„Nem az számít, hogy nagy vagy kicsi, látványos vagy jelentéktelen dolgokat teszünk, csak a szeretet számít, mellyel azokat véghezvisszük.”

Boldog XXIII. János pápa

Korunk szentje XXIII. János. Hosszú csendes, szolgáló évek után került Szent Péter székébe, és felismerve az idők jeleit elindította az Egyház megújulását. Egyszerűségében és Isten iránti szeretetében szeretnénk követni.

Angelo Giuseppe Roncalli a Bergamo melletti Sotto il Montéban született 1881-ben. Bergamóban és Rómában tanult. 1904-ben szentelték pappá. Az I. világháború alatt egészségügyi ápolóként, majd katonai lelkészként szolgált a hadseregben. Különböző feladatokat lát el Rómában, leginkább a missziók területén. 1925-ben címzetes érsekké nevezik ki, és Bulgáriában kezdi diplomáciai szolgálatát, amelyet Törökországban és Görögországban folytat. 1944. december 22-én a Szentszék őt nevezte ki franciaországi apostoli nunciusnak, s ebben a minőségében közbenjárt a német hadifoglyok és a tisztogatás világi áldozatainak érdekében. XII. Piusz pápa Roncalli 8 évig tartó párizsi működését a bíborosi méltóság odaítélésével és velencei pátriárkává való kinevezésével köszönte meg.

1958. október 28-án, XII. Piusz pápa halálát követően a konklávé őt választotta meg Szent Péter 260. utódjának. Az új pápa a XXIII. János nevet vette fel. Pápaként is igyekezett közel maradni a hívekhez, közvetlen egyszerűségével és humorával hamar népszerűvé vált.

Bő négy és fél éves pápasága alatt radikálisan megemelte a bíborosok létszámát, felújította a via crucis hagyományát, párbeszédet kezdeményezett a kommunista országokkal, a keresztény egység gondolatának jegyében fogadta az anglikán érseket, és találkozott az ortodox pátriárkával.

Nyolc enciklikája közül megemlítendő a pápák szociális enciklikái között fontos helyet elfoglaló Mater et Magistra (1961), valamint a Pacem in Terris (1963). Ez utóbbiban az igazságon, az igazságosságon, a szereteten és a szabadságon nyugvó nemzetek közötti békét tárgyalja. Jeles enciklikái mellett meg kell említeni remek könyvét, Egy lélek naplója címmel, amely magyarul is megjelent.

XXIII. János rövid pápaságának legfontosabb eseménye a II. vatikáni zsinat, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatjának az összehívása volt. Ennek befejezését sajnos már nem érhette meg, hiszen fél évvel az első ülésszak lezárását követően 1963. június 3-án befejezve földi pályafutását, visszaadta lelkét Teremtőjének.

A "nép" többféleképpen is nevezte XXIII. Jánost: "a jó pápa", "a világ plébánosa", illetve amiért időről időre elhagyta a Vatikánt, az amerikaiak "Johnnie Walker"-nek nevezték (sétálgató János – a whiskymárkára utalva), az olaszok pedig "Giovanni Fuori le Mura"-nak (falakon kívüli János – a Falakon kivüli Szent Pál-bazilikára utalva).

Nagyon sokféle kritika érte őt, nevezték kommunistának, szabadkőművesnek, nácinak és zsidóbarátnak egyaránt. Halálos ágyán így beszélt erről: "Nem álltunk meg, hogy felszedegessük azokat a köveket, amelyeket erről vagy arról az oldalról dobtak ránk. Mi senkit sem köveztünk meg."

Boldog II. János Pál pápa 2000. október 23-án avatta boldoggá és emléknapját a zsinat megnyitásának napjára helyezte.

Idézetek Boldog XXIII. János pápától 

„Sokszor hallani elszomorító hangokat, azokét, akik bár buzgóságról tanúskodnak, de ugyanakkor nem túlzott bölcsességről s a helyes mérték iránti érzék teljes hiányáról. Akik a modern időkben csak hanyatlást látnak. Egyre csak azt ismétlik, hogy a mi korunk a múlttal öszevetve tartósan romlásba süllyedt. Ezt mondják, mintha semmit sem tanultak volna a történelemből, amely az élet tanítómestere. S mintha a régi zsinatok korában a keresztény tanítás, a keresztény élet s a hit szabadságának diadalával ment volna végbe minden. De nekünk más a véleményünk, mint a romlás ezen prófétáinak, akik mindig balsorsot látnak előre, mintha a világ pusztulása állana küszöbön.”

(A II. vatikáni zsinaton mondott nyitóbeszédében) 

„Vérmérsékletemnél fogva hajlamos vagyok a mások iránti jóindulatra. Általában mind az emberekben, mind a dolgokban először a jót fedezem fel. A bírálat és mások elítélése idegen tőlem.” (Egy lélek naplója – 1903. január 16.)

„Alapelvként tartom és nem győzöm eléggé megfontolni: minden cselekedetemet, minden imámat úgy kell végeznem, és a szabályokat úgy kell megtartanom, mintha mást nem is kellene tennem, mintha csak ezeknek jól végzésére küldött volna az Úr a világba, és ezek sikerétől függne életem megszentelése, anélkül, hogy a megelőző és az utána következő eseményekre gondolnék. Ez gondosan alkalmazva – valóban kitűnő és hathatós eszköz lesz a szórakozottság legyőzésére. Olyan lesz, mint a szentelt víz a gonosz lélek ellen: megfut tőle. Ez az alapelv megköveteli, hogy az ember minden tetténél ott legyen teljesen: „age, quod agis” – vagyis teljes lélekkel végezzen mindent, Isten jelenlétében. Ezt az eredmény elérése érdekében már a reggeli cselekedetekben is gyakorolni kell.” (Egy lélek naplója)