péntek, június 14, 2013

Amerikai képviselők levele a romániai magyar egyházi javak visszaszolgáltatásáról

Az amerikai kongresszus húsz képviselője levélben kérte csütörtökön John Kerry külügyminisztert: erőteljesen lépjen fel a román kormánynál annak érdekében, hogy az állam maradéktalanul szolgáltassa vissza a magyar egyházak 1945 után elkobzott javait.
A képviselők – köztük Ileana Ros-Lehtinen, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Christopher Smith, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke, valamint Andy Harris, Marcy Kaptur és David Joyce, a kongresszusi magyar caucus (csoport) három társelnöke – sürgették az amerikai diplomáciai tárca vezetőjénél, hogy a román kormánnyal folytatott tárgyalásai során kérje a kisajátított vallási intézmények méltányos, azonnali és igazságos visszaszolgáltatását.
A kongresszusi tagok kétpárti, 13 republikánus és hét demokrata törvényhozóból álló csoportja kérte továbbá Kerrytől, hogy tiltakozzon az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról szóló legújabb román törvény ellen, amely ötről tíz évre növelte azt az időszakot, amennyit az egyházaknak várniuk kell visszaszolgáltatandó épületeik birtokba vételére, ha egyáltalán visszakapják ezeket. Rámutattak, hogy az egyházak levéltári anyagait is haladéktalanul vissza kell adni eredeti tulajdonosaiknak, amit egy április 23-án elfogadott, a témába vágó törvény elmulasztott előírni...

Amerikai képviselők levele a romániai magyar egyházi javak visszaszolgáltatásáról

Nincsenek megjegyzések: