Egy nap az újságban
olvastam egy cikket, körülbelül a következő címmel: “Milyen fura csodabogarak
vannak!” Ebben egy olyan történetet meséltek el, hogy egy ember Berlinben
amikor leszállt a lóvasútról, ami akkoriban még létezett, nem váltott jegyet.
Nos, évek múlva hitre tért, és a Szentlélek emlékeztette, hogy a
lóvasúttársaságot 10 pfenniggel meglopta. Rövidesen elküldte a 10 pfenniget és
még 5 pfennig kamatot, hogy lelkiismeretét megnyugtassa.
Ez hangos gúnyolódást
és nevetést váltott ki a társaság igazgatóságánál. Valaki ezt elmesélte a
“Berliner Tageblatt”– nak ilyen címmel: Milyen fura csodabogarak vannak!
Engem ez a történet
nagyon megfogott. Azt, hogy vannak csodabogarak, már régóta tudtam. Teljesen
mást olvastam ki a cikkből. Azt, hogy Isten komolyan veszi. A következő
vasárnap beépítettem ezt a történet a prédikációmba, és azt mondtam: Isten
ilyen komolyan veszi, hogy egy embert nem hagy nyugodni a lelkiismerete, még
akkor is ha, csak 10 pfennig adóssága van.
A következő nap egy
asszony jött hozzám látogatóba, akit jól ismertem. A szabómester felesége volt.
Azt mondta nekem: “A tegnapi prédikációja nagyon kellemetlül hatott rám. Egy
ideje egy boltban vásárolok, és fizetéskor egy hárommárkást tettem le, amiből
vissza kellett volna valamennyit kapnom. Az eladó nem nézte meg jól, és úgy
adott vissza, mintha egy ötmárkást adtam volna. Így két márkával többet kaptam
vissza. Tegnap az Ön prédikációja óta nincs nyugalmam. Elmentem az eladóhoz, és
elmeséltem neki a történetet és visszaadtam a két márkát.”
Alig ment el, egy
általam ismert kézműves jött hozzám. “A prédikációja miatt jövök magához.”–
mondta. “Nos, mi mondanivalója van?”– kérdeztem. “Valami furcsa dolog történt
velem”– válaszolt. “Több éve már, hogy egy ablaktáblát cipelek magammal”–
mondta. “Hogy érti ezt?”– kérdeztem. “Mikor tanonc voltam, egyszer az üzlet
takarítása közben a seprű az ablaktáblához ért, és a tábla darabokra tört.
Akkor a főnökömnek azt mondtam, hogy a szél becsapta az ablakot és így tört el
az. De most elmentem hozzá, és kifizettem a kárt. Most már minden rendben van.”
Egy kis idő múlva
újra megjelent egy asszony: “A tegnapi prédikációja gondot okozott nekem.”–
mondta. “Hogyhogy?” – kérdeztem. “Mikor diák voltam, az volt a szokás annál az
eladónál, ahol a füzetünket vettük, hogy még két acéltollat kaptunk. Egy nap
több vevő volt a boltban, s így az eladó ideadta az egész dobozt, és azt
mondta: Vedd ki magad az acéltollat! Ekkor azt gondoltam: Az alkalom kedvező,
és rendesen belenyúltam. Miután megnéztem, láttam, hogy 23 tollat vettem el.
Nem tudja elképzelni, hogy ez 23 toll mennyire nyomta a lelkiismeretem!” “El
tudom képzelni” – válaszoltam. “De mi történt aztán?” “Nos, elmentem ehhez az
emberhez, beismertem a lopásomat, és mindent kifizettem. Szerencsére még élt ez
az ember. Végre nem zavar többé az acéltoll.”
Felismertem, hogy
milyen sokan cipelnek hasonló terheket, amelyek zavarják békességüket. A
következő blankenburgi konferencián Isten úgy vezetett, hogy egy beszédemben
elmeséltem a 15 pfenniges történetet és ennek következményeit. Az alkalom végén
egy úr odajött hozzám, és azt mondta: “Az az ember, akinek ez a 15 pfennig
esete volt, én vagyok. Amikor láttam, hogy a német újságokban ezt a történetet
hogyan figurázzák ki, gyakran azt gondoltam, hogy hiba volt a pénzt
visszavinni. De miután meghallottam, hogy a történet folytatásából milyen
áldások lettek, nagyon örülök, hogy visszavittem a pénzt. Olyan hálás vagyok,
hogy hallhattam ma ezt.”
Kedves barátom,
cipelsz te is egy ablaktáblát? Előfordult már, hogy több pénzt kaptál vissza?
Vagy valami ehhez hasonló? Kérlek téged, hozd rendbe a dolgot egy nyilvános
beismeréssel és jóvátételeddel. Míg ezt nem teszed meg, a békességedet zavarni
fogja. Ha a Szentlélek az ujját e múltban történő dologra teszi, akkor a dolgot
rendbe kell tenni, különben magadat csapod be és a Szentlelket. Isten ezt
komolyan veszi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése