Oldalak

csütörtök, október 11, 2012

Tanulságos történet: Feltétel nélküli szeretet



San Frascisco-ból telefonált haza szüleinek...
Ez a történet egy katonáról szól, aki hazatért a vietnami háborúból. 

- Megyek haza. Valamit még meg kell kérdeznem. Itt van velem a barátom, szeretném, ha velem jöhetne ő is hozzánk.
- Természetesen - válaszoltak a szülők - szívesen látjuk őt is.
- Valamit még tudnotok kell - folytatta a fiú. - Az én barátom súlyos sebe­süléseket szerzett. Egy aknára lépett, elvesztette egyik kezét és lábát. Nincs neki hova menni és én nagyon örülnék, ha velünk lakhatna.
- Ez borzasztó fiam. Természetesen, szívesen segítünk neki lakást keresni.
- Nem, apa, anya. Azt akarom, hogy velünk lakjon.
- Fiam, - válaszolt az apa - nem tudod, mit kérsz tőlünk. Valaki ilyen hátrányokkal óriási gondokat okozna nekünk. Van nekünk egy életstílusunk, csak nem várod tőlünk, hogy miatta azt csak úgy megváltoztassuk. Szóval gyere haza, de azt a srácot felejtsd el. Bizonyára képes lesz magáról egyedül is gondoskodni.
A fiú rögtön letette a telefont és többször már nem jelentkezett. Pár nap múlva a szülőket San Francisco rendőrségéről hívták. A fiúk leugrott egy felhőkarcoló tetejéről és szörnyethalt. A rendőrség öngyilkosságként zárta le az esetet.
A kétségbeesett szülők azonnal repülőre szálltak, hogy azonosítsák fiuk holttestét. Felismerték őt és megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a fiúknak hiányzott az egyik keze és a lába.
E történet szereplői olyanok, mint sokan közülünk. Nagyon egyszerű dolog szeretni a szép, vidám embereket, de nem szeretjük azokat, akik valamiben hátráltathatnának bennünket, vagy a kényelmünket...
Szívesen feledkezünk meg azokról, akik nem egészségesek, szépek vagy elég ügyesek. Legyen bátorságunk nem elfordulni azoktól, akiknek szükségük van a segítségünkre, próbáljuk meg nem becsukni a szemünket hiányosságuk láttán. Hisz senki nem tudhatja közülünk, mikor fogunk mások segítségére szorulni. Nem tudhatjuk, hogy holnap nem vár-e ránk valahol egy “akna” esetleg egy elsuhanó autó, vagy alattomos betegség képében...
Nem szabad megfeledkezni arról az ajándékról, amit úgy hívnak, BARÁTSÁG, mert az igaz barátok minket olyannak szeretnek, amilyenek a valóságban vagyunk, még ha nem is vagyunk tökéletesek, a legszebbek, a legügyesebbek.
Az igaz barátság ajándék. Az igaz barát meg tud nevettetni, tud buzdítani, meghallgat és kinyitja nekünk egész szívét.

Nincsenek megjegyzések: