A mai olvasmányokat egy magasabb szinten, Pünkösd világosságában kell újraolvasnunk és értelmeznünk. A kenyérszaporítás története Húsvét és Pünkösd előtti esemény; megtörtént, elmúlt. Jézus földi testével nincs többé közöttünk. Nem nyújtja ki többé kezét, hogy hálát adva szétossza az emberek között a kenyeret és a halat.
De nem is azokra a mozzanatokra kell figyelnünk, amelyek soha v
issza nem hozhatók, hanem azokra, amelyek örök jelentéssel bírnak. Hiszen a kenyérszaporítás csodája, akárcsak a pusztabeli manna, előképe egy nagyobb, isteni valóságnak.
A kenyér arra a kenyérre utal, melyet Jézus az utolsó vacsorán önmaga testeként osztott ki tanítványainak. Ezt erősíti a mozdulat azonossága és az eucharisztészasz (hálát adott) ige használata. A pap kezéből ma is százakhoz, ezrekhez jut el ez a kenyér, és táplálja bennük az isteni életet. A hal pedig a korabeli zsidó ember számára a végidőket jelenti (erre utal az apostoloknak adott ígéret is: „Emberek halászává teszlek titeket”. Vagyis Jézus nagy erővel meghirdeti, hogy vele elkezdődik a végső korszak: Isten utolsó és végső üzenetét közli az emberrel, és máris ő maga, Isten van jelen az ő népe számára.
Van egy további üzenete is ennek a történetnek. Ha mi is Jézushoz hasonlóan átadnánk magunkat az Atyának, és úgy adnánk hálát, és kezdenénk szétosztani, amink van, a kenyérszaporítás csodája ma is megismétlődne, mint ahogy meg is ismétlődik ott, ahol Istennek átadott életű emberek osztják a kenyeret. De ne csak arra a kenyérre figyeljünk, amely csupán halandó életünk fenntartására szolgál. Inkább arra törekedjünk, hogy minket is felhasználhasson Isten, hogy áldását továbbadva tápláljuk azokat, akik őrá éheznek.
fr. Barsi Balázs ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése