„Arra számítok, hogy nem
maradok munka nélkül a Mennyben; az a vágyam hogy tovább tevékenykedhessek az
Egyházért és a lelkekért”
Október 1 A Gyermek Jézusról nevezett
(Lisieux-i) Szent Teréz
szűz és
egyháztanító emléknapja
Teréz 1873. január 2-án született
Franciaországban, Alencon-ban. Csipkegyáros szülők utolsó, kilencedik gyermeke
volt. A keresztségben a Mária, Franciska, Teréz neveket kapta. Apja Martin
Szaniszló, anyja Guerin Mária-Zelia volt, házasságuk előtt mindketten
szerzetesek szerettek volna lenni, de Isten akarata más volt. Szüleik is
vallásos emberek voltak, már a gyermekek is nagyon komoly vallásos életet
éltek.
 |
| Kis Szent Teréz koporsója - Lisieux |
Öt éves korában elvesztette édesanyját és
ekkor, 1877. november 16-án Lisieux-be költöztek, ahol Paulina nénje lett
kismamája. Sokat tanult nővérétől, azonban az karmelita apáca lett. A kis Teréz
a válásba súlyosan bele betegedett, már lemondtak róla. Testvérei imádkoztak
érte a betegágy mellett, bágyadtan nézett fel a beteg, az ágy mellett álló
Szűzanya szoborra tekintett és a szobrot megelevenedni látta.
Csodálatosan felgyógyult, és nemsokára
elsőáldozó lett. Ezután minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már
kilencévesen kérte felvételét a karmelita nővérekhez - mindhiába. Tizenöt
évesen ismét próbálkozott: kikönyörögte nővérétől, hogy előbb ő, Teréz mehessen
a szerzetbe; kikönyörögte apjától, hogy beleegyezzen a rendbe vonulásba.
A Kármell elöljárói azonban a nagykorúság
előtt nem akarták felvenni, hiába volt a püspökhöz küldött fellebbezés is. Egy
pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa trónusa elé
térdelt Teréz, de a kérésre a pápa is csak kitérő választ adott. Ekkor felajánlotta
magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel Jézus bármit tehet, csak
öröme teljék benne.
Végül is 1890. szeptember 8-án (17 évesen)
fogadalmat tehetett. Sok-sok testi és lelki szenvedés kínozta: édesapja
sorozatosan kapta a szélütéseket, végül meghalt; fájdalmai voltak. A bántásokat
szótlanul tűrte; soha nem panaszkodott; magányosság gyötörte; kételyei voltak.
Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy a szentek nagyon nagyot tettek már
a szentségük érdekében. Ő még nagyon kicsiny hozzájuk képest, de ezt a
"kis utat" tökéletesen akarta végigjárni. Meg akarta az embereket
tanítani erre a "kis útra": szórják az apró áldozatok virágait Jézus
felé.
Tüdőbajban halt meg, 1897. szeptember 30-án,
25 évesen, ragyogó arccal. Utolsó szavai voltak: „Istenem szeretlek”. Már
1923-ban boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.
1925. december 14 óta a missziók
főpártfogója, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója.
Kis Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben,
Isten iránti szeretetben és bizalomban. Isten iránti mérhetetlen bizalma jut
kifejezésre, amikor ezeket írja: „A jó Isten nekem az erőt szenvedéseim
arányában adja. Érzem, hogy a jelen pillanatban többet nem tudnék elviselni, de
nem félek, mert ha növekednek szenvedéseim, ő majd növeli erőmet is”.
Hivatását ő maga így foglalja össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében a szeretet leszek.” Mert: „Megértettem,
hogy csupán a Szeretet tarthatja mozgásban az Egyház tagjait… Megértettem, hogy
a Szeretet magába foglalja az összes hivatásokat, hogy a Szeretet a minden.” -
írja Teréz önéletrajzában.
Ezt a szeretetet pedig a napi apró jótettek,
imádságok, az önfeláldozás útját járva valósította meg nap, mint nap hűségesen
és jutott egészen közel Istenhez.
„Miután nagy erények gyakorlására nem volt bennem tehetség, főleg a
kicsinyekét tartottam szem előtt; szerettem például összehajtogatni a nővérek
ottfelejtett köpenyét s annyi apró szolgálatot tenni nekik, amennyit csak tudok”-
írta önéletrajzában.
Teréz világosan látja, hogy „el kell viselnem magam
olyannak, amilyen vagyok, minden tökéletlenségemmel együtt; de meg akarom
keresni a módját, hogy az Égbe jussak… éspedig egy kicsi, nagyon egyenes,
nagyon rövid, egészen új kis úton keresztül.” Ezért Kis szent Terézt a
kis út szentjének nevezik.
Szent X. Pius pápa mondja róla: „Teréz nővér nagysága
abban rejlik, hogy rendkívüliség nélkül tudott rendkívüli lenni”.
„Megértettem, hogy a
tökéletes szeretet mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy csöppet
sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet
szemünk láttára gyakorolnak, főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem
maradhat a szív mélyén elzárva.”
Közvetlenül halála előtt néhány órával mondta: „Nem bántam meg, hogy átadtam magam a
Szeretetnek”.
Mi is Isten segítségével akarjuk járni
életünk útját, megtalálni életünk hivatását, és megmaradni az Istentől rendelt
úton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése