Oldalak

szerda, március 20, 2013

Emberek és istenek

Jean-Pierre, az utolsó thibhirine-i szerzetes
2011 februárjában egy francia lapnak sikerült interjút készítenie a thibhirine-i monostor egyetlen túlélőjével, Jean-Pierre testvérrel. A teljes interjú magyar fordításban először itt, a Gratuitas honlapján olvasható.
Nem múlik el nap anélkül, hogy a 88 éves Jean-Pierre testvér, a tibhirine-i monostor egyetlen túlélője ne gondolna eltűnt testvéreire, de nem nosztalgiával – a reményt választotta.
Az 1996-os mészárlás menekültje soha nem beszélt thibirine-i testvéreinek halála óta. Jean-Pierre testvérrel egy marokkói monostorban találkoztunk, ahol lapunknak, a Le Figaro Magazinnak adott interjút. Beszél eltűnt testvéreiről, az átélt tragikus eseményekről Xavier Beauvois filmjéről, az Emberek és istenekről. De hitéről és reményéről is. Csodálatos volt a beszélgetés…

LE FIGARO MAGAZINE: Milyennek találta az Emberek és isteneket?
Jean-Pierre testvér: Nagyon mélyen érintett. Megrendítő volt újra látni azokat a dolgokat, amelyeket együtt éltünk át. Főleg azonban valamiféle teljesség töltött el, nem pedig szomorúság. A filmet nagyon szépnek találtam, mert az üzenet, melyet hordoz, annyira igaz, még ha nem pontosan ugyanaz, mint ami történt. De nem ez a lényeg. A lényeg az üzenet. Ez a film ikon. Az ikon sokkal több, mint amit látunk… Valamennyire olyan, mint egy gregorián dallam. Ha jól van megkomponálva, belekerül a szerző üzenete, és aki énekli, az még inkább rátalál, mert a Lélek dolgozik benne. Ebben az értelemben ez a film ikon. Igazi siker, remekmű.

Semmilyen bírálatot nem akar megfogalmazni?
Hallottam, hogy egyesek Christian de Chergé elöljárói szerepét bírálják. Van, aki kissé elmosódottnak találja, de én jónak tartom. Mások szerint kemény, mert senki nem látja mosolyogni. De teljesen benne van a személyiségében, amely illik a súlyos helyzethez, amelyen keresztülmentünk. Ebben az emberben azt csodálom, ahogy meghallgatja az embereket, főleg a nehéz pillanatokban. Nem akar rájuk nehezedni. Meghallgatja őket. Látszik a tisztelet a testvérek iránt. A lelkipásztort látjuk, aki megnyílik Istenre, engedi, hogy Isten megdolgozza, hogy megfelelően reagáljon a testvérek előtt. Az egész filmben látszik ez az Istenre való nyitottság, kérdeznek tőle valamit, és ő engedi, hogy Isten hasson rá. Ez a szerzetes!

Van valami, ami hiányzik az igazi történethez képest?
Nem éreztem ilyesmit.

De szerzetesként hogy érinti ennek a filmnek a sikere?
El vagyunk ragadtatva a nagy sikertől, de nem a mi érdemünk! Az hogy ismernek, zavar egy kicsit… A szerzetes arra van teremtve, hogy rejtve éljen.

Miért ellenezték a film forgatását?
Nem akartuk a filmet, és hogy Marokkóban forgassák, nehogy prozelitizmussal vádoljanak. Egyesek akkoriban már hosszú ideje nem kaptak tartózkodási engedélyt. Nagyon óvatosnak kellett lennünk, de Isten akaratára hagyatkoztunk. Nem kérték ki tehát a véleményünket. A stáb tudta, hogy ellenezzük, és ismerte az okát is. Nagy tisztelettel voltak.

A folytatás itt olvasható. 

Nincsenek megjegyzések: