Oldalak

szombat, május 11, 2013

Napi gondolatok: „Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.”- Jn 16,23b-28.

Az Úr Jézus búcsúbeszédének befejező részében azt mondta: „Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (24). Az Apostolok Cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy a jeruzsálemi őskeresztények: „Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt” (2.46). Jézus első követőinek az összejövetelét az öröm jellemzi, különösen az Eukarisztia ünneplését. A húsvéti öröm. Az egyháznak az örvendezők közösségének kellett lennie, amely Jézus szeretetét sugározta és szeretetét terjesztette szét.
Az igazi keresztény lelkiség megőrizte mindig az örömnek ezt a lelkületét. Ez különösen megnyilvánul a szentek életében, akik  Krisztusnak leghűségesebb követői voltak. Kepler püspök mondotta, hogy a szentek „az örvendező emberek galériáját alkotják”. Hamis az a felfogás mely szerint a szentek világ-unt, szomorkodó, besavanyodott lelkek lennének. Ellenkezőleg a szentek jellegzetes tulajdonsága az öröm. Az állandó változatlan öröm, amelyet szüntelenül kisugároznak környezetükre: fényt és derűt árasztva a világban.
Gondoljunk csak a nemzetek apostolára Szt. Pálra, aki a damaszkuszi jelenéstől kezdve végig járta a szenvedések véres útját, akárcsak Mestere. Bejárta a görög - római világot és mindenűt az örömet hirdette: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek”(Filip 4,4). „Legyetek derűsek. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban”(1 Tessz 5,16). Még a római fogságból, bilincsekbe verve is örömre buzdít! Ez az eszmény.
Gondoljunk az első századok dicső vértanúira! Derűs, mosolygós arccal néznek szembe a kínzó szerszámokkal és az amfiteátrumban az öröm himnuszát zengik az Úrnak, aki méltónak tartotta őket a szenvedésre.  - Egy második századi keresztény írás (Hermas Pastor-a) arra buzdítja a keresztényeket, hogy „tegyék le a szomorúságot, amely a kétségnek, kételynek s a haragnak a testvére, s elűzi magától a Szentlelket. Inkább fogadják be az örömet, amely mindig kedves Isten előtt”.
Sienai Szt. Katalin szokta mondani: „Hagyjátok, hogy azok, akik az ördöghöz tartoznak, lehajtott és melankolikus fejjel járjanak. Mihozzánk öröm illik és ünneplés az Úrban...”  És sorolhatnánk tovább a szentek életéből vett példákat. Mert nem hiányozhat egyetlen igazi szent életéből sem az öröm. Még a legszigorúbb aszkétákból, a bűnbánat legridegebb hirdetőinek életéből sem. Az öröm ugyanis az életszentség fényének első sugara.
Ha mi, mai keresztények követjük a szentek példáját, s Krisztusnak igazi tanítványai akarunk  lenni, akkor a Teremtő Isten jóságát, szeretetét és a keresztény hitből fakadó derűt kell sugároznunk az emberek felé. Egyébként örömtelen, egykedvű magatartásunkkal olyanok vagyunk, mint a rossz kereskedelmi ügynökök, akik lakásról lakásra járva mindenkit lebeszélnek az általuk kínált portéka megvételéről. Ha van valami, amivel felkelthetjük mások érdeklődését hitünk, vallásunk iránt, az éppen a belülről sugárzó öröm, amely az Istennek való átadottság gyermeki bizalmából fakad.
A Quo Vadis nagyszerű regényének egyik főhőse, Vinicius megkérdi Péter apostolt: „Görögország teremtette a szépséget és bölcsességet, Róma a hatalmat, de a keresztények mit tettek, mit adtak a világnak?” Péter ap. válasza: „Mi hoztuk a szeretetet!”(Cap.32) Igen a kereszténység a szeretet vallása. A szeretet törvényét hirdeti az emberiségnek. A szeretetet amely maga az Isten, a szeretetet, amely Jézus Krisztus, a szeretetet amely az élet reménye és eszménye. Kereszténység szelleme nem a szolgaság, nem a durva erőszak, hanem a „fogadott fiúság” lelke.  A szelídségé, az örömé, a szabadságé és életé, amit ez a világ nem adhat meg.
Éppen ezért a kereszténység egyedül Istenben kutatja az öröm titkát és forrását. Az öröm elválaszthatatlan Istentől, mert szentségének, igazságosságának és végtelen tökéletességének a gyümölcse. Így az igazi öröm elengedhetetlen feltétel Isten keresése. A Hozzá való simulás. Akaratunknak az Ő akaratához való igazítása. Az evangéliumi törvény szerint élt élet... Így megtisztul az öröm és megtermékenyül. Közben rádöbbenünk arra, hogy csak az egészen keresztény lélek tud igazán és teljesen boldog lenni.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az emberek sokaságát - akik belekeseredtek önszeretetükbe, akik önmaguk uraiként, s mégis a gazdátlan kutya riadt tekintetével élik le életük legjavát, - őket is éppen rajtunk, a mi örömünkön keresztül szeretné magához vonzani az Isten.De hogy lehetnénk mi Isten örömének ügynökei, amikor elborult tekintettel, kimerültségtől és át nem adott gondoktól megkeseredett szívvel magunk is elveszett bárányoknak számítunk?  Nem tehetünk mást, minthogy újra és újra Reá hagyatkozunk és nap mint nap Jézus nevében kérjük az Atyától az öröm és a derű lelkületét. Ugyanakkor felsokasodott gondjainkat gyermeki bizalommal adjuk át ismét Neki, hogy felszabadulhasson bennünk az öröm, mely hitünk védjegye kell hogy legyen.
„Kérjetek és kaptok, - mondja az Úr -  hogy örömötök teljes legyen”(24).

Nincsenek megjegyzések: