatot tartva. Itt van a kellő idő, itt van az üdvösség napja!

Ne feledjük az Úr Jézus nem udvariassági látogatást akar tenni nálunk, hanem lelki békével, az ő békéjével akar megajándékozni bennünket. De ezt az ajándékot csak akkor tudjuk befogadni, ha előzőleg a gödröket feltöltöttük, a hegyeket elhordtuk, s a göröngyöst simává tettük, ha előbb megsirattuk bűneinket és megszabadultunk azoktól. A bűnbocsánat szentsége tehát fontos szerepet játszik az adventi előkészületben. Megtisztít minket a vétkeinktől és egy egész sor energiaforrást szabadít fel bennünk a szeretet titkának az átélésére és megvalósítására.
Utána már nem kötelességből fogjuk tenni a jót, hanem buzgóságból. Már nem félünk attól, hogy szeretetünk nem talál viszonzásra. Már nem lelkiismeret-furdalástól gyötörten, hanem örömmel és békével telnek a várakozás napjai. Azt érezzük meg, hogy a hétköznapok látszólag szürke világában is lehet érvényesíteni, diadalra juttatni az igazságosságot, a hűséget, a megértést, az egyetértést és a szeretetet.

Vétkeink elismeréséből, szomorúságunk borújából egy új, örömmel és világossággal teli élet fakad. Az adventi időszak során mintegy elégtételt adunk az Úrnak azért, amit addig elhanyagoltunk. Az alázat, a bűnbánat, a megtérés gyümölcseit teremjük: vagyis kilépünk önmagunkból, hogy elinduljunk azon az úton, amely az élő és igaz Istennel való találkozáshoz vezet.

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...