szerda, április 17, 2013

„A hívők fedezzék újra fel keresztségük felelősségét” – Ferenc pápa szavai szerda reggel

A Szentatya szerdán a Szent Márta-ház kápolnájában mutatott be szentmisét, amelyen a vatikáni pénzintézet, a IOR alkalmazottainak egy csoportja vett részt. 

A keresztség szentsége arra ösztönzi a keresztényeket, hogy bátran hirdessék Krisztust akkor is, ha bizonytalanság és üldöztetés veszi körül őket – mondta Ferenc pápa, aki az Apostolok Cselekedeteiből indult ki szerda reggeli homíliájában.
A jeruzsálemi első keresztény közösség békében és szeretetben élt, de Szent István vértanúsága után azonnal kitört az erőszakos üldöztetés. Ez jellemző az Egyház életstílusára is: a szeretet, a béke és az üldöztetés között él; ez történik  a történelemben is mindig, mert ez Jézus stílusa. Az üldöztetés miatt sok hívő Júdeába és Szamáriába menekült, és ott hirdették az evangéliumot akkor is, ha egyedül voltak, papok nélkül, mert az apostolok Jeruzsálemben maradtak. Elhagyták otthonaikat, kevés dolgot vittek magukkal. Bizonytalanság vette körül őket, mégis egyik helyről a másikra mentek, és hirdették az Igét. Saját gazdagságukat vitték magukkal: hitüket, melyet az Úrtól kaptak. Egyszerű hívek, akik még egy éve sincs, hogy felvették a keresztséget, mégis megvolt a bátorságuk, hogy hirdessék az evangéliumot. És hittek nekik. Csodákat is tettek. Az első keresztények „csak” a keresztség erejével rendelkeztek, ami viszont apostoli bátorságot, a Szentlélek erejét adta nekik – mutatott rá a pápa...

Folytatás az alábbi linken
„A hívők fedezzék újra fel keresztségük felelősségét” – Ferenc pápa szavai szerda reggel

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...