Oldalak

szombat, október 20, 2012

Tanulságos történet: Isten komolyan veszi



Egy nap az újságban olvastam egy cikket, körülbelül a következő címmel: “Milyen fura csodabogarak vannak!” Ebben egy olyan történetet meséltek el, hogy egy ember Berlinben amikor leszállt a lóvasútról, ami akkoriban még létezett, nem váltott jegyet. Nos, évek múlva hitre tért, és a Szentlélek emlékeztette, hogy a lóvasúttársaságot 10 pfenniggel meglopta. Rövidesen elküldte a 10 pfenniget és még 5 pfennig kamatot, hogy lelkiismeretét megnyugtassa.
Ez hangos gúnyolódást és nevetést váltott ki a társaság igazgatóságánál. Valaki ezt elmesélte a “Berliner Tageblatt”– nak ilyen címmel: Milyen fura csodabogarak vannak!
Engem ez a történet nagyon megfogott. Azt, hogy vannak csodabogarak, már régóta tudtam. Teljesen mást olvastam ki a cikkből. Azt, hogy Isten komolyan veszi. A következő vasárnap beépítettem ezt a történet a prédikációmba, és azt mondtam: Isten ilyen komolyan veszi, hogy egy embert nem hagy nyugodni a lelkiismerete, még akkor is ha, csak 10 pfennig adóssága van.
A következő nap egy asszony jött hozzám látogatóba, akit jól ismertem. A szabómester felesége volt. Azt mondta nekem: “A tegnapi prédikációja nagyon kellemetlül hatott rám. Egy ideje egy boltban vásárolok, és fizetéskor egy hárommárkást tettem le, amiből vissza kellett volna valamennyit kapnom. Az eladó nem nézte meg jól, és úgy adott vissza, mintha egy ötmárkást adtam volna. Így két márkával többet kaptam vissza. Tegnap az Ön prédikációja óta nincs nyugalmam. Elmentem az eladóhoz, és elmeséltem neki a történetet és visszaadtam a két márkát.”
Alig ment el, egy általam ismert kézműves jött hozzám. “A prédikációja miatt jövök magához.”– mondta. “Nos, mi mondanivalója van?”– kérdeztem. “Valami furcsa dolog történt velem”– válaszolt. “Több éve már, hogy egy ablaktáblát cipelek magammal”– mondta. “Hogy érti ezt?”– kérdeztem. “Mikor tanonc voltam, egyszer az üzlet takarítása közben a seprű az ablaktáblához ért, és a tábla darabokra tört. Akkor a főnökömnek azt mondtam, hogy a szél becsapta az ablakot és így tört el az. De most elmentem hozzá, és kifizettem a kárt. Most már minden rendben van.”
Egy kis idő múlva újra megjelent egy asszony: “A tegnapi prédikációja gondot okozott nekem.”– mondta. “Hogyhogy?” – kérdeztem. “Mikor diák voltam, az volt a szokás annál az eladónál, ahol a füzetünket vettük, hogy még két acéltollat kaptunk. Egy nap több vevő volt a boltban, s így az eladó ideadta az egész dobozt, és azt mondta: Vedd ki magad az acéltollat! Ekkor azt gondoltam: Az alkalom kedvező, és rendesen belenyúltam. Miután megnéztem, láttam, hogy 23 tollat vettem el. Nem tudja elképzelni, hogy ez 23 toll mennyire nyomta a lelkiismeretem!” “El tudom képzelni” – válaszoltam. “De mi történt aztán?” “Nos, elmentem ehhez az emberhez, beismertem a lopásomat, és mindent kifizettem. Szerencsére még élt ez az ember. Végre nem zavar többé az acéltoll.”
Felismertem, hogy milyen sokan cipelnek hasonló terheket, amelyek zavarják békességüket. A következő blankenburgi konferencián Isten úgy vezetett, hogy egy beszédemben elmeséltem a 15 pfenniges történetet és ennek következményeit. Az alkalom végén egy úr odajött hozzám, és azt mondta: “Az az ember, akinek ez a 15 pfennig esete volt, én vagyok. Amikor láttam, hogy a német újságokban ezt a történetet hogyan figurázzák ki, gyakran azt gondoltam, hogy hiba volt a pénzt visszavinni. De miután meghallottam, hogy a történet folytatásából milyen áldások lettek, nagyon örülök, hogy visszavittem a pénzt. Olyan hálás vagyok, hogy hallhattam ma ezt.”
Kedves barátom, cipelsz te is egy ablaktáblát? Előfordult már, hogy több pénzt kaptál vissza? Vagy valami ehhez hasonló? Kérlek téged, hozd rendbe a dolgot egy nyilvános beismeréssel és jóvátételeddel. Míg ezt nem teszed meg, a békességedet zavarni fogja. Ha a Szentlélek az ujját e múltban történő dologra teszi, akkor a dolgot rendbe kell tenni, különben magadat csapod be és a Szentlelket. Isten ezt komolyan veszi!

Nincsenek megjegyzések: