7. elmélkedés: Az isteni kinyilatkoztatás továbbadása – a hagyomány
A
keresztények azt vallják, hogy Isten, aki Jézus Krisztus személyében és
történetében nyilatkoztatta ki magát, „azt akarja, hogy minden ember
üdvözüljön és eljusson az igazság ismerésére” (1 Tim 2,4). Tehát
szükséges, hogy Jézus üzenetét átadjuk minden idők minden nemzedékének.
A
katekizmus emlékeztet rá, hogy az evangéliumot kétféle módon
terjesztették: szájhagyomány útján és írásban – az Apostolok
prédikációin és a Szentlélek által sugalmazott írások révén, amelyek a
Bibliát alkotják. Meg kell jegyeznünk, hogy az igehirdetés megelőzte a
Szentírást, bár a Szentírásban lelt tökéletes kifejezésre, vált a hit
„legfőbb normájává”.
Az apostoli igehirdetést az évszázadok
során folytatták a püspökök és munkatársaik. A katekizmus 78. pontjában
olvashatjuk, hogy „ezt az élő, a Szentlélek erejében megvalósuló
továbbadást nevezzük hagyománynak (Traditio), amennyiben különbözik a
Szentírástól, jóllehet szorosan kötődik hozzá”. A Szent Hagyomány révén
Isten tovább beszél Fia Jegyesével, vagyis az egyházzal, miközben a
Szentlélek vezeti a hívőket a teljes igazság felé.
A Szent
Hagyománytól, ami az Apostoloktól származik, és azt adja tovább, amit ők
Krisztustól kaptak, megkülönböztetjük az áhítatgyakorlati vagy fegyelmi
„hagyományokat”, amelyek az idők folyamán a helyi egyházakban
születtek. Ezek a „kis” hagyományok tulajdonképpen a nagy hagyomány
különféle kultúrákhoz és korokhoz alkalmazott sajátos kifejezési formái.
A katekizmusban olvassuk, hogy a hagyományok megtartása,
megváltoztatása vagy elhagyása csakis az „egyházi Tanítóhivatal
irányításával” történhet.
Tartsuk meg tehát a különféle
hagyományokat és vallási ájtatosságokat, amennyiben segítenek bennünket
hitünkben, de vigyázzunk arra, hogy ezáltal ne homályosítsuk el az
apostoli Szent Hagyományt.
Forrás: Vatikáni Rádió
(vm)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése