Oldalak

csütörtök, március 07, 2013

Mi húzódik meg az utóbbi évek pápaellenessége mögött? - Imre atya írása - negyedik rész

4. Kiket értek belső erők alatt?
4.1. A Kúria
Ha valaki könyvének vagy filmjének ilyen címet adna: „Titkok a Vatikánban”, „Rejtett dokumentumok a Vatikáni Levéltárból”, azonnal kasszasiker lenne. A Vatikánt mindig is titkok lengték be. Falai mögött – és sokszor még a nem-laikus is – intrikákat, pénzt, karrierizmust, hatalmi villongásokat sejt. Elképzelhető-e, hogy a jelenlegi pápa- illetve keresztény-ellenesség forrását belső Vatikáni erőkben kell keresnünk?

Német források, még egyháziak is, azonnal ezt a lehetőséget is megemlítették. „Nem a gonosz sajtó az” – írta például P. Eberhard von Gemmingen, a Vatikáni Rádió német adásának vezetője, „amely itt egy Williamson-botrányt rendezett, hogy a pápa tekintélyének ártson. Ebben az esetben magában a Vatikánban is történtek hibák. Sajnos, az embernek az a benyomása, hogy ott olyan személyek is ülnek, akik saját pecsenyéjüket sütögetik, közben azt sem bánva, hogy a Katolikus Egyház tekintélye valamint a katolikus-zsidó dialógus kárt szenved.”

Noha tudom, hogy a Vatikánban is gyarló emberek ülnek, még akkor is, ha bíborban járnak, arra történészként és logikusan gondolkodó emberként nem tudok komolyan gondolni, hogy valamelyik bíboros és frakciója magának a Katolikus Egyháznak akarna ártani.

Sokkal inkább azokkal az egybehangzó kommentárokkal vallom, hogy a Kúria a fenti események kapcsán nem segítette azonnal és elég hatékonyan a pápát. Ez arra vall, hogy a Vatikán még nem ismerte fel a média erejét, következtetésképp nem tud vele bánni. Nem rendelkezik olyan hozzáértő apparátussal, amely bizonyos problémákat szakszerűen megoldana, vagy valamire hatékonyan reagálna. Jelenleg a Vatikánban akadozik a kommunikációs gépezet. A felelősek nem magyarázzák meg idejében, mi az egyes pápai intézkedések célja, nem cáfolják meg azonnal a médiában megjelenő, sokszor téves értelmezéseket, és nem tiltakoznak azonnal a csúsztatások ellen. Ennek eredménye az, hogy a médiában – és sajnos sokszor az Egyházon belül is – a pápa tanítását sikeresen elhallgatják illetve félremagyarázzák.

4.2. Haladó laikusok
Sokkal veszélyesebbek az Egyházon belüli ún „haladó laikusok”. Mozgalmuk, a „Mi vagyunk az Egyház” („Wir sind Kirche”), 1995-ben alakult Ausztriában, és 5 pontban fogalmazta meg az Egyházzal kapcsolatos követeléseit: 1. Egy testvéribb egyház felépítése, 2. a nők joga minden egyházi tisztségre, 3. szabad választás a cölepsz és a nem-cölepsz papi életforma között, 4. a szexualitásnak, mint az Istentől teremtett ember fontos összetevőjének pozitívabb megítélése, 5. rémhír helyett örömhírt. Peticiójukat a következő esztendőkben 2 millió katolikus írta alá. A mozgalom ma 5 kontinensen van jelen, és próbál meg követeléseinek érvényt szerezni.

A probléma éppen a követelésekben van. A püspököknek és papoknak nép általi megválasztása, a nők pappá szentelése, az elváltak újraházasodása, az egyneműek házassága közvetlenül isteni parancsokban gyökereznek, és ezek megváltoztatására senkinek, még magának a pápának sincs hatalma! A mozgalom ezt úgy értelmezi, hogy a hivatalos egyház nem hajlandó „struktur-reformokra”, ezért minden eszközzel hadakozik ellene. Megnyilatkozásai sajtótámadások, amelyet most a három általam említett „botránnyal” kapcsolatosan is szeretnék illusztrálni:

A pápa 2006. szeptemberében tett sikeres Bajorországi látogatásával kapcsolatban a „Mi vagyunk az Egyház” ezeket írta: „Minden lelkesedés ellenére, amellyel az emberek a pápát hazájában fogadták, nem szabad, hogy a mediálisan megrendezett tömegesemények a katolikus egyház valódi problémáiról eltereljék a figyelmet. Sajnálatos, hogy a pápa semmi jelét nem adta a Római Katolikus Egyházban belátható időn belüli reformoknak, mint a cölibátus, a nők pappá szentelése vagy a rigid szexuálerkölcs lazítása.” „A pápa egy klerikális szisztéma foglya, amelyet minden erejével megtartani igyekszik és mindennél fontosabbnak tart.” „Mi Mária-tisztelet helyett női papokat akarunk!”

A Williamson-üggyel kapcsolatban ezeket írta a „Mi vagyunk az Egyház”: „A Piusz Testvériségnek tett Vatikáni engedményeket, mint ahogyan a felmérések is mutatják, a németek nagy része elutasítja. Benedek ezzel egy olyan tűzfészket rakott, amely az Egyházban polarizációhoz vezet.”

Végül az egyháziak szexuális zaklatása kapcsán ezeket írta: „Ezek a sokszor régi esetek újabb mélypontot jelentenek a nép és a pápa viszonyában. Ratzinger Rómában hosszabb ideig volt cinkos abban, ahogyan az Egyház ezekkel a tettesekkel eljárt. 2001 óta ő volt a felelős ezekért a bűntettekért.” Teszi ezt annak ellenére, hogy már egyértelműen kiderült: épp Ratzinger bíboros volt az, aki „semmi tolerancia” elvével és a Hittani Kongregáció által kiadott előírásaival ezt a „rákfenét” orvosolni igyekezett!

Véleményem szerint ez a szakadék, amely a hivatalos Egyházat és a „Mi vagyunk az Egyház” mozgalmat egymástól elválasztja, egyre mélyülni fog...

4.3. Haladó teológusok
Ugyanilyen pápaellenes a haladó teológusok által képviselt irány. Legújabb termékük az a memorandum, amely „Egyház 2011 – az újrakezdés éve” (Kirche 2011 – ein Jahr des Aufbruchs) címet viseli, s melyet február 4-én 143 német teológus írt alá. Véleményük ezekben a pontokban foglalható össze: 1. Az Egyház kormányzata legyen szinodális, 2. Legyenek nős papok és nőpapok, 3. Legyen megengedve az egyneműek házassága és az elváltak újraházasodása, 4. Az Egyház lazítson szigorú erkölcsein, 5. A liturgiát ne Róma normái, hanem minden közösség sajátosságai szerint ünnepeljük.

Az elmúlt három hét alatt számtalan cikk jelent meg a memorandum mellett és ellen. Ami az ellenzők érveiből meggondolkoztató, az a következő: 1. A szinodális elv, azaz az alulról fölépülő egyházkormányzat, a papok házassága, papnők, nő-püspökök, homoszexuális papok, tetszőleges liturgiaforma a protestáns egyházakban már mind léteznek. Mennyivel állnak jobban papi hivatások dolgában, mint a katolikusok? Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy semmivel. Sőt, náluk nagyobb a paphiány, nem is beszélve a fenti adottságok miatt fellépő szakadásról. 2. Sokkal feltűnőbb a templomlátogatók lassú és látványos elmaradása. Úgy látszik, hogy a templombajárás érdektelen lett. Nem vonza a híveket. Nem ad nekik semmit. Egy statisztika szerint 2009-ben a katolikusok 13,4%-a járt rendszeresen a vasárnapi szentmisére. Protestáns testvéreinknél, ahol mindazok a követelmények megvannak, amelyekkel most a katolikus teológusok előálltak, ez a szám 4,16%. Minden jel arra vall tehát, hogy a jelenlegi krízisnek sokkal mélyebbre nyúlnak a gyökerei, semmint a nőspapok, a papnők, a püspököknek nép által történő választása. Szerintem, első sorban nem az Egyház, hanem Isten kríziséről kell beszélnünk. Nem a struktúra szorul megújulásra, hanem az ima és a szentségek, a bűn és a megtérés elfelejtett gyakorlatai. Ahol ugyanis ezek még megvannak, ott virágzik a közösség s a lelkiélet.

Következik a befejező rész

Nincsenek megjegyzések: