kedd, március 12, 2013

Nagyböjti gondolatok: Nincs emberem… Jn 5, 1 – 16

Szilveszter archívum
A jeruzsálemi Juh-kapu mellett volt egy fürdő, úgy is mondhatnánk, gyógyfürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Betesda azt jelenti, hogy az irgalmasság háza. De a korabeli szemlélődő, amikor odaért erre a területre, akkor arról, amit ott látott, inkább a nyomorúság jutott az eszébe, mint az irgalmasság. 

Töményen volt jelen az emberi nyomorúság ezen a kicsi területen. Olyan kíméletlen harc folyt a betegek között azért, hogy ki ér oda elsőnek a vízhez, amikor, az mozgásba jött, mint amilyen harc folyik ma is az emberek között a világban azért, hogy különböző juttatásokat érjenek el, vagy csak egyszerűen a túlélésért és a megélhetésért.
Mégis ott és akkor a harmincnyolc éve betegnek nem kellett belépnie a medencébe, mert jött Jézus, és az Ő szava elég volt ahhoz, hogy mindenfajta mozdulás nélkül is meggyógyuljon, és újra egészséges legyen.

Amikor ettől a harmincnyolc éve beteg embertől megkérdezi Jézus, hogy akarsz-e meggyógyulni, akkor nem arra válaszol, amit kérdeznek tőle, hanem azt mondja, hogy: nincs emberem.
Jézus kérdez, és mi sokszor nem a kérdésére válaszolunk, hanem soroljuk, hogy mi segítene rajtunk, mert mi jobban tudjuk, mint a mindenható Isten.
Ha nincs is senki emberileg, aki éppen most szeretne minket, vajon ismerjük-e Jézust, aki kereszthalálával bizonyította, hogy szeret minket.
Lehet, hogy nincs embered, de van-e Istened? Van-e Istened, akiről elhiszed, hogy szeret téged, és akit te szeretsz, akihez fordulhatsz, aki ma is kérdez, aki olyan kérdést tesz fel, amire tudnál válaszolni, ha akarnál.

Csak sajnos sokszor a magunkét mondjuk még Istennek is – egyoldalú, monológ imáinkban ahelyett, hogy figyelnénk rá. S közben megfeledkezünk arról, hogy az embertárs megérthet, de megoldani nem tudja a problémákat, s főleg a problémák gyökerénél meghúzódó bűnnel nem tud mit kezdeni.
Jézus a mi emberünk a saját Beteszda tavunk mellett. Az Emberfia, az Isten Fia, aki önmagát adta a mi bűneinkért. Idejött a mi ilyen vagy olyan betegségtől, vakságtól, bénaságtól gyötört életünk mellé, s megkérdezi: Akarod, hogy meggyógyítsalak? Elég, ha szólok, és rendbe jön minden.

„Nincs emberem”. Ez a két szó vethet fényt Jézus magatartására: mivel látta, hogy nincs, aki ezen a beteg emberen egy kicsit is segítsen, ő maga akart az embere lenni, az, aki a gyógyulást adó fürdőbe meríti. De nem abba a fürdőbe, amely csupán a testet képes meggyógyítani, hanem abba, amely valóban egészséget ad, testi-lelki értelemben. Erre utalnak Jézus szavai, melyeket a templomban mond a meggyógyult embernek, amikor ismét találkoznak: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék”.
Jézus irgalma, embersége több a humanitárius jótékonykodásnál: a betegség gyökereit gyógyítja meg, amikor bűnbocsánatot ad. A szívéből fakadó, örök életre szökellő vízforrás nem csupán az elmúlt harmincnyolc év szenvedésétől szabadítja meg a Beteszda fürdőbeli embert, hanem új távlatot nyit előtte, és az örök boldogság reményét adja neki.
Velünk is ezt fogja tenni, ha meg akarunk gyógyulni, ha akarjuk, hogy az Emberünk legyen…

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...