csütörtök, október 10, 2013

„Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Lk 11,5-13

A kép forrás helye itt érhető el
Miután Jézus megtanította tanítványainak a Miatyánkot, további intelmeket ad arra vonatkozóan, hogy kitartóan és állhatatosan kell imádkozni.

Az imádság eleve feltételezi Isten jóságát és irgalmát, valamint azt, hogy odafigyel az emberre és annak kéréseire.

Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy amit sokszor kérünk tőle, azt egy idő után automatikusan megadja. Az imában ugyanis nem szabad akaratunkat és emberi elképzeléseinket erőltetnünk, hiszen sosem lehetünk abban biztosak, hogy ezek valóban megfelelnek-e Isten szándékainak. Inkább mindig azzal a bizalommal imádkozzunk, hogy Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk, és azt adja meg számunkra, ami lelkünk javára szolgál, ami szeretteink és embertársaink üdvösségét mozdítja elő.
Ha egy barát nem tagadja meg a segítséget barátjától, és ha egy jó édesapa gondoskodik gyermekéről, akkor Isten is gondoskodó szeretettel fordul felénk, akiket gyermekeinek tekint.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...