Oldalak

kedd, március 11, 2014

Karnevál... Imre atya írása

A napokban levelet írtál. Írtad, számoljak be Neked a Baden-Württembergben több helyen is zajló, érdekes karneváli felvonulásokról.

Nem sok kedvem volt valahova elmenni, de aztán arra gondoltam, örömet okozok neked. Amikor egy történész-konferencia után, Kitzbühle-t útba ejtve, Bayern-ben jártam, egy kedves családdal egy ilyen farsangi felvonulást is megnéztünk.

 Mi tagadás, a végén magam is élveztem a dolgot. Volt az egész maskara-menetben valami felhőtlen derű, egyfajta magával ragadó, bohém öröm.

 Csak egy zavart: nem láttam a sok szebbnél-szebb maszk mögött az arcokat...

 Nem kevesen élnek úgy, gondoltam, mintha az élet egy karnevál lenne.

Kis közösségünk nem egy tagját is megejti ez a gondolat. Azt hiszik, hogy álcát kell ölteniük, különböző szerepet kell vállalniuk, sőt arcukat is be kell „festeniük” ahhoz, hogy elfogadják őket az emberek. Azt hiszik, hogy környezetük, társaságuk, közösségük előtt csak akkor szalonképesek, ha külsejük rendben van.

Belsejükkel viszont alig törődnek...

Teszik ezt nem egyszer azért, mert azt tapasztalták, hogy maszk nélkül, természetes arcukkal nem fogadják el őket az emberek...

Milyen szomorú lenne, beszélgettük visszafelé, ha közösségeinkben csak a külső, pusztán az arc, csupán a feltett mosoly számítana!

Akkor minden nap csak álarc és karnevál lenne. Ki bírná azt ki?

Mennyivel szebb a ki nem festett, de eredeti és természetes arc!

Mennyivel őszintébb és igazabb, még akkor is, ha egyesek számára nem elég szép...

És Isten is így gondolkodik.

Isten számára nem pusztán a külső, nem csak az arc, hanem a szív is számít!

Előtte nem kell besminkelnünk magunkat, hogy valamit is eltakarjunk előle...

Isten előtt olyanok lehetünk, amilyeneknek teremtett bennünket.

Minden álarc, álruha és festék nélkül.

Mert lehet, hogy az élet nem olyan „színes”, de őszintébb, emberibb – istenibb!

Stuttgart, 2014. 02. 25.

Nincsenek megjegyzések: